2021. december 21.

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom..."



Priscilla Shirer
Én is ilyen hitet szeretnék

"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, 
és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés."
 (Zsid 11,1)

Alig vártam, hogy együtt ebédeljek vele. Na nem az evés vagy a beszélgetés kedvéért, hanem hogy hallgathassam.
Figyeltem egy ideje, és tudtam,hogy bibliaolvasó csoportunknak ez a tagja más, mint a többi. Sugárzott belőle Isten ereje, repesett Isten örömétől, és elárasztotta az Ő békéje.
De nem csak néhanapján. Mindig.
Egyértelmű volt, hogy tisztán hallja Isten hangját. Közeli kapcsolatban állt Vele, és ez üdítően hatott rá. Folyamatosan Isten működésének nyomait látta élete ritmusában.
Isten igéje élt számára, mert Istent is élőnek élte meg.
Talán te is ismersz egy-két ilyen asszonyt. Imádkozik és bízik. Remél és lát. Kér és kap. Nem könnyű elcsüggeszteni, félelemmel, aggódással lebénítani. Tapasztalatok hosszú sora áll rendelkezésére, hogy bizonyítsa Isten működését az életében.
Tudni szerettem volna, hogy jutott el idáig, ezért rákérdeztem az Úrral való útjának részleteire, amik olyan lüktetővé, üdévé, élővé teszik a kapcsolatukat.
Továbbadom nektek a titkot, amit akkor egy saláta és forró tea mellett megosztott velem. Egyetlen apró, de félelmetesen erős szóban lehet összefoglalni: HIT.
- Priscilla – mondta, - legyél a hit embere - nem olyan, aki csak beszél a hitről –, és sosem fogod megbánni.
A hit talán a leginkább agyonbeszélt, de „alulgyakorolt” szó keresztény körökben. Ami nagyon sajnálatos, mert a hitről való beszéd nem egyenlő a hit megélésével.
A hit jelentése tiszta és egyszerű: a hit cselekvés. Valójában a cselekvés az, ami a hitet hitté teszi.
Meghatározása szerint a hit nem azt jelenti, hogy Isten igazságairól beszélek vagy gondolkodom, de még azt sem, hogy örömöt lelek bennük. A hit azt jelenti, hogy viselkedésemet, döntéseimet, végső soron egész életstílusomat ahhoz igazítom, amit Isten kér tőlem – anélkül, hogy bizonyítva látnám, hogy amit sugall, működni fog.
Dr. Tony Evans így fogalmazta meg: „Hit az, amikor úgy teszünk, mintha igaz lenne, még akkor is, amikor nem igaz, azért, hogy igaz lehessen – csak, mert Isten mondta”.
Azt mondta nekem ez a hölgy, hogy amennyire vissza tud emlékezni, attól kezdett fejlődni Istennel való kapcsolata, hogy elhatározta, cselekvő hitté fogja alakítani mindazt, amiben hisz,: nem csak beszélni fog Isten ígéreteiről és iránymutatásáról, hanem aszerint is fog cselekedni.
Látszólag apróságok ezek: ajándék egy idegennek, elsőként jelentkezni, mikor egy ismerős segítséget kér a kerítésjavításhoz. De lehetnek nagyobbak is, mint például az elköltözés egy új helyre. Igyekezete, hogy felismerje és kövesse Isten útmutatását, amit a szívében kapott, volt a kulcs, mely nemcsak megnyitotta az ajtót a lüktető lelki élet felé, de be is zárt egy másikat, mely mögött az ellenség leselkedett, hogy elbizonytalanítsa, eltérítse, elcsüggessze.
Hogy mindig könnyű lett volna? Dehogyis.
De idővel megtanult annyira bízni Istenben, hogy képes legyen mindig az Ő szava szerint cselekedni. És ezzel egy csodálatos kalandokkal teli élet kezdődött el az Úr társaságában.
Tele hassal és tele szívvel álltam fel az asztal mellől, és minden vágyam az volt, hogy tudjam életre váltani a példát, amit ez az asszony mutatott nekem.

