Én továbbra is hinni fogok, még akkor is,
ha mindenki elveszti a reményt.
És szeretni fogok, még akkor is,
ha más gyűlöletet terjeszt.
Míg mások pusztítanak, én akkor is,
építeni fogok.
Még a háború közepén is a békéről ...
A sötétség közepette is világítani fogok.
Még akkor is vetni fogok,
ha mások azt letiporják.
És én továbbra is sírni fogok, még akkor is,
ha mások hallgatnak.
És a könnyes arcokra is mosolyt varázsolok...
És meg fogom könnyebbíteni az emberek fájdalmait.
És örömre találok majd okot, azoknak akik bánatosak.
Gyaloglásra fogom kérni azt, aki elhatározta, hogy azt abbahagyja ...
És felkarolom azokat, akik már kifáradtak...
A nyomor közepette is mindig lesznek olyan gyerekek,
kik tele reménnyel néznek fel ránk, várva tőlünk valamit,
és még a vihar közepette is a nap valahol meg fog jelenni
a sivárság közepén, és újra sütni fog.
Mindig lesz egy madár, ki énekelni fog nekünk,
gyerekek kik ránk mosolyognak
és pillangók , kik szépségüket mutogatják.
De ... ha egy nap látod, hogy nem mozdulok, nem mosolygok,
vagy nyugton vagyok, akkor csak közelítsd meg ,
csókolj meg, ölelj át, vagy mosolyogj rám.
Ez elégséges lesz, mert valószínűleg elfelejtettem, hogy
túlterhelt az élet és ez meglepett egy kicsit.
Részedről csak egy gesztus fog visszatéríteni az utamra.
Soha ne felejtsd ezt el ! ....
