A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Női hivatások. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Női hivatások. Összes bejegyzés megjelenítése
2023. július 11.
A leány Mirjám és Tábita - NŐI HIVATÁSOK 1.
A leány Mirjám és Tábita
"Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének. Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképpen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatlanul. De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, hogy virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, amit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez. Aki pedig szilárdan áll a szívében, és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi." (1.Kor. 7,34-37.)
Uram szeretnénk áldani azért, hogy a Te nevedben lehetünk együtt. Köszönjük, hogy ebben a névben szólhatunk Hozzád. Hadd dicsőítsünk azért, hogy adtad nekünk nevedet. Segíts, hogy megismerhessünk igazán. Áldd meg számunkra az Igét, szólíts néven minket. Áldunk azért, hogy egészen ismersz Ámen.
Az Isten minden embert, minden nőt valamire teremtett. Fontos, hogy azzá legyek amivé Isten teremtett. Így mondtam fiataloknak, akiknek "mi lesz belőlünk" problémájuk volt, - a világ olyan, mint egy nagy gépezet, mindennek megvan a helye, a rugónak éppúgy mint a legkisebb csavarnak. Bolondság volna, ha a rugó csavar szeretne lenni, vagy fordítva. Mindegyik külön alkatrész. Komoly baj, ha nem keressük, mire rendelt Isten, hanem saját akaratunkat szeretnénk érvényesíteni. Minden kicsi lány eldönti: férjhez akarok menni. Mindig azt mondtam: nem akarok, pedig akartam, csak biztosítottam magam, hátha mégsem megyek férjhez. Már el is kereszteltem gyermekeimet, berendeztem a lakást.
Minden lánynak van egy álma, de nem biztos, hogy Isten ezt akarja. Ha mégis keresztülviszi, rengeteget szenved. Mennyit szenvedhet egy rugó, ha csavarogni szeretne, és közben rugó. A legtöbb ember azért szenved, mert nincs a helyén. Nem vagyok az ami lenni szeretnék, az sem, amire Isten rendelt. Az a boldogság, amikor betöltöm rendeltetésem és az lehetek amire Isten teremtett. Mindig a boldogságot keressük, és nem gondolunk arra, csak azon a helyen lehetek boldog, ahová Isten állított.
Keresztül visszük vágyainkat, elképzeléseinket, aztán okolunk mindenkit, ha jön a sok nehéz életünkben. Ahelyett, hogy egyedül magunkat hibáztatnánk. Különösen a lányokat szeretném kérni, komolyan keressék, mi Isten akarata életükkel kapcsolatban. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy Istent okoljuk életünk nehézségeiért, holott nem kérdeztük: Uram jó lesz ez az út számomra, amit most mindenáron keresztül akarok vinni? Amit önfejüen vittél véghez, azért ne okold Istent. Nagyon komoly kérdés: Istentől rendelt helyemen vagyok? Akiknek még nem dőlt el életükben, ez legyen a nagyon komoly kérésük: Uram segíts, hogy azzá legyek amivé rendeltél.
Ez a pár igevers azt mondja, hogy különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Mintha azt mondaná: különbözik a csavar a rugótól. Egyik sem lehet a másik helyén. Rendeltetésében különbözik. "Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot." Olyan jó ez a mondat: "szent legyen mind testében, mind lelkében." Az asszony is szent, a házasság is tiszta, ha az Úr szerint élik. A másik fajta tisztaság: az érintetlenség. Ajándéka Istennek, hogy nem kell ezekkel foglalkoznom.
Nagy előny, amit mond az Ige, hogy aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, aki pedig férjhezment a világiakra visel gondot. Ettől a dologtól mentesül a lány. A házassághoz is kegyelmi ajándék kell, de ha nekem egyik adatott, nem kaphatom a másikat. Így mondja az Ige: "Aki pedig szilárdan áll az ő szívében, és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött.." Akit Isten arra hívott el, annak hatalmat ad a saját akarata, teste, vágyai, kívánságai fölött. Nagyon sokszor a szex kényszerítő szükség, vágyai vannak amelyek erőt vesznek rajta, erre mondja a Biblia: "Jobb házasságban élni, mint égni." De olyan jó a másik mondat: "..szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a saját akarata fölött." A baj az, ha valaki úgy látja, Isten erre hívta el, és még sincs akarata a saját teste fölött. Csak Isten tudja megadni, hogy hatalmam legyen a saját akaratom és testem fölött. Erre mondja az Ige, hogy "ha szükség nem kényszeríti."