Mennyei Atyám! Szeretném, ha veled való kapcsolatom szoros lenne, tele élettel, lüktetéssel. Segíts, hogy hitben Veled járjak akkor is, amikor nem látom működésedet. Jézus nevében, Ámen.

Forrás
 http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2015/12/lelekerosito-levelek-189.html

2021. november 25.

Áldott adventi készülődést!




Ismeretlen szerző
ADVENT

Valakit én is várok,
Szívemben ajtót tárok,
Minden zugot bejárok,
Mert most valakit várok.

Valakit, aki engem
Szívével szeressen,
Fáradt, hideg szívemben
Újra tüzet gerjesszen.

Aki nekem az élet,
S benne a lelkem éled.
Szárnya alá von engem,
Aki győz általam és bennem.

Ki kemény harcaimban
Hűségesen velem van.
S akkor is megkeressen,
Ha tőle messze mentem.

De szennyel telve szívem...
Ki szabadít meg engem?
S mi lesz velem, ha nincsen
Valaki, hogy segítsen?

Irgalmazz Uram Isten!
S tisztítsd meg Te a szívem!
Legyen szerény kis lakod,
Legyen a Te templomod.

2021. október 28.

Akkor is folytatni fogom ..





Én továbbra is hinni fogokmég akkor is, 
ha mindenki elveszti a reményt

És szeretni fogokmég akkor is, 
ha más gyűlöletet terjeszt.

Míg mások pusztítanak, én akkor is, 
építeni fogok

Még a háború közepén is a békéről ...

 A sötétség közepette is világítani fogok

Még akkor is vetni fogok
ha mások azt letiporják.

És én továbbra is sírni fogok, még akkor is,
ha mások hallgatnak.

És a könnyes arcokra is mosolyt varázsolok...

És meg fogom könnyebbíteni az emberek fájdalmait.

És örömre találok majd okot, azoknak akik bánatosak.

Gyaloglásra fogom kérni azt, aki elhatározta, hogy azt abbahagyja ...

És felkarolom azokat, akik már kifáradtak...

 A nyomor közepette is mindig lesznek olyan gyerekek, 
kik tele reménnyel néznek fel ránk, várva tőlünk valamit,
és még a vihar közepette is a nap valahol meg fog jelenni
a sivárság közepén, és újra sütni fog.

Mindig lesz egy madár, ki énekelni fog nekünk,
gyerekek kik ránk mosolyognak
és pillangók , kik szépségüket mutogatják.

De ... ha egy nap látod, hogy nem mozdulok, nem mosolygok,
vagy nyugton vagyok, akkor csak közelítsd meg ,
csókolj meg, ölelj át, vagy mosolyogj rám.

Ez elégséges lesz, mert valószínűleg elfelejtettem, hogy
túlterhelt az  élet és ez meglepett egy kicsit.

Részedről csak egy gesztus fog visszatéríteni az utamra.

Soha ne felejtsd ezt el ! ....

2021. október 17.

" Uram, taníts imádkozni! "



" Uram, taníts imádkozni! "
 ( Lukács 11:1 )

A tanítványok itt őszinték. Mi olyan sokszor jó és szépen tudnunk imádkozni, pedig az imádságainkból a legtöbbször az hiányzik, ami krisztusivá tudná tenni azt: az alázat.

(Bodnár Péter ref. lelkész)

2021. szeptember 16.

Gyönyörűség és kívánságok



Gyönyörűség és kívánságok

"Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" 
(Zsoltárok 37,4).


Az Úrban való gyönyörködésnek átalakító ereje van, mert felülemeli az embert romlott természetének kívánságain. Az Úrban való gyönyörködés nemcsak önmagában jó dolog, hanem a szívünkben is olyan kívánságokat ébreszt, amelyek teljesítésében az Úr kedvét leli. Avagy nem magasztos dolog-e az, hogy kívánságaink annyira átalakulnak, hogy végül azonosak lesznek Isten akaratával?

