A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Trausch Liza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Trausch Liza. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 25.

Szeress!


SZERESS!

"És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is,
 szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból." 
(1.Korinthus 13,3)

Az előző versek leírják, hogy szólhatsz csodálatosan, lehet mindenféle tudományod, adakozhatsz, lehet hatalmas hited, Isten azt mondja rá, hogy semmi. A legnagyobb emberi érték is semmi. Testedet tűzre adhatod, feláldozhatod magad - Isten előtt semmi. Előtte egyetlen érték a szeretet. Jézus parancsa így hangzik: sze-ress! Kettős ez a parancs: "Szeresd a te Uradat, Istenedet... és a te felebarátodat" (Lk 10,27). Nézzük a parancsolat második felét. Gondolj valakire, akit a világon a legjobban szeretsz. Gondolj a szüleidre, akár élnek, akár nem. Vajon türelmes voltál velük és szerető? Nem voltál fölényes? Nem beszéltél velük úgy, hogy sem türelem, sem szeretet nem volt benne? Nem utasítottad vissza őket? Nem mondtad, hogy régimódiak? Olyan sokszor elmondják gyerekek, ápoltam, mindent megtettem. Biztos? Senki úgy nem gondozta szüleit, mint én. Igazán? Türelmes voltál, amikor feldöntött valamit? Soha nem mondtad, hogy ne válogasson?! Szerettél-e, mint házastárs? Az úrasztala előtt ígérted, hogy szeretem. Aztán jöttek a rigolyák, furcsaságok, nem gondoltad, hogy ilyen. Türelmes vagy hozzá, ha rendes, ha rendetlen? Mit nem tudsz elviselni a másikban? Hogy mindig beszél? Vagy az ellenkezője, hogy mindig hallgat. Nem ismerem igazán, mert nem szól semmit sem. Szeretném, ha ma látnád azt a képet, ami bevésődött a szívedbe, amit szeretnél elfelejteni, de nem tudsz. Hallanád azt a hangot, ahogy beszéltél velük, és látnád azt a tengernyi mulasztást, amit nem tettél meg velük szemben.

Trausch Liza: 
"... beszéded megelevenít..."

2023. július 11.

A leány Mirjám és Tábita - NŐI HIVATÁSOK 1.

 

NŐI HIVATÁSOK 1.

A leány Mirjám és Tábita

"Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének. Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképpen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatlanul. De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, hogy virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, amit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez. Aki pedig szilárdan áll a szívében, és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi." (1.Kor. 7,34-37.)

Uram szeretnénk áldani azért, hogy a Te nevedben lehetünk együtt. Köszönjük, hogy ebben a névben szólhatunk Hozzád. Hadd dicsőítsünk azért, hogy adtad nekünk nevedet. Segíts, hogy megismerhessünk igazán. Áldd meg számunkra az Igét, szólíts néven minket. Áldunk azért, hogy egészen ismersz Ámen.

Az Isten minden embert, minden nőt valamire teremtett. Fontos, hogy azzá legyek amivé Isten teremtett. Így mondtam fiataloknak, akiknek "mi lesz belőlünk" problémájuk volt, - a világ olyan, mint egy nagy gépezet, mindennek megvan a helye, a rugónak éppúgy mint a legkisebb csavarnak. Bolondság volna, ha a rugó csavar szeretne lenni, vagy fordítva. Mindegyik külön alkatrész. Komoly baj, ha nem keressük, mire rendelt Isten, hanem saját akaratunkat szeretnénk érvényesíteni. Minden kicsi lány eldönti: férjhez akarok menni. Mindig azt mondtam: nem akarok, pedig akartam, csak biztosítottam magam, hátha mégsem megyek férjhez. Már el is kereszteltem gyermekeimet, berendeztem a lakást.

Minden lánynak van egy álma, de nem biztos, hogy Isten ezt akarja. Ha mégis keresztülviszi, rengeteget szenved. Mennyit szenvedhet egy rugó, ha csavarogni szeretne, és közben rugó. A legtöbb ember azért szenved, mert nincs a helyén. Nem vagyok az ami lenni szeretnék, az sem, amire Isten rendelt. Az a boldogság, amikor betöltöm rendeltetésem és az lehetek amire Isten teremtett. Mindig a boldogságot keressük, és nem gondolunk arra, csak azon a helyen lehetek boldog, ahová Isten állított.

Keresztül visszük vágyainkat, elképzeléseinket, aztán okolunk mindenkit, ha jön a sok nehéz életünkben. Ahelyett, hogy egyedül magunkat hibáztatnánk. Különösen a lányokat szeretném kérni, komolyan keressék, mi Isten akarata életükkel kapcsolatban. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy Istent okoljuk életünk nehézségeiért, holott nem kérdeztük: Uram jó lesz ez az út számomra, amit most mindenáron keresztül akarok vinni? Amit önfejüen vittél véghez, azért ne okold Istent. Nagyon komoly kérdés: Istentől rendelt helyemen vagyok? Akiknek még nem dőlt el életükben, ez legyen a nagyon komoly kérésük: Uram segíts, hogy azzá legyek amivé rendeltél.

Ez a pár igevers azt mondja, hogy különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Mintha azt mondaná: különbözik a csavar a rugótól. Egyik sem lehet a másik helyén. Rendeltetésében különbözik. "Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot." Olyan jó ez a mondat: "szent legyen mind testében, mind lelkében." Az asszony is szent, a házasság is tiszta, ha az Úr szerint élik. A másik fajta tisztaság: az érintetlenség. Ajándéka Istennek, hogy nem kell ezekkel foglalkoznom.

Nagy előny, amit mond az Ige, hogy aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, aki pedig férjhezment a világiakra visel gondot. Ettől a dologtól mentesül a lány. A házassághoz is kegyelmi ajándék kell, de ha nekem egyik adatott, nem kaphatom a másikat. Így mondja az Ige: "Aki pedig szilárdan áll az ő szívében, és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött.." Akit Isten arra hívott el, annak hatalmat ad a saját akarata, teste, vágyai, kívánságai fölött. Nagyon sokszor a szex kényszerítő szükség, vágyai vannak amelyek erőt vesznek rajta, erre mondja a Biblia: "Jobb házasságban élni, mint égni." De olyan jó a másik mondat: "..szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a saját akarata fölött." A baj az, ha valaki úgy látja, Isten erre hívta el, és még sincs akarata a saját teste fölött. Csak Isten tudja megadni, hogy hatalmam legyen a saját akaratom és testem fölött. Erre mondja az Ige, hogy "ha szükség nem kényszeríti."

Van más szükség is. Többen elmondták: sokan voltunk otthon és úgy néztek rám, jó volna, ha férjhezmenne már ez a lány. Sok az evő! Ez sem kényszeríthet. Sokszor a szülőkben van kényszerítő szükség, szégyelli, hogy lánya még nem ment férjhez, és kezdi biztatni; benne vagy már a korban, mikor akarsz férjhez menni? Az is kényszerítő szükség, hogy a barátnők már mind férjhez mentek, csak nekem nem akadt senki. Nagyon sokszor pont azokat kényszeríti a szükség, akiket Isten másnak szánt volna. A világ szerint szégyen, és nagyon sokszor a lány is annak tartja, hogy engem úgy néznek, mint aki senkinek nem kellett. Istennél ez dicsőség. Ami emberek előtt szégyen, az Isten előtt magasztos. Az Igéből világosan kitűnik: előjog az, hogy valaki az Úrnak kedveskedhet. A 40. vers mondja: "De boldogabb, ha úgy marad az én véleményem szerint, pedig hiszem, hogy bennem is Isten lelke van." Isten másképp nézi a lányokat, nem úgy, mint a világ, hogy megvetnivaló. Isten szerint szent!

Egy leányt külmisszióba hívott el az Úr. Telt múlt az idő, és férjhezment egy katonatiszthez. Aztán jött sírva: teljesen tönkrement az életem. Tudom, hogy Isten nem házasságra rendelt, a gyermekem nem tudtam szoptatni, befelé forduló mellbimbóim voltak. Ami másnak öröm, az nekem csupa szenvedés. Teljesen elrontottam az életem. Vigasztaltam: ha visszatérsz az Úrhoz megáldhat. Igen-igen, de külmisszióba már nem mehetek. - Ez biztos! Amire Isten elhívta, és amiben kiteljesedhetett volna az élete, már nem tehette meg.

Akiknek még nem dőlt el az életük, nagyon komolyan keressék az Urat, nehogy belemenjenek valamibe hiúságból, élvezetvágyból, mert meg kell ismernem, nagyszerű dolog a szexuális élet. A lányok azt hiszik, valami óriási örömöt veszítenek el. Az asszonyok szívesen elveszítenék már. Nagyon vigyázz, az Ördög mindent felkínál, nehogy azzá légy, amivé rendeltettél.

Stanley John írja, az a leány, aki nem házasságra rendeltetett, és az a férfi, akinek nem ez az útja, egy magasabb síkon mindent megkap. A szerelem helyett, ami a házasságban van, az Isten szerelmét. Jézusnak azt a szeretetét, amelyik százszorosan boldogítóbb. Akinek férje az ő Teremtője, sokszorosan megkapja azt a szeretet, amit a házassággal nem kap meg. A gyermek utáni vágy a lelki gyermek utáni vágyban teljesül ki. "Ujjongj te meddő, ki nem szültél..." (Ézsaiás 54,1.) Sokszor nem bírok a lelki gyermekeimmel, annyi velük a gond, képtelenség mindenre gondolni. Rengeteg öröm van bennük, és rengeteg nehéz is. De nem hiányzik semmi más. Ne gondoljátok, hogy a hajadon élete olyan élet, ahol csak magamra kell gondolni. Isten gyermekeinek megvan a szolgálatban az öröme, hogy az Úrtól rendelt helyemen állok.

Ha asszony vagy, kerested az Urat, vagy hiúságból mentél bele a házasságba? Kegyelmi ajándék szerint az Úrtól, vagy a szükség kényszerített? Olyan jó lenne, ha minden ember Istentől rendelt helyén lehetne.

"Aki nem ment férjhez az Úr dolgaira visel gondot." Nem a férjére, nem a gyermekeire, - az Úr dolgaira. A legjobb munkaadó a földön az Úr, a legjobb főnök, Ő az aki százszorosan megfizet mindent. Az Úr nevében adott pohár víz nem veszti el jutalmát. Az Úr dolgaira gondot viselni, a legnagyobb dolog ezen a földön.

Két leányról szeretnék beszélni, aki nem ment férjhez. Mind a kettő az Úr szolgálatában volt, de különböztek egymástól. Az egyiket úgy hívják: Mirjám. (2. Mózes 15,20-21.) Miriám jelentése: keseruség, Mára. Ugyanakkor: szeretet. A kettő nagyon sokszor van együtt. Ez a Mirjám a nép élére került. Az asszonyra mondja a Biblia, hogy hallgasson a gyülekezetben. A hajadon más elbírálás alá esik. Isten népét hárman vezették, és ezek közül egy nő volt: leány. Mirjám Mózesnek és Áronnak testvére.