Van más szükség is. Többen elmondták: sokan voltunk otthon és úgy néztek rám, jó volna, ha férjhezmenne már ez a lány. Sok az evő! Ez sem kényszeríthet. Sokszor a szülőkben van kényszerítő szükség, szégyelli, hogy lánya még nem ment férjhez, és kezdi biztatni; benne vagy már a korban, mikor akarsz férjhez menni? Az is kényszerítő szükség, hogy a barátnők már mind férjhez mentek, csak nekem nem akadt senki. Nagyon sokszor pont azokat kényszeríti a szükség, akiket Isten másnak szánt volna. A világ szerint szégyen, és nagyon sokszor a lány is annak tartja, hogy engem úgy néznek, mint aki senkinek nem kellett. Istennél ez dicsőség. Ami emberek előtt szégyen, az Isten előtt magasztos. Az Igéből világosan kitűnik: előjog az, hogy valaki az Úrnak kedveskedhet. A 40. vers mondja: "De boldogabb, ha úgy marad az én véleményem szerint, pedig hiszem, hogy bennem is Isten lelke van." Isten másképp nézi a lányokat, nem úgy, mint a világ, hogy megvetnivaló. Isten szerint szent!
Egy leányt külmisszióba hívott el az Úr. Telt múlt az idő, és férjhezment egy katonatiszthez. Aztán jött sírva: teljesen tönkrement az életem. Tudom, hogy Isten nem házasságra rendelt, a gyermekem nem tudtam szoptatni, befelé forduló mellbimbóim voltak. Ami másnak öröm, az nekem csupa szenvedés. Teljesen elrontottam az életem. Vigasztaltam: ha visszatérsz az Úrhoz megáldhat. Igen-igen, de külmisszióba már nem mehetek. - Ez biztos! Amire Isten elhívta, és amiben kiteljesedhetett volna az élete, már nem tehette meg.
Akiknek még nem dőlt el az életük, nagyon komolyan keressék az Urat, nehogy belemenjenek valamibe hiúságból, élvezetvágyból, mert meg kell ismernem, nagyszerű dolog a szexuális élet. A lányok azt hiszik, valami óriási örömöt veszítenek el. Az asszonyok szívesen elveszítenék már. Nagyon vigyázz, az Ördög mindent felkínál, nehogy azzá légy, amivé rendeltettél.
Stanley John írja, az a leány, aki nem házasságra rendeltetett, és az a férfi, akinek nem ez az útja, egy magasabb síkon mindent megkap. A szerelem helyett, ami a házasságban van, az Isten szerelmét. Jézusnak azt a szeretetét, amelyik százszorosan boldogítóbb. Akinek férje az ő Teremtője, sokszorosan megkapja azt a szeretet, amit a házassággal nem kap meg. A gyermek utáni vágy a lelki gyermek utáni vágyban teljesül ki. "Ujjongj te meddő, ki nem szültél..." (Ézsaiás 54,1.) Sokszor nem bírok a lelki gyermekeimmel, annyi velük a gond, képtelenség mindenre gondolni. Rengeteg öröm van bennük, és rengeteg nehéz is. De nem hiányzik semmi más. Ne gondoljátok, hogy a hajadon élete olyan élet, ahol csak magamra kell gondolni. Isten gyermekeinek megvan a szolgálatban az öröme, hogy az Úrtól rendelt helyemen állok.
Ha asszony vagy, kerested az Urat, vagy hiúságból mentél bele a házasságba? Kegyelmi ajándék szerint az Úrtól, vagy a szükség kényszerített? Olyan jó lenne, ha minden ember Istentől rendelt helyén lehetne.
"Aki nem ment férjhez az Úr dolgaira visel gondot." Nem a férjére, nem a gyermekeire, - az Úr dolgaira. A legjobb munkaadó a földön az Úr, a legjobb főnök, Ő az aki százszorosan megfizet mindent. Az Úr nevében adott pohár víz nem veszti el jutalmát. Az Úr dolgaira gondot viselni, a legnagyobb dolog ezen a földön.
Két leányról szeretnék beszélni, aki nem ment férjhez. Mind a kettő az Úr szolgálatában volt, de különböztek egymástól. Az egyiket úgy hívják: Mirjám. (2. Mózes 15,20-21.) Miriám jelentése: keseruség, Mára. Ugyanakkor: szeretet. A kettő nagyon sokszor van együtt. Ez a Mirjám a nép élére került. Az asszonyra mondja a Biblia, hogy hallgasson a gyülekezetben. A hajadon más elbírálás alá esik. Isten népét hárman vezették, és ezek közül egy nő volt: leány. Mirjám Mózesnek és Áronnak testvére.