Az ember azonban, nagy ostobán, először kíván valamit, azután nekilát, hogy megszerezze magának, amit megkívánt. Nem Isten rendelése szerint cselekszünk, mert Ő azt tanácsolja, hogy először Őt kell keresnünk, azután várhatjuk, hogy minden egyéb ráadásul megadatik nekünk. Ha engednénk, hogy Isten betöltse a szívünket, mígnem az túlárad a Benne való gyönyörűségtől, akkor Isten maga gondoskodna arról, hogy semmi jóban ne lássunk hiányt. Ezért ahelyett, hogy a világban rohangálnánk múló örömöket keresve, maradjunk csak "otthon" Istennél, és igyunk az Ő forrásából. Ő többet tud tenni értünk, mint valamennyi barátunk együttvéve. Jobb megelégedni Istennel, mint az érzékek ideig-óráig tartó gyönyörűségei után futkosni. Kezdetben talán csalódást érzünk majd, de ha ezáltal még közelebb kerülünk az Úrhoz, végtelenül hálásak lehetünk érte, mert végül minden helyénvaló kívánságunk teljesülni fog.

2021. szeptember 2.

Egész életünk a növekedés ...




"Az ősz idejét búcsúzás kíséri. Nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy elveszítünk néhány dolgot. De aki kétségbeesetten meg akarja hosszabbítani a régi, "nyári" időszakot, az nem veszi észre, és nem tudja élvezni az ősz örömét."
(Cornelia Mack)


Négy évszak a nők életében...

Egész életünk a növekedés és a fejlődés folyamata. Új dolgokat tanulunk, vannak reményeink, terveink, céljaink. Némely területeken sikereket tapasztalunk, máshol esetleg csalódás ér. Testünk is változik – és nem mindig úgy, ahogyan mi szeretnénk. Hogyan tanulhatjuk meg, hogy elfogadjuk életünk különböző szakaszait, és a legjobbat hozzuk ki belőle? Ha megfigyeljük a természetben lezajló négy évszakot, sok hasznosat tanulhatunk belőle...

Forrás
 35. sz. Lydia magazin
2013.

2021. augusztus 3.

"Mert reménységben tartattunk meg ..."



"Mert reménységben tartattunk meg;
a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység;
mert a mit lát valaki, miért reményli is azt?"
(Róm. 8:24)

Gondold meg, hogy mit jelent a remény!

Belévetett bizalmat.
Milyen belévetett bizalmat?
Olyan bizalmat, amely kötődik valamihez.
Mihez kötődik?
Kinek-kinek máshoz, de valamihez vagy valakihez biztosan.
Mihez kötődik a bizalom és így a reménység?
Ahhoz, aminek sikerült kivívnia a figyelmemet.
Mi vívja ki a figyelmedet?
Amit érdekesnek és értékesnek látok.
Mit látsz értékesnek?
Ami megérint.
Mi érint meg?
Ami valahogy és valamiért egy belső receptoromat elkezdi foglalkoztatni.
Mi foglalkoztatja azt a bizonyos belső receptorodat?
Az, ami fontos nekem.
Ami fontos Neked, az olyan könnyen jött, könnyen megy dolog?
Egyáltalán nem.
Miért?
Sokat kell harcolni érte. Lehet, hogy nem a megszerzéséért, de a megtartásáért mindenképpen.
No, ezért kell a reménységért küzdeni.
A küzdelem nem különleges dolog, hiszen a mindennapjainkban a jó megoldásokért mindig meg kell harcolni.
Miért hisszük, hogy a reménységért nem kell?
A reménységért is kell tenni, hiszen sokszor azt sem tudjuk, hogy miért kellene reménykednünk. Nem tudjuk, hogy miben vagy kiben kellene reménykednünk. Hogyan szeretnénk reménykedni, ha azzal már nem is foglalkozunk, hogy mi a fontos nekünk és éppen ezért már csak automatikusan hagyjuk, hogy megtörténjenek dolgok velünk? Pedig, ha elkezdjük keresni, hogy mi a fontos nekünk, mit szeretnénk elérni, milyen céljaink vannak, akkor elkezdenek dolgok és személyek fontosak lenni, és a fontossá-válás során elkezdünk járni azon az úton, ahol eddig nem is tudtunk és nem is mertünk, és hirtelen elkezd velünk mindaz megtörténni, amiről azt hittük, hogy nem is fog, és ezen az úton megtaláljuk a reménységet is.
Ez az egyik módja annak, hogyan lelhetünk rá a reménységre. Ez az egyik útja, de nem az egyetlen. Mindannyiunknak a saját útját kell megtalálnia.
Az azonban biztos, hogy nem csak az ember halott reménység nélkül, de a reménység is halott nélkülünk.