Mózes Isten gyermeke, aki Jézus egyik legcsodálatosabb előképe volt. Áron a főpap, és Mirjám a harmadik, aki általában az éneklést, a dicsőítést vezette, de ott van a döntő dolgokban. Mikeás 6,4 is úgy beszél róla, mint előljáróról. Akit Isten ilyen szolgálatra rendelt, annak megadja a kegyelmi ajándékot. Miriámnak már gyermekkorban megvoltak a kegyelmi ajándékai. 2. Mózes 2-ben neve nincs megírva, csak így mondja az Ige: Mózes nénje. Mózes születésével kapcsolatban látjuk őt először. Mózest szülei elrejtették, volt bátorságuk hozzá. Amikor minden fiúgyermeket megöltek, Őt szülei beteszik egy kosárba, és a folyóba sás közé rejtik. Mózes anyja odaküldte nénjét, figyelje, mi lesz a gyermekkel. Látta amint kihúzták a kosarat, és a gyermek a fáraó leánya kezébe került. Már akkor értelmes volt, rögtön azt kérdezte: szerezzek neked egy szoptatós asszonyt, aki szoptassa a gyermeket? Előhívja anyját, és a fáraó leánya saját anyja kezébe adja Mózest, hogy szoptassa fel neki. Hihetetlen ügyes gyermek, aki hamar és ügyesen intézkedik. Kivételes képességű nő, akit Isten prófétának, szolgájának szánt. Amikor átmentek a Veres tengeren, a vezetőszerep az övé volt. Ő dicsőíti az Urat, vele együtt kezdik az asszonyok a dicsőítést és hálaadást. Végig járja az egész utat Izráellel Mózes és Áron mellett.

Nagyon kell vigyáznia annak, akit legkisebb módon Isten munkájában szolgálatra rendelt. Akinek adottsága, képessége van, vigyázzon, nehogy elbizakodottá, fölényessé legyen. Mirjám eljut oda, hogy Mózes ellen beszél. Emberileg igaza van, Mózes a pogányok közül vett feleséget, amit Isten megtiltott. De nem az ő dolga, hogy kritizáljon és fölényes legyen. Áronnal megbeszélik: csak Mózes által szólt az Isten? Hát velünk is szólt, én is vagyok olyan, mint Mózes. Idejuthat egy leány, akit Isten szolgálatra rendelt, és csodálatos úttal áldott meg népének életében?

Mózes az Úr Jézus előképe, Istentől rendelt szabadító, nála akart nagyobb lenni Mirjám. Az Ördög az önimádat bűnét akarja Isten szolgáinak szívébe lopni. Ezzel rontotta meg Miriámot is, akit Isten felhasználhatott, és akinek annyi áldást adott. A három legnagyobb között volt, és a legmélyebbre bukik. Olvassuk el a 4. Mózes 12,1-15 verseit, ahol beszél Áronnal Mózes ellen. Soha ne felejtsük el, Isten szolgáit gyalázzuk. Azt mondja az Ige: Aki titeket bánt, az Ő szemefényét bántja. Amit veletek cselekedtek, velem cselekedték. Isten nagyon komolyan magára veszi azt, amivel az Övéit bántják.

"Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd volt, minden embernél inkább, akik a föld színén vannak." Mindig örülök, mikor ezt olvasom, tudjátok, Mózes nem így született, heves volt, mikor az egyiptomiak bántották népét, megölte az egyiptomit. Mózes indulatos volt. Mikor jó pár évtizedig járt már az Úrral, azt mondják róla: nem volt hozzá hasonló szelíd ember Izráelben. "Monda azért az Úr: Menjetek ki ti hárman a gyülekezet sátorába...Halljátok meg most az én beszédemet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal. Nem így az én szolgámmal, Mózessel, aki az én egész házamban hív. Szemtől-szembe szólok Ővele, nyilvánvaló látásban, nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja. Miért nem féltetek hát szólani az én szolgám, Mózes ellen?" Nagyon kérlek, féljünk szólni az Úr szolgái ellen. Így mondja tovább az Ige: "És felgyulladt az Úr haragja őrájok, és elment."

Amint az Urat megszomorítom, elmegy. Hiába keresem, hiába próbálok imádkozni, - elment. "És a felhő is eltávozott." Ettől félek mindig, ha valamiben engedetlen vagyok, hogy Szentlelke eltávozik erről a helyről, a szolgálatunkból. Ennél rosszabb nem történhet azzal az emberrel, akinek az Úr szolgálatot adott. "A felhő is eltávozott a sátor felől, és Miriám poklos volt, fehér, mint a hó." Miriám a legmélyebbre került, kivetve a társadalomból, Isten népéből. Láthatóan rajta volt a poklosság. Nyíltan kellett a szégyent viselnie. Nagyon vigyázzon mindenki, akinek a legkisebb kegyelmi ajándéka van, mert Isten Szentlelkét megszomorítani hihetetlen súlyos bűn. "És rátekintett Áron Miriámra, és ímé poklos volt. Monda azért Áron Mózesnek: Kérlek Uram, ne tulajdonítsd nekünk ezt a bűnt, mert bolondul cselekedtünk, és vétkeztünk! Kérlek ne legyen olyan Mirjám, mint a holt, amelynek húsa félig megemésztetik, mikor kijő az ő anyjának méhéből. Kiáltott azért Mózes az Úrhoz, mondván: Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!"

Mindig megdöbbentő, hogy ugyanannak, aki ellen szóltak, kell értük imádkozni. Emlékezzünk Jóbra, akiről akkor ment le a csapás, amikor imádkozott barátaiért. Mózesnek is imádkoznia kellett Miriámért, ellene beszélt, amiért Isten poklossággal sújtotta. Mindig az Urat bántjuk szolgáiban. Mirjámról nincs többé szó, csak a haláról. Ez a gőgös, elbizakodott ember nem gyógyulhatott meg másképp, minthogy kicsivé, semmivé kellett lennie. A maga dicsőségét kereste, és ezzel aratta a maga gyalázatát, szégyenét. Hogy megtérésre jutott-e, megtért-e, nem tudjuk. Hét napig állt Izráel népe. Mózes imádságára hét napig rekesztessék ki a gyülekezetből Mirjám. Addig nem mehetett tovább Izráel népe. A hiúsággal, gőggel, önfejűségünkkel nemcsak magunknak ártunk, Isten népének is. Amilyen áldás lehetett Mirjám, olyan átok lett.

Hogy ezalatt a hét nap alatt mi történt vele és benne, erről nem értesít az Ige. Lehet azért, mert nem volt már számára visszaút. Saulnak sem volt már visszaút, hiába mondogatta: vétkeztem. Lehet hogy Miriám valóban összetört, és kicsi, alázatos nővé lett. Ha Isten arra hívott el, hogy olyan szolgálatod legyen, mint Miriámnak, kérjed az Urat, támogasson az alázatosság lelkével.

A másik leány Tábita. (Ap.Csel. 9,38-42.) Valahol olvastam: az egyetlen nő, akire a Biblia azt mondja: tanítvány. Nőtanítvány! Urától tanult. Megtanulta, hogy szelíd, és alázatos szívű legyen. Ez a tanítvány valóban odaadta egész életét az Úrnak. Nyilván volt amivel szolgálhatott, amit tudott. Kegyelmi ajándéka a kezében volt: varrni tudott. Nem volt nagyképességű, nem állt a nép élén, egy névtelen kicsi tanítvány volt. Azzal, ahogy járt a szegényekhez, özvegyasszonyokhoz, nyomorultakhoz, varrásával, szeretetével kibeszélhetetlen szolgálatot végzett. Mikor meghalt, ott gyülekeztek mindazok, akiknek ruhákat varrt. Egyszerűen nem akarták elengedni még a halálba sem. Ezt a valakit az ő kicsi szolgálata nyomán a szeretet vette körül.

Péter megteszi vele a legnagyobb csodát, hogy feltámasztja. Óriási híre lesz, amit nagy ébredés követ. Sokan hisznek az Úrban. Péter nem is ment el onnan, hirdetnie kellett az Igét. Nem Tábitha hírdeti az Igét, de látván az ő életét, és jócselekedeteit, dicsőíték az Urat. Sok gyümölcsöt termett élete, kicsi és rejtett szolgálata ennek a nőtanítványnak.

Ha leány vagy, ez a két nagy lehetőséged van, - ha az Úr dolgaira viselsz gondot, - lehetsz Mirjám, vagy lehetsz Tábita. Nem te választod ki, mire rendelt az Úr. Ugyanolyan áldás lehetsz a kicsi szolgálatban, és ugyanolyan áldás lehetsz, ha Isten prófétának rendelt és megszentel ebben. Nem kisebb dolog hajadonnak lenni, mint asszonynak. Őszintén megmondom nektek, nagyon hálás vagyok, hogy Isten megszólított, és hogy a szolgálatot adta, amit adott. Biztos vagyok, ha férjhez megyek, halálosan boldogtalan asszony vagyok, mert nem erre rendelt az én Uram.

Az érettségi találkozón a barátnőm mellett ültem, mikor még iskolába jártunk, nagyon szerelmes volt, és hozzáment ahhoz, akit szeretett. Meglöktem, - boldog vagy? - Dehogy! Ő is kérdezte: és te boldog vagy? - Nagyon.

Persze ez nem azon múlik, melyik szolgálatban vagyok, hanem hogy azon a helyen éljek, ahová Isten rendelt. A lányoknak azt mondom, még azzá lehetsz, akár asszonynak rendelt, akár szolgálatra hívott el az Úr.

Az asszonynak mondom, - még bűnbánatra juthatsz, ha a magad feje szerint kerested helyed, és még áldás lehetsz ott, ahová Isten állított.

Imádkozzunk! Uram azért vagyok hálás, hogy nő vagyok. Gyermekkoromban mindig fiú szerettem volna lenni. Hadd köszönjem meg, hogy a legjobbat adtad, a legjobb módon. Segíts most igazán hálásnak lenni, és betölteni rendeltetésemet. Cselekedd meg velünk, hogy egészen odaadjuk magunkat, és arra használhass, amire akarsz. Köszönjük, hogy egy szívvel kérhetjük, és hihetjük, hogy meghallgatsz. Kérünk mutasd meg életünkben azokat a bűnöket, amik elvittek tőled. Szabadítsd meg, hogy tiszták lehessünk testünkben, lelkünkben, és szolgálhassunk minden időben, minden helyen Ámen.

(Trausch Liza)

Forrás:
Trausch Liza írásai honlapról

2022. augusztus 9.

Egy férfi, aki több


"Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem kóstolnak addig halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. És hat nap múlva magához vette Jézus Pétert és Jakabot, és Jánost, és felvitte őket magukban egy magas hegyre. És elváltozott előttük; És a ruhája fényes lett, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet. És megjelent nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek Jézussal. Péter pedig megszólalván, mondja Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lenni; csináljunk azért három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. De nem tudja mit beszél, mivelhogy megrémültek. És felhő támadt, mely őket befogta, és a felhőből szózat jött, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; őt hallgassátok. És mikor nagy hirtelen körültekintettek, senkit sem láttak többé maguk körül, egyedül Jézust. Mikor pedig a hegyről leszállottak, megparancsolta nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak, csak amikor az embernek Fia a halálból feltámad. És ezt a szót megtartották magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni? És megkérdezték őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljön, helyreállít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint meg van írva őfelőle.
És mikor a tanítványokhoz ment, nagy sokaságot látott körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengtek. És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodott, és hozzásietvén köszöntötte őt. Ő pedig megkérdezte az írástudókat: Mit versengtek ezekkel? És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, idehoztam hozzád az én fiamat, akiben néma lélek van. És ahol csak előfogja, szaggatja őt, ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. Ő pedig felelvén, monda néki:Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám. És hozzá vitték azt; és mihelyt Ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatta azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng. És megkérdezte az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig mondta: Gyermeksége óta. És gyakorta vetette őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig monda nékik: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek. Jézus pedig mikor látta, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálta a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj! És kiáltás, és erős szaggatás között kiment; az pedig olyan lett, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondták, hogy meghalt. Jézus pedig megfogta kezét, fölemelte, és az fölkelt." Márk 9,1-27.

