2012. január 29.

Szerető kéz vezet a sötétben is




"...mert nem a mi igazságunkban, 
hanem a te nagy irgalmasságodban bízva 
terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket! "
(Dán 9, 18b)

Zsoltárok 18,1-20 .

"Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem."

 (20.v.)


Szerető kéz vezet a sötétben is

Aki ezt a zsoltárt olvassa, nem tudja elrejteni mosolyát. Dávid annyira túláradóan fogalmaz, hogy öröme magával ragad. Isten erőteljesen beleavatkozik az életébe. Megmenti, meggyógyítja, óvja. Olyan csodás Istent úgy megtapasztalni, mint ahogy Dávidnak sikerült. Ezt én is át szeretném élni! De aztán az öröm mégsem ragad annyira magával, és nem kezdek el annyira táncolni, mint ahogy azt Dávidról tudjuk. Az Isten iránt érzett öröm újra és újra örömtáncra készteti. Az én hitem csendesebb. Én Istent máshogy élem meg. Érzékenyebben, nyugodtabban, kevésbé drámaian. És néha a 23. zsoltár halál árnyékának völgye közelebb áll hozzám, mint Dávidnak ezek a dicsőítő himnuszai. De egy dolog mégis megragad: miután a Sámuel első és második könyvében átolvastam még egyszer Dávid történetét, világossá lett számomra, hogy az ő útja sem volt könnyű sétagalopp. Csak a végén, amikor minden jól alakult, akkor tört ki belőle az ujjongás. Erre a befejezésre várok még, és élek abból, amit Dávid is megvall: Isten örömét leli bennem, szeret és ezért segített nekem.

Elgondolkodtató: Tudom, Isten engem is szeret! Milyen jó, hogy ezt itt újra elmondja nekünk, és ezzel máris jobb kedvre derít.

Ajánlott igeszakasz: Zsoltárok 23.


FÉNYSUGARAK - 2009.

2012. január 18.

Pontos utasítások a nagyvonalúság gyakorlására




Pontos utasítások a nagyvonalúság gyakorlására

5. Mózes 24,6-22.




Isten felkészíti népét. Lesznek különbségek az egyes emberek között még a tejjel és mézzel folyó földön is. A szegénység sem fog eltűnni, de az Úr szeretné, ha nagyvonalúságából is meglátszana valami a népen. 

Mózes néhány jövőbeli helyzetet említ példaként, amelyekből a szegényekkel és rászorulókkal való helyes bánásmódot ismerhetjük meg:

1 , Senkinek sem szabad a másikat kizsákmányolnia. A gazdagnak ki kell fizetnie a bért, a szegény pedig adjon zálogot, ha valamit kölcsönkér. 


2, A szegénység okai nem fontosak - a szükség számít egyedül.

3, A kölcsönt kérők méltóságára különösképpen is ügyelni kell (11 .,13 . vers)

4 , Ha valaki ad valamit, azt ne azért tegye, hogy magát jobbnak tarthassa, hanem gondoljon arra, hogy Isten őt ennél sokkal nagyobb nyomorúságból szabadította meg, ma is szereti és gondoskodik róla. 

"Legyetek irgalmasok, ahogy Atyátok is irgalmas." (Lukács 6,36) Kinek tudsz segíteni a számodra rendelkezésre álló egyszerű eszközökkel az osztályodban, munkahelyeden, környezetedben? Szánj időt az örvendezésre, hálaadásra! Gondolkozz el, mikor, miben tett Isten veled jót!

Forrás: Fénysugarak - 2010.

2012. január 15.

Kiáltás a semmibe – visszhang nélkül




Ésa. 66,1-4


"Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, 
ami nem tetszik nekem."
 (4.v.)