Turcsik Ferenc

lelkész

Reménység Istene a mi erősségünk!

2021. július 25.

A szív tisztasága



"Aki szereti a szív tisztaságát, és jóindulattal beszél, annak barátja a király."  
(Példabeszédek 22:11)

A hívő ember nem földi király barátságát keresi, hanem ama Nagy Királyét, aki drága vérén megváltott bennünket. S ha Ő a királyunk, akkor szeretjük a szív tisztaságát és jóindulattal beszélünk. E két dolgot – vagyis a jóindulatú beszédet és szívünk tisztaságát – egy valami tudja tönkretenni: a bűn. Ennek pedig többféle megjelenési formája van. Ha valakit szeretnénk rossz színben feltüntetni vagy magunkat jobbnak láttatni, akkor beszédünkből hiányozni fog a jóindulat. Ez pedig szívünk tisztátalanságából fakadó következmény. Tehát, ha engedjük, hogy Krisztus vére megtisztítsa szívünket, akkor az a beszédünkön is érezhető, hallható lesz. Sőt, ebből mások levonhatják azt a következtetést, hogy valaki átformálta életünket és ők is szeretnének Annak a Valakinek barátja lenni. Legyünk ilyen bizonyságtevői Urunknak!

Forrás: Napi Ige és Gondolat - 2010.

2021. július 13.

Amikor úgy érzem...



Baksa Lívia
Amikor úgy érzem...

Amikor úgy érzem minden hiába már,
Elfogy a szó, s csend költözik hajlékomba.
Dal halkul, kéz fárad, roskad a térd,
Akkor Hozzá futok irgalomért!

Amikor nem tudok hinni a holnapnak,
Akkor szenvedés tüzében égnék porrá.
Nem segíthetne részegség se bor,
Csak Hű és Drága Megváltóm, az Úr.

Amikor kín gyötör és nagy a fájdalom,
Csordulnak könnyeim, s letűnik a mosoly.
Homályban járok, mert kétség mardos,
De jő Jézus, Ő a legjobb orvos.

Az egyetlen barátom, kiben bízhatok,
Uramnak mindent elmondhatok, megvallhatok.
Ha fáj, vagy gyűlölnek, s bántanak,
Enyhülést ad, hogy meggyógyulhassak.

Bekötöz sebeket, mit adtam és kaptam,
Segít, hogy szívemet mindig tisztán tarthassam.
Nékem adja öröm friss olaját,
számba adja a dicséret dalát.

Amikor lábam meginog, Ő felemel,
Magaslatokra helyez, s sziklára állít.
Letörli rólam a gyalázatot,
S ajkamra rajzolja a mosolyt.

Amikor hitem kicsiny: megrendül, elapad,
Ő akkor is velem: segít, megbocsát nekem.
Ó Jézusom hálás az én szívem,
Hogy megtartod törékeny életem.

2021. június 5.

Tudsz- e szeretni



Tudsz- e szeretni

Tudod-e szeretni feltétel nélkül társad?
S Krisztus szeretetét átadni másnak?
Tudod-e, nincs más törvény csak a szeretet törvénye?
Így szól a nagy parancsolat: szeresd felebarátodat és szeresd az Urat.

A Föld sói vagyunk és úgy van ízünk,
Ha a világba Isten drága szeretetét visszük.
Krisztusnak vagyunk a jó illata,
Általunk kell a világnak látnia.

Jézus a szőlőtő, mi a szőlővessző.
A Szent Szellem ereje, a drága életerő.
Hagyd, hogy átjárjon e szent erő téged.
Gyümölcsöt teremve, kövesd a Szeretetet.

Szeresd ellenséged és felebarátod,
Az éhezőnek add oda utolsó falatod.
Ha van két cipőd és nadrágod,
Az egyiket add oda, ha a másikat mezítelennek látod.