Szeretnénk hálát adni Urunk, hogy hívásod hozzánk is elért. Köszönjük, hogy azért lehetünk itt, mert hívtál. Senki nem tudott volna bennünket idehozni, csak a Te Lelked. Kérlek áldj meg minket, hogy Igédből is halljuk mindig hívásodat. Áldd meg számunkra szavadat, hadd szóljon személyesen hozzánk. Ámen.

Azért olvastuk el az egész történetet, hogy lássuk hátteret. Jézus az első, akit látnunk kell. Ahhoz, hogy valaki újjászülessen, új élete legyen, két dolog szükséges: Jézust és önmagát kell meglátnia. Tekintetünk először essen Jézusra, aki valóban férfi volt, hiszen a Biblia is így nevezi: "fájdalmak férfia". (Ézsaiás 53,3.) Jézus Krisztus férfi volt, és mégis sokkal több ennél. Ha meglátjuk Jézus lényét, akkor látjuk magunkat is igazi valóságunkban.

Jézus az egyetlen igazi férfi. Egy gyermeket megkérdeztem, mit gondolsz, milyen lehetett Ádám, amikor Isten megteremtette? Kis gondolkozás után nagyon jó feleletet adott: azt gondolom, olyan lehetett, mint Jézus. A bűn-nélküli, tiszta, szent ember olyan, mint Jézus. Úgy gondolom, nekünk mindnyájunknak olyannak kellene lennünk, - különösen a férfitestvéreknek mondom, - olyanoknak kellene lenni, mint Ádám, az Istentől teremtett első ember, a bűn-nélküli ember. Tudjuk, hogy Ádám vétkezett, ezért bukott ember lett.

Másik arc amit láthatunk, a bukott ember, azt mondhatjuk: mi. A bukott ember arcában azonnal megláthatom a magam arcát. A Bibliában találkozunk ezzel a kifejezéssel: Ádámban. Az óember, a született természetem Ádámban, és a másik állapot amiről beszél így hangzik: Krisztusban. Nagyon hamar rá fogok jönni, hogy hol vagyok: Ádámban, vagy Krisztusban? Bukott ember vagyok, vagy már hasonlóvá lettem Krisztushoz?

A Biblia az egyetlen férfiről beszél most nekünk. A legtöbb ember azért nem tud megtérni, mert a másik emberhez hasonlítja magát. Nincs helyes mértékünk, akihez hasonulnunk kellene. Ez volt az egyik ok, amiért Isten elküldte Jézust, hogy megmutassa, milyennek kellene lennünk, milyennek tervezett és szeretne látni minket. Jézus a minta. Emlékszünk amikor Jézust Pilátus kiállítja a tömeg elé: Ime az ember! Ilyen az ember, a nehézben, a szenvedésben életének legnehezebb pillanatában. A helyes mértéket mutatja: milyennek kell lenni. Isten elküldte Jézust és azt mondta: ilyen az ember. Ha mérték alatt vagy, nem vagy ember. Újra mondom, ne egymáshoz hasonlítsuk magunkat, és ne gondoljuk, hogy több és jobb vagyok mint a másik ember. Ez nem helyes mérték!

Egy édesapát elvitte fia az iszákosmentő misszióra. A csendeshét végén mindenki elmondta, mit értett meg az Igéből magára nézve. Az apa hallgatott. Fia halkan megkérdezte: édesapámnak nincs valami mondanivalója? Fiam, kisangyal vagyok ezekhez képest. Nem tudom nem így látjuk-e magunkat mi is többi munkatársainkkal kapcsolatban, mint ez az édesapa? Nem káromkodok, nem lopok, nem csalok mint mások, kisangyal vagyok a többihez képest. Isten azért küldte az Úr Jézust, hogy megláthassuk, milyen az Isten szíve szerint való ember. Ezért olyan jó, hogy első pillantásunk Jézusra irányulhat és nem egymásra. Azért vagyunk itt, hogy lássuk Jézust és magunkat. Amint meglátod Ôt, magadat is látod.

Pár vonást szeretnék Jézusról elmondani: a legbátrabb ember, férfi volt, aki járt ezen a földön. Nem volt benne semmi számítás, személyválogatás, megalkuvás. Heródes és Pilátus előtt is bátran megmondott mindent, pedig tudta; életével játszik. Látjuk ezt a mérhetetlen bátorságot. Mi mindig vigyázunk arra, hogy mit mondunk. Jézus világosan, élesen beszél, és van amikor egy szót sem szól. Pilátus azt mondja: nekem nem szólsz-é, hiszen volna hatalmam, hogy elítéljelek, vagy megtartsalak. Jézus a hatalmasságok előtt is mindig ugyanaz volt, a legbátrabb ember. Mindig nyomában voltak a farizeusok, állandóan feljelentették. Jézus tudta, azért figyelik, hogy vádolhassák. Mégis ugyanúgy cselekszik. A száraz kezű embert is ezért lökték oda eléje. Jézus mindig visszautasíthatta volna: miért adjak okot most? De hívja és azt mondja: Nyújtsd ki a kezed! Szombat napon csodát tesz, meggyógyítja a száradtkezű embert. Semmi nem korlátozta Ôt abban, hogy megtegye azt, ami az Atya akarata.

A bélpoklosokat megérinti, a körülötte állók is elcsodálkoznak, nem fél, hogy Ő is bélpoklos lesz. Mindenki messze elkerülte őket, nemhogy érintette volna. Vagy nézzük a dühöngő őrültet, a gadarénust, akinek senki nem mert közelébe menni. Végül ott ül Jézus lábainál, mint egy szelíd gyermek. Jézus nem félt tőlük. Ha mi találkozunk valaki ilyennel, azonnal elhúzódunk, jaj nehogy...Jézus a legbátrabb ember, - jó volna, ha ezt most meglátnád. A férfit, aki több nálunk, és több mint férfi.

Jézus miközben a legbátrabb, a legtapintatosabb is. Ez a kettő nem szokott együtt lenni. Nagyon sokszor a bátor ember goromba, kemény. Jézus bátor és tapintatos. Egyesül benne ez a két tulajdonság. Amikor olvasod az Igét, próbáld az Ige kicsi ablakán keresztül át látni Jézust. A legtapintatosabb, amikor a templomban eléje viszik a házasságtörő nőt azért, hogy Jézus csapdába kerüljön. Akkor is elfogják, ha azt mondja: meg kell kövezni, de akkor is, ha azt mondja: nem. Egy olyan csapda, amiből nincs kiút. Jézus egy szót nem szólt eddig ehhez az asszonyhoz. Szavával sem bántja. Nem szól addig, amíg vádolóit el nem küldi egy olyan világos, tiszta, egyszerű szóval: aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ. Mikor egyedül marad az asszony, akkor sem mondja: micsoda asszony vagy te, hogy lehet így élni, nem szégyelled magad? Csak annyit mond: Nem kárhoztatlak. Jézus valóban a legbátrabb és a legtapintatosabb, ahogy ezzel a tetten kapott asszonnyal bánik.

A vámszedőkkel és bűnösökkel együtt eszik, nem veti meg őket, nem undorodik senkitől. A bélpoklostól nem undorodik, hozzáér. Nem szégyenít meg senkit, akárki jön hozzá. Máténak sem mondja: te anyagias, te csaló! Ennyit mond: Kövess engem! Mellette Máté tud magáról mindent. Mert Jézus a legtisztább ember! Ő az, aki a szíve legmélyéig tiszta. Olyan sokszor figyeltem magam, azért mondok dolgokat másra, hogy valamilyen módon kitűnjek. Jézus volt a legtisztább, akiből ragyogott, sugárzott a tisztaság, csak oda kellett lépnie valaki mellé, és az mindent tudott magáról. Benne a világosság jött a világba. Ebben a világosságban látjuk mi is majd a vélt bátorságunkat, tisztaságunkat.

A legtisztább ember jár a szennyben. Gondoljunk arra a mérhetetlen szennyre, ami körülötte volt. A parázna nő könnyeivel öntözi lábait, hozzáér, és Jézus tiszta marad. Bárkivel nyugodtan kapcsolatba kerül, nincs egy szennyes gondolata, egy szennyes kívánsága. Egy férfi aki tiszta, aki több mint mi. A fiatalok mondják: olyan természetes, hogy felmerülnek bennünk a kívánságok. Nézd Jézust, benne az embert, rádobják a szennyet: mi nem paráznaságból születtünk. Azzal is vádolják: az ördög által űzi ki az ördögöket. Állandóan rádobják a saját gondolatuk szennyét, és Jézus tiszta, ragyogó. Jézust állandóan körülveszik a legszörnyűbb, legcsúnyább vádakkal: Magad teszel bizonyságot, - a te bizonyságtételed nem igaz. Káromlással vádolják: hogy mered magad Isten Fiává tenni? Mindenhonnan dobálják, és Jézus egyre ragyogóbb, egyre tisztább. Csak az lesz piszkos, aki ezt megtette. Soha ne félj attól, amit emberek mondanak rád. Ha nem igaz, csak fényesebben derül ki igazságod és tisztaságod.

Azt mondtam: Jézus a legtisztább és legalázatosabb ember. Együtt van a bűnösökkel, és paráznákkal. Hogy botránkoztak a farizeusok, mit keres ez a tanító ezek között az emberek között? Amikor a bűnös asszony érinti Jézust, azt mondják a farizeusok: ha ez tudná, hogy ki s miféle ez az asszony... Nagyon sokszor úgy nézünk a másik emberre, hogy jobbnak érzem magam. Jézus soha nem néz így emberekre. Nem eshet senki olyan mélyre, hogy Jézus ne legyen továbbra is barátja.

Egyik nagypénteken egy faluban hirdettem Igét. Valaki arról beszélt, hogy Jézussal mindent lehetett csinálni, arcul ütni, belerúgni. Egy percig rajtam is végigfutott: mit teszek én Vele? Isten odaadta Őt és mindent lehetett Vele csinálni. Ezen az alkalmon úrvacsoraosztás volt, közben bejött a templomba egy részeg fiatalember. Állandóan ez izgatott, oda fog-e jönni úrvacsorát venni. Hát lehet ezt? Egy percig eszembe jutott: Jézussal mindent lehetett csinálni. Ezt is eltűri, nem szakad ránk a plafon, nem mozdul meg a föld alattunk. Jézus a legszeretőbb ember. Isten szeretete az, ami rajta keresztül kiárad. És mert Ő így szeret, megfeszítőiért nem bosszúért imádkozott, hanem: Atyám bocsáss meg nekik. Ő mindenkit szeretett. A legélesebb példa, hogy Júdást is szerette. Feltűnt már nektek hogyan beszélt Júdással? Mit mondtunk volna neki, ha hozzánk jön? Ő így mondta: Barátom, miért jöttél? Júdás szeretetéről is tudta, hogy el fog fogyni, Péterről is, hogy meg fogja tagadni. Mivelhogy szerette az övéit, mindvégig szerette őket. Felismerted-e ezt a szeretetet, amelyik képes volt önmagát adni érted, és értem? A mi szeretetünk olyan hamar elfogy.

