Erő

 Reményik Sándor

ERŐ

Mostan a Szépség diadalt ül bennem, 
S feszül bennem egy hangtalan erő, 
Ó, rettentő erő!

Ha szerelemmé válna:
Tán elégetné azt, akit szeret.
Ha hatalommá válna: 
Birodalmakat hódítana meg.
Ha kapzsisággá válna: 
Marokkal aratná az aranyat. 
Ha őrületté válna:
Dühöngene, míg maga megszakad.
Ha irgalommá válna:
Az volna, aki mindenkin segít.
Ha áhítattá válna: 
Felszárnyalna az örök Istenig.

De egyikké se válik.
Marad nyugalmas, fénylő látomás,
Egy érctükörbe zárt világdarab: 
Művészet, - semmi más.

Anyák Napjára! - Anya nevessél!

Füle Lajos: Anya nevessél!

„Anya, nevessél!”
– mondja gyermekünk.
Úgy tudja kérni, mint a kenyeret,
mosolyra szomjas vággyal, ahogy a
virág a fényt, tüdő a levegőt,
ahogy emberszív a szeretetet.

„Anya, nevessél!”
Félénk s bíztató
mosoly lebeg az ajkán, szíve is
kikönyököl a szeme ablakán
várva az édes, anyai derűt,
a nőttetőt, a megáldót, érlelőt.

„Anya, nevessél!”
Hisz úgy kell a fény!
Tengernyi fényre szomjas a határ,
tengernyi fényre szomjazik a szív,
örök derűre éhezik a lélek,
utána nyúl és sír a hang, a vágy.

„Anya, nevessél!”
– mondja gyermekünk,
és mondom én is: Hallgass rá nagyon!
Kis életének imádsága ez.
Megérted hát, ha mikrofon leszek,
s a drága kérést úgy zengem neked
s minden anyának és apának és
minden felnőttnek zengem, harsogom:
Nevessetek a gyerekekre, mert
Fény kell nekik, az orca fénye, a
szív fénye, a lélek derűje és
minden, mi fény, minden, mi szeretet.
Ragyogjatok a gyermekekre hát,
mosolygó arccal, szívvel, ha lehet
reggeltől estig, kedves kis anyák!