Így előre elkészített jó cselekedetekben járhatsz.
Kell, hogy fénye legyél ennek a világnak.
Isten dicsősége rajtad feltámadt.
Engedd, hogy kiáradjon s átfollyon rajtad.

A világ sóvárogva várja Isten fiait,
Hogy megmutassuk nekik, mi az igaz hit,
Hitről-hitre jutni, és menni előre.
Istennel járni kéz a kézben!

2021. május 24.

Jöjj el, Szentlélek!



Somogyi Imre 

Jöjj el, Szentlélek!


Fájó emberszívbe, 

mint gyógyító balzsam,

lázongó lélekbe, 

mint hódító dallam,

zokogó sírásra, 

mint öröm harangja,

életnek, tavasznak 

hívogató  hangja:

Jöjj el, Szentlélek!


Gyenge női szívbe, 

mint az erő lángja,
kereső lélekbe, 
mint lobogó fáklya,
kedvesség és jóság 
langyos fuvalmával,
a szelíd Megváltó 
gyöngéd uralmával:
Jöjj el, Szentlélek!

Kis gyermeki szívbe, 
mint a csengő ének,
ártatlan lélekbe, 
mint a vidám élet,
ezüstkacagással, 
angyalseregekkel,
atyai mosollyal, 
igaz szeretettel
Jöjj el, Szentlélek!

Családi tűzhelyre, 
mint a hit szikrája,
- békesség, boldogság 
borulván így rája, -
magas palotáknak 
fényes nagytermébe,
kicsi házikóknak 
virágos csendjébe
Jöjj el, Szentlélek!

Szomorú özvegyhez, 
mint a remény napja,
éhező árvákhoz, 
mint az árvák atyja,
könnyek törlésére, 
orvosság-adásra,
testvéri szent csókra 
és vigasztalásra
Jöjj el, Szentlélek!

Bűnnek tengerében 
hánykodó habokra,
minden nemzetekre, 
kicsikre-nagyokra,
hitnek sugarával, 
Jézus szerelmével,
az örök Atyának 
örök kegyelmével
Jöjj el, Szentlélek!

Forrás
Fohász.infó

2021. május 9.

Nem kell semmi más



Pálfy Gabriella 
Nem kell semmi más


Nem kell semmi, csak hogy láss:
Ő az Úr, és senki más.

Úgy szeretne szeretni!
Indulj el hát, keresni!

Od’adta az életét,
rabláncod így tépte szét.

Minden jó csak Benne van,
veled csak jó terve van.

Szeret téged; megáldott,
hogy te is élj, megváltott.

Elfogadott – ne tagadd!
Szent kezére bízd magad!

Nem kell semmi, csak hogy láss:
Ő az Úr, és senki más.

2021. május 5.

Reeve Pearce: Szívtől-szívig



Reeve Pearce: 
Szívtől-szívig

Van-e valaki vajon,
Ki osztozna velem azon,
Mit anyaként megéltem,
Mit feleségként átéltem ?
Szívtől-szívig...
Aki imádkozna velem,
Kivel megoszthatnám hitem,
S mindazt a derűt, bút,
Mi mára s holnapra jut?
Szívtől-szívig...
Kölcsönadnád-e szemed,
Hogy lássam vele tetteimet ?
Odaszánod-e füled,
Hogy meghalld,mit mondok neked ?
Szívtől-szívig...
Ó, mennyire szeretnék Jézusért élni,
Drága szabadításáról beszélni.
Kérlek , segíts az ő útján járni,
Hozzá egyre jobban hasonlítani
Szívtől-szívig...

2021. május 1.

"Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok..."



"Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, 
és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló…" 
(1Korinthus 15:10)

Mindenki egyedi teremtése az Úrnak. Egyedi feladatunk, küldetésünk van. Olyan, mint te vagy, senki nincs ezen a világon. Időnként beleeshetünk abba a hibába, hogy szívesen cserélnénk valakivel. Más bőrében könnyebb lenne – gondoljuk. Téves ez a gondolkodás. Légy önmagad! Légy az, akinek Isten teremtett, végzed azt, amit az Úr rád bízott. A következő történet segít jobban megvilágítani ezeket a gondolatokat:  
Egyszer a király sétára indult a királyi kertben. Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.
A tölgyhöz fordult.
- Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő - mondta a tölgy.
A fenyőre nézett.
- Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlőhöz lépett:
- Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.
- Azt gondoltam, - szólt az árvácska - amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot.
Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.
Ugye már nem akarsz más lenni, mint önmagad a Krisztusban?