Egy férfit látunk, aki sokkal több, mint ember, - Isten-ember. A Biblia úgy beszél Jézusról, mint pásztorról. Azt mondja az Ige: a pásztor az ajtón jön be. Tudjátok mi az ajtó, min keresztül ebbe a világba jövünk? A születés. Megalázta magát, úgy született, mint te, meg én. "Gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk." (Ézsaiás 9,6.) Jézus ajtón jött be ebbe a világba. Az ördög nem jött ajtón. A pásztor az ajtón jött be, és végigélt mindent, mint ember. Éhes volt, fáradt volt, ember volt. És mégis több: Isten-ember volt. Az Ige testté lett, az Isten ember alakjában lejött erre a földre, és most a felolvasott részben az Isten-embert látjuk. Jézus fölvitte Pétert, Jakabot és Jánost egy hegyre, és ott elváltozott. Nem olyan volt, mint amilyennek eddig ismerték. Elmondja az Ige, hogy változott el: "Ruhája fényes lett, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet." El tudjátok képzelni, milyen lehetett a tanítványoknak Az, akit egészen közelről ismertek, akivel együtt ettek, együtt vándoroltak a világ útján, egyszer csak elváltozik, egy ragyogó fehér alak áll előttük. Aztán megjelenik Mózes, és megjelenik Illés. Mózes a törvény, és Illés a próféta. A Kijelentés beteljesülése. Egy másik evangélium elmondja, Jézus haláláról beszélgettek. Kinek volt erre szüksége? Jézusnak? Gondolom, hogy neki is. Utolsó megerősítés szenvedése előtt, beszélhetett valakikkel, akik értik Őt.

Életem bizonyos időszakában úgy voltam, csak pár szót tudnék beszélni egyetlen emberrel, aki ismeri Jézust, hogy ne érezném, magam egyedül ezen a földön. Senki nem ért meg. Milyen nagy öröm, ha az ember csak ránézhet valakire, már minden jól van. Egy tekintet megerősíthet: úgy gondolkozom mint te, itt vagyok, segítek. Arra gondoltam, Jézusnak is szüksége volt arra, hogy mennyei erősítést kapjon itt a mennyei világból.

Talán még inkább a tanítványoknak és nekünk, mert ott láthatták, hogy igazán milyen Jézus, hogy kicsoda Ô. Mennyei dicsőségben láthatták Ôt, aki velük együtt vándorolt.

Aztán Pétert látjuk, akinek mindig vannak ötletei, Péter az állandó kezdeményező, csinálni szeretne valamit. Építsünk három hajlékot. Péter állandó kezdeményező. Aztán jön a fényes felhő, minden eltűnik, és nem láttak mást, csak Jézust egyedül. Még egy mondat: "Ez az én szerelmes Fiam!" Ez a férfi, aki ott függ majd a kereszten tehetetlenül, nyomorultul, véresen, ez a férfi Isten Fia, maga a testet öltött Isten. Nekünk ezen a földön nem lehet mást látni a mennyből, csak Jézust egyedül. A tanítványok elől minden eltűnt, de maradt Valaki. Milyen jó volna, ha ezen a héten Valakit kaphatnál, aki marad, aki otthon a legnehezebb körülmények között is ott van. Ha majd elmúlik az egészség, akkor is mindened meglesz, ha Ő marad semmi nem hiányzik. "Ez az én szerelmes Fiam, Őt hallgassátok!" Nagyon személyesen mondja az Úr: Őt hallgassátok! Az emberi szón keresztül Őt hallgasd. A hirdetett Igén keresztül Őt hallgasd. Jó volna ha szívünkben maradna ez a mondat, - Uram Téged hallgatlak, szólj hozzám.

Imádkozzunk! Uram nagyon köszönöm, hogy mindig van nekünk szóló üzeneted. Amikor igehirdetésre készülök, szeretnélek csak Téged hallani, mondanivalódat, akaratodat. Köszönöm Jézus, hogy Te voltál a legengedelmesebb ember, aki mindig az Atya akaratát kerested. Kérünk formálj minket önfejű, akaratos, magunkat dicsőítő emberekből alázatos, csendes, Rád figyelő gyermekeiddé. Köszönöm, hogy mi is el tudunk változni. Kérlek, hogy mennyei, isteni erőddel változtass el minket akaratod szerint, képedre. Áldj meg mindnyájunkat, hadd legyünk Hozzád hasonlóak, hogy mindenki felismerhesse majd rajtunk arcodat. Ámen.

(Trausch Liza - Igehirdetésekből)

2019. december 10.

Szépségedet a Király kívánja



SZÉPSÉGEDET A KIRÁLY KÍVÁNJA

“Halld csak, leány... szépségedet a király kívánja; hiszen Urad Ő, hódolj hát néki.” 
(Zsoltár 45,12)

Ez az Ige nem csak nőknek szól. Az Úrral szemben a férfiak is csak asszonyok. Az egész gyülekezet a menyasszonyi gyülekezet. Egyetlen férfi van: Jézus, a Vőlegény. Aki az Övé, mind beletartozik a menyasszonyi képbe.

Mit kell hallanunk? “Halld csak, leány!” Nem a külső fülünkről van szó. Mi sokszor másfelé figyelünk, még ha Isten beszél, akkor is. “Feledd el népedet és az atyád házát.” Feledd el mindazt, ami eddig kötött, és fontos volt számodra - mert Valaki megkéri a kezed. Képes vagy-e mindent otthagyni az igazi Vőlegényért? Azért a szeretetért, amelyik soha nem fog elhagyni és becsapni?

“Csupa ékesség a király leánya bent.” A szépséged nem az arcod formájában van. Isten mást néz. Eszter királynéról azt olvassuk, mielőtt a királyhoz ment, hat hónapig mirtuszolajjal, és hat hónapon keresztül illatos szerekkel “bántak vele, mert ennyi időbe telik a szépítésük” (Eszter 2,12). Mibe kerül a szépség! Még inkább a belső szépség. Születésünktől kezdve belül csúnyák vagyunk. Belenéztél már az Ige tükrébe? Láttad már az önző, hiú, képmutató arcodat? Be ne csapjon az Ördög, hogy milyen kedves, szerető, alázatos vagy.

Mi mindenen kell keresztülmennie annak, aki a király meny-asszonya. Vajon hány “miért” van az életedben azért, hogy belülről szépülj? Ezért vagyunk a földi életben, ezért történik velünk annyi minden, mert Isten azt akarja, hogy méltó menyasszonyai legyünk az Ő Fiának. “Vont aranyból van a ruhája.” Az arany a hit. Vajon hitből van-e minden az életedben?

Forrás:
Tausch Liza
"...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."

2017. szeptember 5.

KRISZTUS LEVELE



KRISZTUS LEVELE


“A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember.” (2.Korinthus 3,2)

Aki nem akarja olvasni az Igét, annak is olvasni kell az övéiben. Nem lehet nem olvasni. Isten a tőle messzire szakadt embernek utána megy a levelekkel. Ateista, istentagadó - minden ember olvas az övéi életéből. Nem zárkózhat el előle, ott él mellette. Mekkora szeretete ez az Istennek, hogy az Őt semmibe vevő világgal levelezik! Neked is, nekem is ilyen levélnek kell lenni. Vajon illatos levél vagy-e, aki hordozza az Írójának az illatát?
Istennek első levele népével kapcsolatban a Tízparancsolat volt. Mózes összetörte, mert rettenetes volt, hogy mit csinált közben a nép. Isten újra megírta! Utána jött az embernek, testet öltött, hogy találkozhasson Vele.
Isten Igéjén keresztül levelezik az övéivel. Olvastad ma reggel a neked szóló levelet? A szemeddel vagy a szíveddel olvastad? Tulajdon kezével írta: Lelke által. Az Ő megszakadt szíve itt van az Igében. A szívedig ért-e, amit ma küldött? Engeded-e, hogy írjon a szíved táblájára, vagy pedig elhúzod a papírt? Beleírhatja-e szeretetéből az ítéleteit? Isten ítélete szent szeretet! Hiába mondták már mások, hogy türelmetlen és szeretetlen vagy, nem hitted.
A szívbe nem lehet fájdalom nélkül írni. Isten szeretete a te életedben is szenvedő szeretet. Miért engedte meg Isten, hogy úgy támadjon fel Jézus, hogy rajta voltak a sebek? Mert minden embernek látnia, olvasnia kellett, hogy ez már a sírból feltámadó, ragyogó, győztes szeretet. Csak akkor lesz győzelmes a szereteted, ha átmentél a halálon, a bántásokon. Ez már nem a te emberi, kedveskedő, szíveskedő szereteted. Nem olcsó dolog Isten leve-lének lenni. Légy Általa írott levéllé!

Trausch Liza "...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."

2016. március 1.

MAGAM HASZNA



Magam haszna

"A szeretet... nem keresi a maga hasznát." 

(1.Korinthus 13,5)


Ez az Ige a szeretet ismertetőjele. Figyelj a szívedbe: nem az örökös nyerni akarásod tette tönkre az életedet, szeretetedet, örömödet? A szeretet mindig adni akar, nem kapni. Van benned szeretet? Tudsz bármit ingyen tenni? Adjatok úgy, hogy érte semmit ne várjatok! A vallásos ember életében sok minden nem más, csak üzlet. Ha nem kapja meg az egészséget, az áldást, hogy minden sikerüljön az életben, akkor csalódott, ökölbe szorul a keze. A legszentebb érzések is haszonra mennek. Hány házasságot kötnek azért, mert a hasznot nézik. Kedves vagyok a tanárhoz, hogy a gyereknek előnye legyen. Van, aki nem is pénzt akar. Magasabb valutában gondolkozik. Lehet, hogy dicséret kellene. Hány ember kész mindent megtenni egy kis dicséretért. Lehet, hogy szeretetet keresel. Hány nagymama mondja, mindent megadok az unokámnak, jobban szeret, mint az anyját. Az elég baj. Ne vedd meg az unokád szeretetét ajándékkal! Ezen a világon pénzért mindent meg lehet venni. Egyet nem: szeretetet. Amit meg lehet venni, haszonért van, az már nem szeretet. Szeretet csak fentről árad, Isten szívéből erre a világra, és ezt nem lehet megvenni. Vajon mi haszna volt Istennek, amikor adta az Ő Egyszülött Fiát - szeretetből? Mi érdek fűzte ehhez? Mi haszna volt Jézusnak abból, hogy otthagyta a mennyet érted - mert téged keresett. Az Ő szeretete az embert kereste, téged, magadat. Jó volna, ha belegondolnál minden kapcsolatodba, hogy mit miért teszek? Bennünk ott van az üzleti szellem. Adok, veszek. Isten csak ad. Jézus az életét adta, és mit kapott? Korbácsot, töviskoronát, keresztet, négy szöget.

Forrás:
Trausch Liza: "... beszéded megelevenít...."

Szeresd az Istent!



"... Keresed-e Őt mától kezdve értelmesen, minden nap és engedelmeskedsz-e Neki mindenben? Hányszor elmondta Izráel: az Úrra hallgatunk, és mindent megcselekszünk. Szeresd Őt és engedd magad Tőle szeretni. Ez a legnagyobb bajunk, hogy annyira éhesek vagyunk emberek szeretetére, az Úr szeretete pedig nem kell. 