Kiáltás a semmibe – visszhang nélkül


Voltunk már olyan helyzetben, hogy segítséget kértünk, és semmi nem történt? Vagy voltál együtt barátokkal és jót beszélgettetek, de az életed alapjában nem érdekelte őket? Ez furcsa, kellemetlen érzést szül bennünk. Ugyanez történt nem is egyszer Isten és az ember között. Ő a saját képére és hasonlatosságára alkotott bennünket. Azt akarta, hogy állandó szoros közelségben, beszédes viszonyban éljünk vele. Ézsaiás próféta Isten nevében szólal fel, mert az emberek megfeledkeztek hatalmas alkotójukról. Külsőleg ugyan kegyesnek mutatják magukat, templomot építenek számára. Áldozatot is bemutatnak neki, de szívük ebben nincs benne. Ez ugyanolyan gonosz dolog, mintha Istennek ajándékokat vinnének, amit el nem fogadhat, mert gyilkosságok, bálványimádás vagy tiltott, tisztátalan állatok feláldozása rejlik mögötte.Isten nem tűri, hogy mi csupán külső formában tiszteljük őt. Olyan emberekre vár és azokat hívja, akiknek szívében ő lakhat. 


Elgondolkodtató: Ha az istentiszteletre járás, a bibliaolvasás, egy gyülekezethez tartozás csak felszínes, akkor az teljesen hiábavaló! Döntő, hogy Isten jelen lehet-e az életedben, és hogy szívedből szereted-e őt? 

Ajánlott igeszakasz: Máté. 7,12-23.


FÉNYSUGARAK - 2008.

2012. január 3.

Jó tanácsok 2012. év kezdetén



Jó tanácsok 2012. év kezdetén

 "Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.  Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja."

 Életünk minden napja értékes !

 Éljünk  jól ajándékba kapott időnkkel !
Az apostol azt írja, hogyha fontos az, hogy számodra, hogy értelmes életet élj, akkor használd ki jól az ajándékba kapott idődet, mert a benne kapott lehetőségek talán sohasem térnek vissza már ! Mert az idők gonoszak, mert könyörtelenül és visszafordíthatatlanul elmúlik.

Ne légy ostoba! Élj inkább bölcsen!

„…ne legyetek meggondolatlanok,hanem értsétek meg, mi az Úr akarata”

Ne felejtsük el:  amit a Hegyi Beszédben tanított: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Máté 6 : 31-33)

Annak mindennél fontosabb lesz az, hogy keresse, kutassa, figyelje Isten akaratát! Annak az embernek mindig és mindenben az első dolga lesz azért könyörögnie, hogy megértse azt, mit is akar tőle a Mindenható!

Egyikünk sem tudja azt, hogy mi mindent hoz számára a 2012-es esztendő. S arra, amit nem tudunk, előre nem készülhetünk. De ha  még ezen a napon megállunk Isten előtt, és alázatosan azt kérjük Tőle:

"Uram, kérlek , segíts nekem, hogy jól használjam ki azt az időt, amelyet ajándékba adtál nekem ebben az évben. Add kérlek, hogy lehető legbölcsebb módon tudjunk élni az általad benne elkészített lehetőségekkel .

Ne engedd, kérlek, hogy saját vágyaimat összekeverjem azzal, amit Te akarsz, ezért segíts abban, hogy mindig és minden helyzetben a Te akaratodat keressem és cselekedjem! "- akkor 8760 óra múlva, bármi is történt velünk, bármi is ért bennket, nem keserűen, nem csalódottan, hanem hálatelt szívvel fogunk az évünk végére érni, mert mindenben hálatelt szívvel fogunk az évünk végére érni, mert mindenben megtapasztaltuk Isten jóindulatát, szeretetét és kegyelmét.

"De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk: az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”  (Róma 13 :11-12) 

(Szabó J. Róbert - Református lelkipásztor)

"Amit pedig szóltok, vagy cselekesztek...Úr Jézus nevében tegyétek."