"Arra vagyok elhívva, hogy az én lényem kicsiny edényébe magának Istennek titokzatos, tökéletes élete csorduljon bele, és megtöltse azt színültig."
 (Viktor János)

Forrás:
Napi Ige és Gondolat - 2012.

2021. április 23.

Láncszemek



Tamás Jenő 
 Láncszemek

Várakozni csak a hűség tud.
megérteni csak a türelem, 
hinni csak az alázat,
szeretni csak az önfeláldozás,
és célba érni csak az engedelmesség.

2021. április 12.

Kívánok...


 
 
Kívánok Neked elegendőt!

“Kívánok Neked elegendő szeretetet a Szívedbe
és elegendő közösséget Lelkeddel.

Kívánok Neked elég fényt, hogy megvilágosítsa leckéidet,
és elég sötétséget, hogy elvezessen bölcsességedhez.

Kívánok Neked elegendő adást, hogy megnyissa szívedet,
és elegendő ajándékot, hogy hazavezessen Téged.

Kívánok Neked elegendő vagyont, hogy gazdagítsa bankszámládat,
és elegendő szolgálatot, hogy gazdagítsa életedet.

Kívánok Neked elég tevékenységet, hogy élesítse elmédet és erősítse testedet,
és elegendő pihenést, hogy békét hozzon Neked.

Kívánok Neked elegendő napfényt,
hogy melengesse arcodat és megtisztítsa szívedet.

Kívánok Neked elég szellőt,
hogy felemelje hajad és álmaid.

Kívánok Neked elegendő barátságot, hogy emlékeztessen rá, nem vagy egyedül,
és elegendő magányt, hogy emlékeztessen középpontodra.

Kívánok Neked elég esőt,
hogy táplálja kertedet, és megtisztítsa lelkedet.

Kívánok Neked elegendő vihart, hogy elsöpörje a régit.
és helyet készítsen az újnak.

Kívánok Neked elegendő ködöt, hogy elhozzon Téged az Itt és Mostba,
és emlékeztessen Téged saját varázslatos voltodra.

Kívánok Neked elegendő sarat, hogy táplálja növényeidet,
és hogy biztosan tartsa a földön talpadat.

Kívánok Neked elegendő felhőt az égen, hogy arra buzdítsanak, láss mögéjük!

Kívánok Neked elég madarat, hogy röptük gyönyörködtesse szemedet,
és elegendő madárdalt, hogy szerenád legyen fülednek.

Kívánok Neked elég puszit és ölelést, gyermekeket és állatokat,
hogy elhozzák Neked a mindennapok örömét.

Kívánok Neked elegendő földet, hogy biztosan tartsa fáid és szándékaid gyökereit.

Kívánok Neked elegendő csillagfényt, hogy táplálja képzeleted,
és elegendő holdfényt, hogy simogassa Lelked.

Kívánok Neked mindenből elegendőt.”

(Jen Willis, lelkésznő nyomán)
 

2021. április 8.

Te Isten dicsőségének tükre vagy!



2.Kor. 3,12-18

"Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság."
 (17.v.)


Te Isten dicsőségének tükre vagy! 

Nem túl erős ez a következtetés? De be kell látni: Isten Lelke szabaddá tesz. Levette rólad szíved terhét és szeretett gyermekévé tett, mert Jézus üdvajánlatát elfogadtad. A te lelkületed soha többé nem lesz makacs, mivel már tudod és hiszed, hogy Isten mit tett velünk és veled Jézus által. Az Ószövetség és Mózes könyveinek törvényei Isten"üdvtervének csak a fele". Ezért csak egy múló dicsőséget tükröznek vissza (7.v.), Istennek nem az utolsó szavai ezek. A zsidók, akikről Pál a 12. verstől kezdve beszél, – ugyanúgy, mint napjainkban – nem ismerik fel, hogy Jézus a Krisztus, azaz Megváltó. A lepel lehullásakor válik mindenki előtt érthetővé, hogy Ő eljött erre a világra miértünk, miattunk, meghalt és feltámadt. Isten azt szeretné, hogy mi ezt ne csak az értelmünkkel egyszerűen felfogjuk, hanem ténylegesen érezzük a szívünkben. Ha ez megvan, akkor biztosak az alapjaink a hitben és a reménységben, ami nem valami távoli szabadságra utal a mennyekben, hanem a szabadságra itt és most. 