Így mondja a végén: "Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk Ő. Csak Őbenne vigad a mi szívünk, csak az Ő szent nevében reménykedünk." ( Zsolt. 33: 20 - 22 ) Hallod a kétszeres "csak"-ot? Nem Őt is, meg magadat is. Csak Őt! "Legyen Uram a Te kegyelmed rajtunk, amiképpen bíztunk benned." Ne várj többet, mint amennyire bízol Benne. Azon fölül nem tud adni. Ha nincs nyitva az ajtó, hogy áradhatna be az áldás? Annyi árad be, amennyire bízol Benne. 

Isten nagyon szeretné, - Jézus meghalt érted, - hogy a boldog néphez tartozhass. Rajtad múlik. "

( Trausch Liza : Örvendezzetek, dicsérjetek )

Továbbá igehirdetéseit itt meghallgatható .

2015. június 12.

Bízzál az Úrban!




"Grádicsok éneke Dávidtól. Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után. Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek anyjánál, mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem. Bízzál Izráel az Úrban mostantól fogva mindörökké!" 
( Zsoltár 131,1-3 )

" ... Erre hív minket az Úr az első estén, az első Igével. Sokat néztél magasra, sokat futottál a boldogság után. Olyan vagy, mint egy fáradt gyermek, és most azt kéri az Úr: próbálj olyan lenni, mint az elválasztott gyermek az anyja ölében. "Mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem." Nem követel, nem háborog, nem panaszkodik, - pihen. A német fordítás így mondja: Mint az elválasztott gyermek, úgy pihen, úgy nyugszik bennem a lelkem. Ez volna a legelső dolgunk. Igyekezzetek bemenni abba a nyugodalomba, amit az Úr szerzett. Aztán majd elmond Ő mindent, amit el akar mondani. Csak ma mondjuk el Neki: Uram, szeretnék megpihenni nálad.  

Ha valamit nem jól tettél, van egy menedékhely. Ez az egyetlen hely a kereszt, ahol nem ér minket utol se vád, se követelés, se ördög, senki. "Mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem." Úgy nyugszik bennem a lelkem. 

Végül még egy mondat: "Bízzál Izráel az Úrban mostantól fogva mindörökké!" Az anyjánál pihenő gyermek tud várni. Isten ma azt mondja neked: bízzál, és várjál az Úrra ezen a héten. Ne várj senki másra, emberekre, dolgokra. Szíved forduljon oda teljesen az Úr felé, Ő tudja, mit akar adni. Legyünk itt úgy, hogy most ne mi akarjunk valamit, hanem bízzuk az Úrra, mit akar adni. Szemeink az Úrra nézzenek, és akkor nem tekintgetünk mindenfele. Akkor el tudjuk mondani: Uram, amit Te akarsz adni, amire szerinted szükségem van, azt add. 

Várjál az Úrra. Nem az ajándékaira, nem arra, amire úgy gondolod, hogy szükséged van. Jó nekünk úgy elindulni erre a hétre: Uram, mint az elválasztott gyermek, úgy akarok benned pihenni és várni arra, amit Te adsz nekem. Jó volna nem magasra látni, nem célokat kitűzni. Jó volna elengedni magunkat egészen abba a kézbe, amelyikre azt mondja az Ige: jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek. Nem én tudom jól, Ő tudja jól. Lehet egészen mást ad, mint amit vársz. Nem kérdezem, mit vársz ettől a héttől. Várjad az Urat és bízzál Benne! "


( Trausch Liza )

2015. május 2.

Ne aggodalmaskodjatok!



NE AGGODALMASKODJATOK!

"Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind meg-adatnak néktek." 
(Lukács 12,31)

Isten azt szeretné, ha az Ő gyermekei a legvidámabb emberek lennének ezen a földön. Sajnos a mai életben a legközpontibb az anyagi kérdés. Ha két ember összetalálkozik, biztos, hogy arról beszélnek, mi lett drágább, és hogyan fogunk megélni. Jézus nem sokkal előbb azt mondja, és ezt jó volna nagyon komolyan meghallani: "Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget, mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete!" Sajnos, telhetetlenek vagyunk, mindig több kellene. Emelkedik az életszínvonal, és emelkednek az igények. Pedig Jézus világosan megmondja, nem a vagyonnal való élésben van az embernek a boldogsága. Nagy tévedés, ha azt hisszük, hogy a vagyon, a sok, a még több, a szebb lakás boldogít.

Jézus szerint az aggodalmaskodó ember számára egyetlen orvosság van: "Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek." Isten most azt tanácsolja, hogy indulj el Őt keresni. Amint ezt teszed, eléd jön az Atya. Jézusban testet öltött az Isten, lejött erre a földre, hogy megkeresse aggódó, félő, nyugtalankodó gyermekét. Hadd mondjam az örömüzenetet: Isten országának csak a kapujáig kell menni. Isten országának ajtaja a kereszt. Ott már nyakadba borul az Atya. Ott már körülfonnak az ölelő karok.

Sokszor nem a lábainkkal, a szívünkkel kell mennünk. Az elindulás nagyon sokszor imádkozást jelent. Az imádkozás pedig célba érkezést. Akarsz-e odaérni a kereszthez? Akarsz-e odatalálni, ahol beléphetsz a mennyek országába egy életre, egy örök életre?

Forrás
Trausch Liza "...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."

2015. április 21.

"Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba, hogy tessék annak, aki őt harcossá avatta."



"Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba,
 hogy tessék annak, aki őt harcossá avatta."
 (2.Timótheus 2,4)

"Élethalálkérdés, hogy kinek akarsz tetszeni. A Biblia azt mondja: az az Isten, akiért,  aki által, és akire nézve vannak mindenek. Életedben kire nézve történik minden? Kiért dolgozol, kiért takarítasz, kiért főzöl, kiért vállalod munkahelyeden a munkát? Kinek akarsz tetszeni? Vajon eljutottál-e már oda, hogy csak Annak az Egynek tessem? A legtöbb hívő ember mindenkinek tetszeni akar, a világnak is. Úgy is tud viselkedni, úgy is tud beszélni, hogy a világnak is és a hívőknek is tetsszen, Istennek is, önmagának is. Pál apostol azt mondotta: "Bizonyára ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék" (Gal. 1,10). Ma választani kell, kinek akarsz szolgálni, is-is nem lehet. "Tessék annak, aki őt harcossá avatta." Ha elveszted Isten tetszését, a Vele való kapcsolatot is elveszíted. Isten azt ígérte: "Szemeimmel tanácsollak téged" (Zsolt. 32,8). De vajon keresed-e, hogy mikor fáj Neki valami? Vagy kerülöd a rosszalló szempárt? A világ barátsága ellenségeskedés az Istennel! Az élet dolgai hihetetlen erővel akarnak bennünket megragadni. Evés-ivás, építkezés, szépítkezés. Munkahelyen az előbbre jutás, a fizetésemelés az élet dolgai. Tudod-e, hogy egyetlen dolgod ott is az volna, hogy viselkedéseddel lelkeket ments? Tudod-e,  hogy ott lehet legjobban a többiek elé életnek beszédét tartani? Az élet dolga az, amiben ez a világ van. Az élet dolga jó, megy előre az élet, csak nem a te dolgod! Ne félj, vannak, akik csinálják. A te munkád egész embert kíván. Szeretném, ha betegágyam lesz, az is harcmező lehetne!"

(Trausch Liza)

2015. február 10.

SZEMEIM AZ ÚRRA NÉZNEK



SZEMEIM AZ ÚRRA NÉZNEK 

"Szemeim mindenha az Úrra néznek, mert Ő húzza ki a tőrből lábamat." 
(Zsoltár 25,15)

A szem az a kis ablak, amin keresztül a lelked néz ki. De a szemen nem csak kinézünk, hanem rajta keresztül sok minden bejön az életünkbe. A szem nyitott kapu a világ és a bűn számára. Nagyon sok bűn egy ránézéssel kezdődik. Gondold el, mi minden jött már be a szemeden? Mire, kire nézel?
A szem után megy a láb. Elindul, és tőrbe kerül. Mivel kapcsolatban került tőrbe a lábad? Lehet, próbálod rendezni, és közben egy másik tőrbe lépsz. Ki húzza ki a lábad? Ki segíthet? "Hívj segítségül engem", mondja a Zsoltár 50,15a. Ha most magadra ismertél, mondd a szívedben: Jézus, segíts! A segítségül hívás már az Úrra nézés. Jézus már akkor látott, amikor elindultál a csapda felé.
Isten törődik veled ezért küldött szabadítót. Jézus neve annyit jelent: Szabadító. Merj most Felé fordulni, és lásd meg azt a drága szempárt, ahogy Jézus nézett a bűnös nőre, és feloldozta: "Megbocsáttattak néked a bűneid!" Látod, hogy húzza ki a tőrből? Vagy látnád, ahogyan Zákeusra néz, aki a pénz igézetében élt. A farizeusok megbotránkoznak: "Bűnös emberhez ment be szállásra." És Jézus feloldozza: "Ma lett üdvössége ennek a háznak!" Zákeus szabad lett, semmi nem érdekes már, amit elvett, négyannyit adott helyette.
Hittel nézz Jézusra, és szabad vagy!
A 124. zsoltár 7. verse mondja: "A tőr szétszakadt, és mi megszabadultunk." Mersz-e így Őreá nézni, hogy örökre szabad lehess? Csak Egyvalakit kell nézned egyre teljesebben: Jézust! Az élet, amelyben Őt nézheted, lehet igazán boldog, szabad, hálás, Őt dicsérő élet.

Forrás
Trausch Liza "...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."

2014. december 15.

Egy férfi, aki hisz


"Jézus pedig mikor látta, hogy a sokaság még inkább összetódul, 
megdorgálta a tisztátalan lelket, mondván néki: 
Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, 
és többé belé ne menj!" 
(Márk 9,25.)

Kérünk Urunk, hogy ha még valakinél kint állsz zörgetve, könyörülj rajtunk, hogy idejében megnyithassuk az ajtót. Uram hadd tudjunk úgy hazamenni, hogy nálunk és bennünk lakhass. Áldj meg minket úgy, hogy ami még akadály, az mind félrekerüljön az útból. Segíts, hogy fenntartás nélkül át tudjuk adni magunkat Neked. Áldd meg most az Igét számunkra és szólíts meg minket Ámen.

Egy kérdéssel kezdem: kihez jöttél? Jézushoz hoztad saját lelkedet, belső és külső problémáidat? Az ember nagyon sokszor egy helyhez, emberekhez jön, és ezért nem történik semmi. A hitetlenség megkötözi Jézus kezét, és tehetetlenné lesz. Talán életedben is azért nem tehet csodát, mert hitetlen vagy. Azért mondja világosan: "Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek." Amikor ezt meghallotta, akkor kezd el ez az ember igazán imádkozni. Akkor kezd el folyni a könnye, megérti: én vagyok a felelős.

Egyetlen bűn van. János evangéliuma azt mondja, amikor eljön a Szentlélek megítéli a világot, "Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem." (János 16,9.) A hitetlenség az egyetlen bűn. Ha végignézzük a bűnöket rájövünk, minden ennek a következménye. Fussuk át a Tízparancsolatot. Ha hinnél Istenben nem kellene a bálvány, a másik isten, elég volna Ő. Ha igazán hinnél Benne, megszentelnéd az ünnepnapot, neki adnád a vasárnapot. Nem kellene ölni, haragudni, nem kellene dolgokért verekedni, nem kellene háborúzni, irigynek és önzőnek lenni; nem kellene paráználkodni, nem kellene lopni, kívánni.