"Amit pedig szóltok, vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek."
(Kolossé 3:17)

Mi, hívő emberek hisszük és valljuk, hogy Istent képviseljük, bárhol járunk is. Milyen jó lenne, ha nem becsülnénk le aprónak tűnő mozzanatokat, mint egy bíztató szó, egy mosoly, egy barátságos vállon veregetés, egy sms, egy bátorító email. Életek változhatnak meg, emberek a mélységből felfelé indulhatnak, mert Isten használni tud ilyen apróságokat is. A következő történet erről szól:
Egyszer egy pap New York Bowery nevű részén járt, ahol sok a hajléktalan. Három barátjával épp a komp felé igyekezett. Útközben láttak egy rongyokba öltözött embert a járdán ülni. Nagyon piszkos volt, és szemmel láthatóan depressziós. Amikor a tekintete összetalálkozott a papéval, intett neki, hogy menjen oda hozzá. A pap meghatottan elindult felé. A barátai azonban gyorsan rászóltak:
- Csak nem mész oda ahhoz a csavargóhoz?!
A pap elengedte a füle mellett barátai figyelmeztetését, és odalépett a hajléktalanhoz. Pár szót váltott vele. Aztán rámosolygott és indult a komphoz. Amint a beszállásra várakoztak, a hajléktalan futva odajött hozzá, és zokogott, mint egy gyerek. Előhúzott egy fegyvert, és azt mondta:
- Atyám, ma reggel, mielőtt találkoztunk, arra készültem, hogy befordulok egy sikátorba, és szétloccsantom a fejemet. Amikor ön felbukkant, intettem és ön odajött. Válaszolt a hívásomra és a könyörgésemre. Aztán úgy beszélt velem, ahogy azzal beszélnek, akit szeretnek, de nem ez tartott vissza attól, amit terveztem. Távozóban a szemembe nézett, és rám mosolygott. Hét év óta ez volt az első jele az emberi szeretetnek, ami felém irányult, és el akartam mondani, hogy a mosolya visszaadta ma az életemet.
Aztán beszélgettek még egy kicsit kettesben, a pap megtudta, hogy ez az ember valamikor orvos volt a John Hopkins Kórházban. A pap megáldotta, majd folytatta útját.
Később a pap elment a kórházba, és kérdezősködött a férfi felől. Különböző orvosoknak és nővéreknek említette meg az illető nevét, és azt mondták, hogy tényleg orvos volt itt, de valami probléma miatt távozott. Senki sem tudta megmondani, hogy hol tudná megtalálni.
Három évvel később csörög a telefon, és egy kellemes hang üdvözli a papot.
- Halló, itt Dr. Lawson. Emlékszik még rám? A kikötőben találkoztunk. Ismét itt vagyok a kórházban. Csak azt akartam mondani, hogy milyen sok múlik egy mosolyon - néha minden egy mosolyon múlik.
Élj Krisztusban és ennek áldásából mások is részesülnek!
Forrás: 
Napi Ige és Gondolat - 2011.

2012. január 1.

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek. Higgyetek Istenben..."




"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek. 
Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem!" 
(Jn 14:1)

Hogyan indulsz neki az új évnek? Új feladatok, új remények, új bizakodás jellemez, mert várunk valami jobbat, mint ami a tavalyi évben jutott? Netán a félelmek próbálnak úrrá lenni rajtad, mondván, hogy az árak emelkednek, a fizetésed alig, vagy sehogy, mégis el kell tartanod a családodat? Jézus ismerve övéinek lelkiállapotát, igyekszik megnyugtatni őket. Egykor a tizenkettőt, ma téged és engem. Bármit is élsz át, bármi is járja át lelked, arra gondolj, hogy van még néked Istened, ki Atyádként felkaroljon…(394. dicséret) Ő kér arra, hogy ne nyugtalankodj, mert minden az Ő hatalmas kezében van. Győzelmes jobbjában, ahogy Ézsaiás beszél erről (41:10). Kell neked ennél több? Ne vágyj többre idén se, csak az Úr jelenlétére és ráadásul mindenek megadatnak neked. Hiszed ezt? Válaszodban benne van, hogy milyen év lesz számodra az Úrnak 2012. esztendeje…