Elgondolkodtató: 
Ezt hajlandó művelni velünk Isten, akinek dicsősége így tükröződik a mi életünkben vissza. 

Ajánlott igeszakasz:
 2. Mózes 34,28-35. 

Forrás
FÉNYSUGARAK- 2008.

2021. március 16.

...egy gondolat...



"Érdekes a szeretet és az áldozat közötti kölcsönhatás. Minél többet áldozol, annál inkább szeretsz; minél jobban szeretsz, annál többet áldozol."

(Dora Rappard)

2021. március 14.

Fontos vagy!



Mennyit érsz?

Olvastam egyszer egy cikket a Journal of Hospital Practice-ben ("Kórházi Hivatások" c. folyóirat), ahol kiszámolták, hogy mennyit ér az emberben minden egyes enzim, hormon és minden különféle dolog. A szerző összeadta őket, és, ha egy átlagos méretű embert nézünk, hatmillió-tizenöt dollár és 44 centet ér (kb. 12 000 003 088 Ft). (Néhányunk még többet is!)

Egy hatmillió dolláros férfi vagy nő vagy! A cikk szerzője megbecsülte azt is, hogy, ha kiszámolnád mennyibe kerülne megalkotni a tested minden egyes sejtjét, az kb. hatezer-trillió dollár lenne.

Megfizethetetlen vagy


Jézus úgy gondolta, hogy ez olyan fontos, hogy egy egész fejezet szól erről a Bibliában. A Lukács 15-ben három történetet mond el - az elveszett fiú, az elveszett drahma és az elveszett bárány. Ugyanaz a lényege mindegyiknek. Jézus azt mondja, "Fontos vagy!"

Fontos vagy Istennek. Értékes vagy. Isten azt mondja, értékes vagy, mert ő szeret téged és elfogadott Krisztusban.

(Forrás: Napi Remény)

"Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért."
(Ésa. 43:4)

2021. március 6.

Egy igazi nő három fontos tulajdonsága




"Erő és méltóság árad róla, nevetve néz a holnap elé." 
(Példabeszédek 31: 25)

1. Erő.
Nem az az erős nő, aki nem gyenge. Az az erős nő, aki gyengén is erős.
Önzetlenül ad és szeret, ebben rejlik gyengesége és erőssége egyszerre. Nem adja fel, ha nehéz, hanem látja a célt és segítséget kér a Jó Istentől és másoktól, ill. feladatait megosztja. Szorgalma nem lankad a fizikai erejével, hanem megtalálja kreatívan a feladatát az életben, küldetését nem felejti a materialista világban sem…. és rendszeresen tud lazítani és pihenni.

2. Méltóság
Minden nő szép! Isten teremtménye. Mint a Királyok Királyának a leánya. Ez a méltóság belülről fakad és a tisztaságból. Nem függ túlságosan a környezetétől, a divattól, a néhány plusz centitől vagy egyéb „hiányosságoktól”, mások dicséretétől vagy elmarasztaló véleményétől. Céllal született ilyennek kívül és belül. Ezt békességgel akkor tudja teljességgel elfogadni, ha Jézus Krisztust megismerve személyes kapcsolatba kerül Teremtőjével. Ezzel a méltósággal kellene élni minden nőnek, ha küldetése csúcsán forgolódik, s akkor is, ha olvas egyedül egy sarokban, vagy éppen földet mos, krumplit hámoz, a gyerekeket rendezi. Ez a méltóság vagy annak hiánya árulkodik a nőről, ahogyan jár, beszél, ül, öltözik, az illemet gyakorolja. Az igazi szépség a méltósággal adatik. S ez nem téveszthető össze a büszkeséggel, hisz soha nem zárja ki az erőt, a feltétel nélküli szeretetet, az önfeláldozást…