Nem hiszek Istenben, ha nem Tőle várok mindent. Az Ige azt mondja: "Minden lehetséges a hívőnek." Minden Istentől jön. A hit az Úrral való kapcsolat. Ha ez a kapcsolat megszakad, akkor semmid nincs. Ha ez megvan, akkor minden lehetséges, akkor minden van. Az egyetlen bűn, hogy elszakadtál Istentől, mert nem hiszel Benne igazán.

Amikor az első ember bűnbe esett, a mennyországot veszítette el. Mindent onnan kapunk ami a lelkünknek kell, erőt, szeretetet, örömöt, békességet. Amikor az ember elszakadt Istentől, mindent magának kellett megszereznie. Egyedül maradt! A lelket a testen keresztül próbálom kielégíteni. Amit nem kapunk meg a mennyből, megpróbáljuk pótolni élvezetekkel. A legkülönfélébbekkel próbálkozunk.

A Biblia beszél egy emberről, aki csűreit lerontja, hogy nagyobbakat építsen. Utána ezt mondja: "Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!" A léleknek nem lehet élvezeteket, anyagiakat adni, mert nem él vele. Nem lehet megelégíteni szép házzal, új autóval, szórakozással, tévével, szexel. Ugyanolyan éhes marad, mert nem ezeket eszi. Mindig több kell neki, és az sem elég. Utána még éhesebb lesz, még jobban vágyik Isten szeretetére. A léleknek mennyei kenyér kell: szeretet, öröm, békesség. Ettől az igazi, mennyből való tápláléktól elszakadt az ember.

Itt látjuk a szegény apát, akire visszatették a teljes felelősséget: "Ha hiheted, minden lehetséges a hívőnek." A bűn az, hogy nem hiszel Benne, és ezért hiányzik minden, ami onnan felülről való. Hiányzik az erő, azért vagyunk fáradtak. Az egész világ fáradt. Fáradt fiatalok. Ézsaiás azt mondja: megfáradnak az ifjak. Barátnőm mondta el, kisfia óvodába járt, mikor hazajött azt kérte, kisfiam, rakódjál el. A gyerek ránéz anyjára és azt mondja: az ember holtfáradtan hazajön az óvodából, és akkor még rakódjon. Fáradtak a gyerekek, az ifjak, a felnőttek, fáradt az egész világ. Nem az a baj, hogy túl sok a feladat, hanem hogy nincs erő, elszakadtunk az erőforrástól. Valahol olvastam, a tenger mellett egy tó folyón keresztül összeköttetésben volt a tengerrel. Sós vize volt, tengeri halak voltak benne. Aztán egy földmozgás miatt ez a kapcsolat megszakadt, nem jött a sós víz. Azt vették észre, hogy a halak egyre fáradtabbak, már nincs kedvük mozogni. Végül elpusztultak, mert a vízből kifogyott a só.

Ha megszakad kapcsolatom az Úrral, egyre boldogtalanabb, fáradtabb leszek. Nincs öröm, szeretet, békesség, hát miből kaphatnék, - tévé nézésből, szórakozásból? Nézem ősszel a fáradt leveleket, életük a fában volt. Nézem a virágokat a vázában, napról napra lankadtabbak, mert elszakadtak gyökerüktől, amiben az élet volt. Fáradt életünknek az a baja, hogy nincs kapcsolatunk Istennel.

A hit tulajdonképpen a lélek szeme. Hitben járunk, nem látásban. Nincs kapcsolatunk Vele, nehezeinkben, szükségeinkben nem nézünk fel Rá, és ez a bajunk. Lenézünk magunkra, és azt látjuk, hogy ez az egész hívő élet nekem nem megy. Hívőkre nézünk, akik ugyanúgy buknak mint mi; világiakra nézünk, akiknek minden sikerül, csak az Úrra nem nézünk.

A legrettenetesebb, ha a Sátánra nézünk, mert igézetébe kerülünk. Onnan jönnek a legszörnyűbb gondolatok, legjobb ha elpusztítod magad, semmi értelme nincs ennek az életnek. A Sátán teljesen tönkretesz. A kígyó ránéz a kismadárra, és nem tud többé kikerülni szeme sugarából, és besétál a kígyó szájába. Az ördög rád néz, - kár próbálkozni, neked ez nem megy. Hiába kezded újra, nem fog sikerülni. Figyeljük meg, miket tud mondani. Nagyon sokszor önmagadra, a természetedre fordítja vissza a szemed. Jézus mondja tanítványainak: emeljétek fel szemeiteket és lássátok meg, ki teremtette ezeket. A bálványokról, sötét hatalmakról emeld fel szemedet Őreá. "Akik Őrá néznek, azok felvidulnak." (Zsoltár 34,6.) Abban a percben tele leszel örömmel. "Ha hiheted ezt", annyit jelent: nézz rám, minden lehetséges a hívőnek. Ami soha nem ment neked, az lehetséges. Gondolj bukásaidra, az egész lehetetlen életedre, hisz mindig magadra, másokra, és sokszor a Sátánra néztél. Most azt mondja neked az Úr: emeld fel szemedet, nézz Őreá.

Hinni annyit jelent, felemelni szemedet az Úrra. Ezért mondja Jézus ennek a szegény apának, minden rajtad múlik. Addig nem tehetek semmit, amíg nem adsz rá lehetőséget. Istennek ahhoz, hogy cselekedhessen, a hit ad lehetőséget. Ő nem erőltet ránk semmit, anélkül hogy Tőle kérnénk. Mersz-e ma úgy felnézni Rá: Uram veled minden lehetséges. A hit következménye az azonnali öröm. Aki már egy pillantást vetett az Úrra, az tudja. Le ne vedd a szemed többé Róla, ne nézd önmagadat, a körülményeket, dolgokat. Az ördög ezt akarja elérni, ne engedj, ne higgy neki!

Egy nyaram legkedvesebb igéje az volt, amikor Pál apostol dolgát megvizsgálták, és megállapították: ez veszedelmes ember. Egész nyáron ez a két szó énekelt, zenélt bennem: Istenem segíts, hadd legyek az ördögre nézve olyan veszedelmes, amilyen ezen a földön ember csak lehet. Az az ember veszedelmes, aki az Úrra néz. Nincs ereje, képessége, csak egyszerűen kapcsolatban van az erő egyetlen nagy forrásával, az Úrral. Nem lehet olyan nehézség az életemben, ami fölött az Isten nem tudna győzni. Valaki azt mondta: Istennel egyetlen ember mindig óriási többség. Jó volna most így nézni az otthoni nehézségekre: semmi az egész.

Valaki azt mondta nekem: magának minden semmi. Nem nekem, az Úrnak! Neki semmi megváltoztatni családodat, új életet adni szeretteidnek. Minden lehetséges, ha hiheted, ha szemeidet Őfelé fordítod, és látod a hatalmast, az erőset.

Hinni annyit jelent: mindent Tőle várni. Odaírod-e most az életed regénye fölé: most pedig mindent Tőle várok.

A legnagyobb csoda történt itt ezzel az emberrel, amikor az Úr visszautalt rá mindent. "A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram!" Szeme abban a pillanatban az Úrra néz. Utána mond még egy mondatot: "Légy segítségül az én hitetlenségemnek." Nagyon vigyázz, ne a hitedre, az Úrra építs akire nézel. Lehet egy perc múlva kételkedik, hátha mégsem. Uram Te légy segítségül, amikor Rád nézek, Benned bízom, nem saját hitemben. Valaki azt mondta: mindent ennek a nagy hitemnek köszönhetek. Dehogy annak, az Úrnak köszönhetsz. Nem lenne bolondság, ha a villanykörtének tulajdonítanám azt, hogy világít? Az áramforrásból jön a világosság, nem a körtéből.

Az Úr az aki erőt ad. Csak Ő tud megtartani, Ő az erős! Az igében olvastuk, hogy aki Péterben erős volt, bennem is erős. Nem én vagyok erős, ugyanaz a Jézus aki Péterben erős volt, erős bennem is. Hit által ugyanaz a Jézus lakik a szívedben. Azt mondja az Ige: "Lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben." (Efézus 3,17.) Minden hit által történik, a hit kapcsolat az erőforrással.

Testvér most minden rajtad múlik. Isten visszautalta a felelősséget rád. Nézz Jézusra. Emeld fel most szemeidet minden másról Őreá, ne engedd, hogy az ördög odaigézze magadra, emberekre. Merj egyedül csak Reá nézni, hogy Ő cselekedhessen, Ő szerethessen rajtad keresztül. Csak Ő a megoldás, Ő az élet, Ő az akire szükségem van. Ez annyit jelent: "hiszek Uram!" Abban a pillanatban, amikor az apa kimondta, Jézus cselekedett. Azt mondja az Ige: a tömeg még jobban összetódult, és Jézus így szólt: "Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!" Hit által Jézus lehetőséget kapott a cselekvésre. Adsz-e lehetőséget az Úrnak? Megnyitod-e az ajtót? A hit ajtónyitás. Annyit jelent: Uram most Te. Nem próbálkozom, nem erőlködöm tovább.

Kitárod-e szélesre az ajtót? Egy asszony az igehirdetésből csak annyit értett meg, hogy Jézust be kell engedni. Mikor hazament, minden ajtót kinyitott, és azt mondta: Úr Jézus minden ajtó nyitva van, gyere be. És bejött. Mondod-e ma az Úrnak: Úr Jézus minden ajtó nyitva van, az életem, a munkahelyem, a házaséletem, a gyermeknevelés ajtaja, jöjj be. A hit ajtónyitás, és Jézus cselekszik. Jézus parancsol és akkor történik valami. Neki hatalma van azt mondani: "te néma és süket lélek menj ki belőle." Úgy szeretem, hogy az Úr mindig olyan egyszerűen cselekszik. A tanítványok erőlködtek. Ő pedig egyszerűen megdorgálja a tisztátalan lelket, mint egy rossz gyermeket. Milyen semmi ez neki. Emberek a legkülönbözőbb varázslást csinálják, Ő pedig szól és a tisztátalan lélek enged neki. Senki másnak nem enged. Ha benned Jézus van, neked is enged.

Milyen jó volna, ha ma így néznél fel Rá: Uram, most minden Te legyél az életemben. Hiszek Uram, átadom az életem, cselekedj bennem.

Jó volna a teljes csőd után igazán odajutni, hogy minden újjá lett. Vajon Jézus lehetőséget kap-e, hogy rajtad keresztül cselekedjen? Megnyitod-e igazán a hit ajtaját? Mondod-e: hiszek Uram, most már Rád bízom magam, kezedre bízom magam, - Te cselekedj!

Imádkozzunk! Köszönjük Uram, hogy Hozzád szólhatunk. Jelenlevő, hatalmas, erős Isten vagy. Áldunk Úr Jézus, hogy egy szívvel szólíthatunk meg Téged. Könyörülj rajtunk, hogy szélesre tárjuk szívünk ajtaját. Adj bátorságot ahhoz, hogy mindent Rád bízzunk. Ismertesd meg velünk ezt a boldog, szabad, Téged dicsérő életet. Hadd köszönjük meg, hogy minden dicsőség a Tied. Szabadíts meg minden akarástól, erőlködéstől, csinálástól. Segíts Uram engedni ma Neked. Könyörülj rajtunk, hogy igazán bejöhess és igazán bennünk lakhass. Kérünk Téged Uram, hogy add meg ezt mindnyájunknak. Dicsőítsd meg magadat hátralevő életünkben Ámen.

(Trausch Liza - Igehirdetésekből)

2014. december 4.

A SZABADÍTÓ JÉZUS



A SZABADÍTÓ JÉZUS

“Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.”
(János 8,34, 36)


“Bizony, bizony” - ez Jézus esküformája. A legnagyobb dolgok előtt mondja, amikor hangsúlyossá akar tenni számunkra valamit. A bűnnek nem csak szolgái, hanem rabjai is tudunk lenni. Sajnos nem vesszük komolyan Isten szavát, és könnyelműen tesszük a bűnt. A bűn erősebb nálunk, és rabságba hajt.

Gondolj az indulataid rabságára, jogaid keresésének rabságára, nyelved rabságára. Nem állod meg, hogy ne mondd a magad igazát. Rabság az érzékenység. Folyton megsértődöm. Foglya vagyok a pénznek, újra és újra belekerülök a rabságába. Rabszolgája vagy a gondolataidnak, amiknek hiába akarsz, nem tudsz határt szabni.
Az Igében van egy másik mondat. Rettenetes volna, ha Jézus nem mondta volna ki: “Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Nem kell szolgaságban maradnod. Szabadításra van szükséged, és Isten küldte a Szabadítót. Aki tudja már a szíve mélyén, hogy nincs más kiút, az fusson Jézushoz, mert Rá van szüksége.

Mit jelent Hozzá futni? Péter a hajón volt, amikor Jézus a tengeren járt, és átúszta azt a kétszáz singet, ami közte és Jézus között volt. A gadarénus Jézus lábai elé dobta magát. Mi a távolság közted és Jézus között? Talán csak annyi, hogy őszintén elmondd: Uram, reménytelen vagyok. A büszkeséged, a hiúságod, hogy azért vagyok én valaki, dobd Jézus lábai elé. Annyit jelent, átadok mindent, és Reád bízom magamat.

Csak Jézus a Szabadító! Ő az Isten szerelmes Fia, akiben az Atya gyönyörködik! Ő a győztes Bárány, a kereszt győztese, Aki életét adta érted, értem.

Forrás
Trausch Liza "...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."

2014. június 4.

E dolgok után...


Trausch Liza: E dolgok után

 1. Mózes 15: 1-6

1. Mózes 16: 1-6 és 15-17

1. Mózes 18: 1-2 és 9-15



Uram, hálát adunk érthetetlen kegyelmedért, amelyik utánunk járt és megtalált. Kérlek hadd jussunk el oda, hogy mindenünkké lehess. Köszönjük, hogy ezt akarod munkálni. Vidd véghez bennünk a teljes átadást, és segíts, hogy megépülhessen a harmadik oltár, hogy Veled való közösségben élhessünk ettől kezdve mindvégig. Neved dicsőségére. Ámen. 

Igénk ezzel kezdődik: "E dolgok után..." Milyen dolgok után? Isten megengedi hogy visszanézzünk és meglássuk, mi után vagyunk. Nem lehet az embernek úgy továbbmenni, hogy vissza ne nézne, és ne rendezne dolgokat.