3. Derűs hála
Igazi pozitív hozzáállás, életfogytiglan derűlátás emberileg lehetetlen. Nőknek is, akik mindig jobbat, szebbet és többet kívánnak….Jó is, ha hálás szívvel többre, fejlődésre vágyik. De a Jó Isten, ha kérik tőle, a gyermekeinek nem csak az Élet szeretetét, hanem a „mégis öröm” ajándékát is nyújtja. Amely felülemel a mán, látja a jövőt, és nevetve néz elébe.
Légy te is a Király leánya!

Forrás
http://nonekszulettem.blogspot.hu

2021. február 9.

Türelem



"Legyetek tehát ti is türelemmel..."
(Jakab 5:8)

A türelmes várakozás nem azt jelenti, hogy kevésbé vágyakoznánk az adott esemény eljövetelére, hanem azt, hogy tiszteletben tartjuk: mindennek megvan a maga, Istentől elrendelt ideje. 
Urunk, adj türelmet a várakozásunkban!


2021. január 23.

Mennyire kegyelmes az Úr!



"Mennyire kegyelmes az Úr azokhoz, akiket szeret, akiket elválasztott, akiknek ígéretet adott! S mennyi kellemetlenséget, mennyi hiábavaló utat, oktalan félelmet megspórolhatnak azok, aki feltétlenül és félelem nélkül rábízzák ügyeiket és életüket az Úrra, aki bizonyosan nem csal meg!
És amikor Ő rendezi a dolgokat, elképesztő és elképzelhetetlen dolgok történnek meg javukra az övéinek!"

( Zergi Gábor: " Mert ez a  Te életed!"
Gondolatok a mindennapi igeolvasás kapcsán című könyvből idéztem  )

2021. január 7.

„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá ..."



„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá , akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.” 
( Jakab 1,17 )

"...Ebben a küzdelemben, az új életemmel való ismerkedés közben megtanultam valamit: változhatnak a körülményeim, de Isten sosem változik meg. Az életváltás közben erőt kaptam Jakab apostol levelének 1,17 verséből: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.”
Életem új rendje szilárd építmény, melynek alapját az én változatlan Istenemre raktam, nem azokra a tűnő árnyékokra, amiket a változástól való félelem vetett rám. Valódi ajándék az Ő vezetése: megbízható, és tele van a Benne való örömmel. Isten az én javamra és a maga dicsőségére alakítja körülményeimet, kapcsolataimat.
Isten hűséges. Életadó új kapcsolatokkal, új közösséggel ajándékozott meg, melyet nem élvezhettem volna, ha nem engedelmeskedem Neki, és nem lépek ki komfortzónámból.
Akármi előtt állsz, akármilyen változások jönnek eléd az úton, tudom, hogy ugyanezt veled is meg tudja tenni. Hallgass Isten jelzéseire, hidd el, hogy számodra is kész az ajándéka: hűség, remény és bátorítás. Öleld magadhoz új életedet."

Uram, a változás, a bizonytalanság félelmetes tud lenni, de bízni fogok Benned. Segíts, hogy bizalommal járjam életem új útját, tudva, hogy Te tökéletesen előkészítetted. Szeretlek, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Leah Kimenhour: Életem új rendje )

Leah Kimnehour: My New Normal
Encouragement for today, 2013. augusztus 12.
www.crosswalk.com

Forrás

2021. január 2.

ÚJÉV - 2021.



Túrmezei Erzsébet
ÚJÉV 

Újév lép ma elém. Az arcán fátyol.
Nem láthatom a fátyolától,
nevet-e, sír-e, csúf-e, szép-e,
virágot hoz, virágot tép-e. 

Megindulok vele az Új után.
Nem ismerem, de biztosan tudom,
hogy a titokzatos fátyol mögött
Megváltó csak, aki elrejtőzött.


Újév, add ide, add a kezedet!
Egy ének tölt el, bárhogy is vezet:
„Ó, milyen szép vagy élet, életem!
Tükrödben Megváltóm arcát szemlélhetem!“