Ábrahám amikor elvált Lóttól, rögtön utána azt mondta az Úr; megáldalak, nézz keletre, délre, északra és nyugatra, neked adom a földet. De még történtek dolgok, ami miatt Ábrahám nem úgy gondolkozott, hogy lesz ami lesz Lóttal, hanem amikor fogságba esett, utána ment válogatott legényeivel és kiszabadította.
Volt még egy dolog, aminek utána volt Ábrahám, amikor legyőzte a királyokat, és Sodoma királya felajánlja Ábrahámnak a zsákmányt. "És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez: Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt nem veszek el mindabból, ami a tiéd, hogy ne mondjad; én gazdagítottam meg Ábrámot. (1.Mózes 14,22-23). Szeretném ha látnád a tiszta kezeket, amiket felemel Ábrahám. Ábrahám egy olyan próbában állt most meg, ami után Isten ígéretet adhat neki.
A Biblia azt mondja: "A tisztakezű ember még erősebbé lesz." (Jób 17,8). Ha anyagi vonalon nem vagy tisztakezű, abban a pillanatban az áldást nem adhatja az Úr. Az anyagi dolog az első, amiben vizsgáztat az Úr. Nem kerülhet semmi az Ő szolgálatába, ami nem tiszta. Nem feltétlenül polgárilag, emberileg lopott dolog kell, hogy nálad legyen. De minden a tied Isten szerint? Az az enyém, amit Ő szánt nekem. Nincsen nálam olyan dolog, amit másnak szánt volna? Nem loptam, csak megtartottam, amit tovább kellett volna adnom. Isten szerint nem az enyém. Lehet ha belépne házunkba, sok dologra kérdezhetné, honnan került ez ide, nem én adtam, - szerezted.
Azt mondja Ábrahám: "Egy fonalszálat, egy sarukötőt sem veszek el." Nem nagy dologról van szó, hajszál pici dologról, nem nagy dolog egy fonalszál. Sokszor úgy vagyok valamivel, apróság ez. Ábrahám azt mondta: semmit nem veszek el abból, ami a tied.
Ilyen tiszta a szívünk, a kezünk, az indulatunk anyagi vonalon?
"E dolgok után", amikor levizsgázott Ábrahám ezen a vonalon, és amikor kiálta a próbát, amikor ott volt az óriási zsákmány, amit ő szerzett meg, ott áll, és felemeli tiszta kezeit,- egy fonalszálat, egy sarukötőt nem veszek el, - ezek után szól hozzá az Úr.
Vajon hozzánk nem azért nem szól-e, mert ebben soha nem vizsgáztatott le? Isten ismétlést ad amikor nem állok meg, olyan ismétlést, hogy nem mehetsz tovább, mert nem vagy utána ennek.
Életünkben az első vizsgatétel ez volt, hogy Isten adott olyan időket, hogy kenyeret nem tudtunk venni, de aztán adott sok-sok örömöt. Visszasírom azokat az időket, amikor ott kellett harcolni az Úr előtt, és senki nem tudhatta meg mi van, de kellő időben mindig ott volt minden. Ez az idő elmúlt, mert Isten levizsgáztatott. Csak akkor vihet tovább, ha túl jutottam a vizsgán. Anyagi vonalon levizsgáztathatott-e már úgy, hogy nem tapadhat a kezedhez semmi?
"E dolgok után" - így mondja az ige, - lett az Úr beszéde Ábrahámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám! Én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. Ezért énekeltük az éneket: "Paizsod, jutalmad Ő!" Az Úr önmagát adja. Minden helyett, amire azt mondjuk: nem, amit kiengedünk a kezünkből, azt mondja az Úr: önmagát adja. Amit értem elhagytál minden leszek helyette. Neked nem kellett Sodoma királyának jutalma, - én leszek helyette felette bőséges jutalmad.
Döbbenetes, mit felel erre Ábrahám. Az anyagi vizsgát kiállta, de itt azt mondja: "Uram Isten, mit adhatnál én nekem, holott én magzatok nélkül járok." Valami olyasmit mond Ábrahám, - nem Te kellesz, nekem egy gyerek kell!
Az Úr a legtöbbet ígéri neki, - mindened leszek. És ő azt mondja, - mit adhatnál? Mi ez ahhoz képest, hogy nincs gyerekem. Jó volna szembenézni vele, nincs-e a mi szívünkben is egy nagy kérés, - Uram de ez nekem nincs! Ilyenkor mindig azt mondjuk: Nem Téged kereslek. Valami mást! Sokszor mondja az Úr: Kérj amit akarsz. Mit kér a szíved? Az Úr csak azt hallja, amit a szíved dobog, - Uram ha megtérne a férjem, a gyermekem. Ez a szívünket szorongató kérés, és az Úr hallja.
Milyen rettenetes, hogy amikor az Úr a legtöbbet ígéri Ábrahámnak, akkor ő azt mondja: "Én magzatok nélkül járok... Ímé énnékem nem adtál magot, és az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm." Mire mondjuk ezt, - Uram nem adtad. Sok mindent adtál, de ezt nem adtad. Nézzünk most szembe vele, mi a szívem legmélyebb kérése és panasza az Úr felé?
Amikor azt ígérte, hogy "paizsod vagyok és jutalmad bőséges," - ez már Vele együtt minden. De mi azt mondjuk: jó, hogy vagy nekem, de nekem más is kell. Szokták mondani: olyan egyedül vagyok. - Dehát az Úr... Igen-igen, de nekem egy ember kellene. Milyen fájó lehet ez az Úrnak. Jó, de az Úr nem jár itt velem a lakásban, nekem egy férj, vagy egy gyerek kellene.
Csodálatos, hogy az Úr mégis válaszol erre az igényre, és azt mondja Ábrahámnak: "Nem ez lesz a te örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd." Elhangzik a nagy ígéret. Vannak-e ígéreteid, amire tudod, hogy Isten mondta, és amit talán nagynak látsz, teljesíthetetlennek. Hány embernek mondta már az Úr, hogy idvezül a házanépe, és ott van benne a kérdés, hogyan tudná megtenni? Lehetetlen!
Ki tudja mit adott már neked Isten a szolgálatra nézve. Talán nagy ébredést ígért. Na nem! Elég ha néhányan megtérnek. Elég nekem Ismáel. Szeretném ha most visszagondolnál, adott az Úr ígéretet, és "nem lettél-e engedetlen a mennyei látás iránt?" Vagy azzal szemben, amit a tieiddel kapcsolatban, vagy a szolgálattal kapcsolatban mondott. Mondhatta-e már neked: "Számláld meg a csillagokat...Így lesz a te magod. Úgy szeretem az Urat, amikor szemléltető oktatást ad. Menj ki, számold meg, te csak így tudod megérteni, hogy ennyi lesz a te magod.
"És hitt Ábrahám, és tulajdoníttaték néki igazságul." Nem úgy van-e, hogy amit neked mondott az Úr, azt te nem párosítottad hittel? Amiért Ábrahám a hívők atyja lett, az egyszerűen azért van, mert Isten szavára épített.
A te hited a láthatókon nyugszik, vagy Isten szavára épül? Nem érzésekre, nem láthatókra, hanem az Isten világos, egyszerű, tiszta beszédére. Tudsz-e hinni, messze elhinni, építeni arra amit az Úr mond, mert akkor vagy a hívő Ábrahám magva.
Múlik az idő, múlnak az évek, és nem történik semmi. Érzed-e, milyen rettenetes dolog egy idős ember életében, akinek egyre kevesebb lehetősége van, hogy megtörténhessen amit az Úr ígért. Lehet, mikor először mondta Isten, még nem múlt el Sáránál az asszonyi természet. Hetvenöt éves volt, mikor kijött Ábrahám a földjéből, és száz, amikor Izsák születik. Huszonöt év, - és talán minden nap azt mondja, egyre kevésbbé lehet, múlik az idő, Isten nem csinál semmit. Nap-nap után, év-év után, és Sára nem lesz terhes.
Sára azt mondja, - csináljunk valamit. Látjuk az okos asszonyt, az okos feleséget, aki feláldozza magát, és azt mondja Ábrahámnak: menj be Hágárhoz, hogy Isten ígérete beteljesedhessen.
Okos asszony Sára, nem féltékeny mint más, aki azt mondja: belepusztulok. Ő azt mondja: menj be Hágárhoz. Óriási lépés Sáránál. Melyikünk tudná megtenni? Én adtam az öledbe. - Te meg tudnád tenni? Ez az asszony mindent megtesz, hogy az ígéret beteljesedjen. Nem rajtam keresztül, - nem baj, - csak beteljesedjen.
Kérdezem, Sára a hibás, vagy Ábrahám? Mind a kettő! Elsősorban Ábrahám, mert ő kapta az ígéretet, és ő volt a felelős ezért. Milyen könnyen rá lehet venni egy ingadozó hitű embert. Biztos Ábrahám is megingot már, hogy nem történik semmi. És most jön ez a jó ötlet. Hányszor volt jótanács az életünkben, hátha mégis nekünk is kell tenni valamit, hogy ez megvalósuljon? Ábrahám belemegy, pedig Hágár Egyiptombeli. Ábrahám keresztüllépi az akadályokat, hogy Isten ígérete beteljesedhessen.
"Nem koronáztatik meg, aki nem szabályszerűen küzd." (2.Tim. 2,5). Nem lehet szent ügyet szentségtelen eszközökkel véghezvinni.
Teherbe esik Hágár, és elkezdődik a tragédia, egy család békessége borul fel ezen, hogy nem tudtak az Úrra várni. Első komoly leckéje Isten gyermekének, hogy tanuljon meg várni. Várjuk az Urat, várjuk az áldást. Különben minden tönkremegy. Megromlik Ábrahám és Sára kapcsolata, a szolgálóval való kapcsolata, tönkremegy az egész ház békessége. Pedig jót akartak, Isten ígéretét akarták elősegíteni és tönkremegy minden.
Milyen rettenetes, hogy odaáll Sára, és azt mondja: "Bántódásom van miattad!" Hát ki kezdte ezt az egészet? És mégis most ki vádol? "Én adtam öledbe szolgálómat!" Én voltam a jó, én akartam segíteni. Te vagy a hibás Ábrahám!
Soha nem más az oka, - mindig csak én! Milyen nehéz eljutni oda, hogy ne okoljak mást. Azt mondja az Ige, majd ha "megszünsz ujjal mutogatni, és hamisságot beszélni," (Ézs 58,9), akkor ígéri az Úr az áldások tömegét.
Sára első dolga, hogy ujjal mutogat, - miattad. Tedd le a kezed, ne mutogass férjedre, gyermekedre, gyülekezetedre. Jó volna mellünket verve eljutni oda, egyedül én vagyok a hibás, - miattam!
"Bántódásom van miattad...nincsen előtte becsületem." Veszekedett az asszony és a szolgáló, azután az asszony és a férj. Ismerjük a történetet, - Ismáel miatt micsoda rengeteg szenvedés. Gondoljatok arra, milyen rettenetes a világ végéig való szenvedés. Megszületett egy nép. Egy ilyen emberi jó mennyi rosszat tud csinálni Isten dolgában, tervében.
"Tegyen ítéletet az Úr te közötted és én közöttem" - mondja Sára. Nem tudom nem áll-e el a lélegzeted, még az Urat is bizonyságul hívja. Hívő emberek sötét útjaikra elkezdik hívni az Urat. Annyira igaza van Sárának, hogy az Úr tegyen ítéletet.
Jaj Sára, - ne tegyen az Úr ítéletet, - legyen az Úr kegyelmes!
Ezután történik az, hogy tizenhárom évig hallgat az Úr. Megszületik Hágár fia, "És nevezte Ábrahám az ő fiának nevét, akit Hágár szült néki, Ismáelnek. Ábrahám pedig nyolcvanhat esztendős volt, mikor Hágár Ismáelt szülte Ábrahámnak." Nyolcvanhattól kilencvenkilenc éves korig nem szól az Úr Ábrahámhoz. Tudod testvér mit jelent az, ha csak rövid ideig is nem szól az Úr? Tizenhárom év! Múlik az idő, most már biztos, hogy csak Ismáel lehet az örökös.
Az első várni nemtudás sokkal hosszabb várakozást idéz elő. Bár akkor tudott volna várni. Nem tudom csináltál-e már olyat, hogy nem jól történt, és újabb várakozás, egy újabb iskola következett. Ábrahám teljes reménytelenségbe kerülhetett, nincs itt más, Ismáel van, ez az Isten akarata.
Tizenhárom év után megszólal az Isten. Újra ideírhatnám: "Ezek után". "Én a Mindenható Isten vagyok!" Isten mindig úgy mutatkozik be, ahogyan arra nekünk szükségünk van. Ábrahám, nem hitted, hogy meg tudom tenni, pedig én a Mindenható Isten vagyok! Nem bírtad megvárni cselekvésem.
Ismered úgy az Urat, mint a Mindenható Istent? Nézz a körülményeidre, és kérd, hogy Isten kimondja,- én a Mindenható Isten vagyok. Így mondja tovább Ábrahámnak: "Járj én előttem!" Ki előtt jártál eddig, emberek előtt, saját szemed előtt? Hány szempár előtt járunk mi. És elveszted azt az egyetlen szempárt, aki előtt járnod kellene. Jó volna kimondani: Uram ettől a perctől kezdve egyetlen szempár érdekel, - Te mit szólsz hozzá? Ez a szempár belülről néz rád, és ítéli cselekedeteidet, beszédedet, és azt mondja, amit mondtál, előttem nem áll meg. Lehet emberek nagyra becsülik, de előttem nem áll meg, tisztátalan.
"Járj én előttem és légy tökéletes!" Egészen átadott. Légy tökéletes az odaadásodban, az odaszánásodban. Akarod-e, hogy életed egészen tökéletesen elégőáldozat legyen?
Ábrahám nem előttem jártál, nem volt teljes amit tettél. "Nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek." (Jel 3,2). Légy tökéletes. És újra mondja az Úr az ígéretet. "Szárainak, a te feleségnek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat is adok őtőle neked, és megáldom, hogy legyen népekké, nemzetek királyai származzanak őtőle." Isten újra ismétli az ígéretet. Újra lehetőséget ad Ábrahámnak a hitre.
Nem tudom nem gondoltatok-e még arra, hát ilyen a hívők atyja? És még egy rettenetes dolog: "Arcra borult Ábrahám, és nevetett." (1.Mózes 17,17). Hogy illik össze ez a kettő? Megalázkodik, alárendeli magát, és közben nevet. Hányszor van bennem ez a kettő, imádkozom, és közben nem hiszem. Arcra borulok, mondom, hogy Uram, és közben nevetek. Hát ilyen a hívők atyja. Egyik a sátorban nevet, másik a szemébe nevet. "Nevetett, és gondolta az ő szívében." Testvér Isten mindig látja, amit a szívedben gondolsz. Miközben leborulsz és imádkozol, pontosan hall mindent. Azt gondolja Ábrahám: "Vajon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke, avagy Sára kilencven esztendős lévén szülhet-é?
Isten válaszol a gondolataira. De előbb még azt mondja Ábrahám: "Vajha Ismáel élne te előtted." (1.Mózes 17,18). Nem kell nekem más, megvan oldva a kérdés, minek megint elölről kezdeni a hitbeli dolgokat? "Az Isten pedig mondta: Kétség nélkül a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezd annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ővele, örökkévaló szövetségül az ő magvának őutána."
Azért olvastam el, hogy lássuk, azután meg Sára nevet. Azt mondja az Ige: "Hol van Sára, a te feleséged?... Esztendőre ilyenkor bizonnyal megtérek hozzád, és ímé akkor a te feleségednek, Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik a sátor ajtajában, mely annak hátamegett van. Nevetett azért Sára ő magában."
Az első dolog amit nagyon komolyan szeretnék mondani: ne hallgatózz soha! Ne csak úgy, hogy ne tedd oda a füledet, hanem hogy a másik szobából hallani lehet amit beszélnek. Menj ki a szobából. Amit nem neked mondanak, nem kell hallanod. Akár véletlenül hallotta, akár a kulcslukra tette fülét, mindenképpen hallgatózott. A másod kézből hallott dolog is hallgatózás. Nem neked mondták, Isten előled elrejtette. Kérdezősködés, kíváncsiskodás, jaj nem neked mondta Isten, nem Sárának, Ábrahámnak mondta.
Látjátok Sára letagadta. "nem nevettem én." Rettenetes dolog, hogy belevisz a hazugságba, a hitetlenségbe. Teljesen lehetetlen, Ábrahám száz esztendős, Sára kilencven, - lehetetlen. Újra kérdezem, testvér, az "Istennél lehetetlen-é valami?"
A Zsidók 11-ben megdöbbenve olvastam: "Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szült, mivelhogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette." (Zsid 11,11). Hát ez nem így van, hát nem hitt, - hát kinevette Sára azt, aki az ígéretet adta. Hát miért írja akkor?
Mély vigasztalás volt számomra benne. Isten így látta. A kegyelem alatt így látta Sárát. Nem nézte azokat a rettenetes dolgokat, utálatosságokat, hűtlenségeket. Érted már mit jelent a kereszt? Isten téged nem olyannak lát amilyen valójában vagy, ha odamenekülsz a kereszt alá. Az Ószövetségben akik Hozzá menekültek, azokat Isten előre látja a kereszten keresztül. Az Újszövetség népét, minket, visszafele lát a kereszt alatt. A Bárány megöletett a világ alapjainak felvettetése előtt.
Pilátus azt kérdezte: "Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen? Feleltek és mondták neki: Ha gonosztevő nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe." (János 18,29-30). Izráel népe, a papok akkor gonosztevőnek látták Jézust.
Te kinek látod, - kinek mondod? Isten is gonosztevőnek mondja Jézust? Különben nem engedte volna két lator közé a fő-lator helyére feszíteni. A latrokon csak az ő bűnük volt. Az a gyilkosság amit ők elkövettek, az a lázadás. De Jézuson egy világ bűne volt. Most már érted, hogy Isten is kimondta rá, - a legnagyobb gonosztevő.
"Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne." (2. Kor .5,21).

Sárának a hitetlensége, nevetése, a várni nem tudása, az önálló cselekvése mind rajta volt a Bárányon. Egy világ bűne, - az első embertől az utolsóig!
Szeretném ha most felnéznél a keresztre és kimondanád: bűnné lett érettem. Akkor Isten Jézusért úgy lát, mint ahogyan Sárát látta, - "hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette." Egyszerűen személycsere történt. Te függsz a kereszten Jézus helyén, és Ő Jézust látja életedben. Látod, - ilyenek a hithősök.
Szeretném ha eljutnál oda, te hitetlen hívő, hogy újra bocsánatot kapj egész eddigi hívő életedre. 

Imádkozzunk! Úr Jézus, köszönöm, hogy mint hívő gonosztevő ott állhatok a Te kereszted előtt, és láthatom, mivé lettél helyettem. Segíts, hogy soha ne legyen a kereszt megszokott nekem. Segíts, hogy mindig átéljem, hogy a tiszta, a szent, a bűn nélkül való ott függ a kereszten két lator között a helyemen.
Úr Jézus kérlek, hogy a hitetlen hívő életem minden bűnét, önálló cselekvését hadd tegyem oda a te véred alá. Kérlek azért adj újra kegyelmet, hogy újra kezdhessük, hogy járhassunk Előtted teljes szívvel és tökéletesen. Kérünk, add meg ezt nekünk, nevedért. Ámen.

(Trausch Liza)