Mózes Isten gyermeke, aki Jézus egyik legcsodálatosabb előképe volt. Áron a főpap, és Mirjám a harmadik, aki általában az éneklést, a dicsőítést vezette, de ott van a döntő dolgokban. Mikeás 6,4 is úgy beszél róla, mint előljáróról. Akit Isten ilyen szolgálatra rendelt, annak megadja a kegyelmi ajándékot. Miriámnak már gyermekkorban megvoltak a kegyelmi ajándékai. 2. Mózes 2-ben neve nincs megírva, csak így mondja az Ige: Mózes nénje. Mózes születésével kapcsolatban látjuk őt először. Mózest szülei elrejtették, volt bátorságuk hozzá. Amikor minden fiúgyermeket megöltek, Őt szülei beteszik egy kosárba, és a folyóba sás közé rejtik. Mózes anyja odaküldte nénjét, figyelje, mi lesz a gyermekkel. Látta amint kihúzták a kosarat, és a gyermek a fáraó leánya kezébe került. Már akkor értelmes volt, rögtön azt kérdezte: szerezzek neked egy szoptatós asszonyt, aki szoptassa a gyermeket? Előhívja anyját, és a fáraó leánya saját anyja kezébe adja Mózest, hogy szoptassa fel neki. Hihetetlen ügyes gyermek, aki hamar és ügyesen intézkedik. Kivételes képességű nő, akit Isten prófétának, szolgájának szánt. Amikor átmentek a Veres tengeren, a vezetőszerep az övé volt. Ő dicsőíti az Urat, vele együtt kezdik az asszonyok a dicsőítést és hálaadást. Végig járja az egész utat Izráellel Mózes és Áron mellett.
Nagyon kell vigyáznia annak, akit legkisebb módon Isten munkájában szolgálatra rendelt. Akinek adottsága, képessége van, vigyázzon, nehogy elbizakodottá, fölényessé legyen. Mirjám eljut oda, hogy Mózes ellen beszél. Emberileg igaza van, Mózes a pogányok közül vett feleséget, amit Isten megtiltott. De nem az ő dolga, hogy kritizáljon és fölényes legyen. Áronnal megbeszélik: csak Mózes által szólt az Isten? Hát velünk is szólt, én is vagyok olyan, mint Mózes. Idejuthat egy leány, akit Isten szolgálatra rendelt, és csodálatos úttal áldott meg népének életében?
Mózes az Úr Jézus előképe, Istentől rendelt szabadító, nála akart nagyobb lenni Mirjám. Az Ördög az önimádat bűnét akarja Isten szolgáinak szívébe lopni. Ezzel rontotta meg Miriámot is, akit Isten felhasználhatott, és akinek annyi áldást adott. A három legnagyobb között volt, és a legmélyebbre bukik. Olvassuk el a 4. Mózes 12,1-15 verseit, ahol beszél Áronnal Mózes ellen. Soha ne felejtsük el, Isten szolgáit gyalázzuk. Azt mondja az Ige: Aki titeket bánt, az Ő szemefényét bántja. Amit veletek cselekedtek, velem cselekedték. Isten nagyon komolyan magára veszi azt, amivel az Övéit bántják.
"Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd volt, minden embernél inkább, akik a föld színén vannak." Mindig örülök, mikor ezt olvasom, tudjátok, Mózes nem így született, heves volt, mikor az egyiptomiak bántották népét, megölte az egyiptomit. Mózes indulatos volt. Mikor jó pár évtizedig járt már az Úrral, azt mondják róla: nem volt hozzá hasonló szelíd ember Izráelben. "Monda azért az Úr: Menjetek ki ti hárman a gyülekezet sátorába...Halljátok meg most az én beszédemet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal. Nem így az én szolgámmal, Mózessel, aki az én egész házamban hív. Szemtől-szembe szólok Ővele, nyilvánvaló látásban, nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja. Miért nem féltetek hát szólani az én szolgám, Mózes ellen?" Nagyon kérlek, féljünk szólni az Úr szolgái ellen. Így mondja tovább az Ige: "És felgyulladt az Úr haragja őrájok, és elment."
Amint az Urat megszomorítom, elmegy. Hiába keresem, hiába próbálok imádkozni, - elment. "És a felhő is eltávozott." Ettől félek mindig, ha valamiben engedetlen vagyok, hogy Szentlelke eltávozik erről a helyről, a szolgálatunkból. Ennél rosszabb nem történhet azzal az emberrel, akinek az Úr szolgálatot adott. "A felhő is eltávozott a sátor felől, és Miriám poklos volt, fehér, mint a hó." Miriám a legmélyebbre került, kivetve a társadalomból, Isten népéből. Láthatóan rajta volt a poklosság. Nyíltan kellett a szégyent viselnie. Nagyon vigyázzon mindenki, akinek a legkisebb kegyelmi ajándéka van, mert Isten Szentlelkét megszomorítani hihetetlen súlyos bűn. "És rátekintett Áron Miriámra, és ímé poklos volt. Monda azért Áron Mózesnek: Kérlek Uram, ne tulajdonítsd nekünk ezt a bűnt, mert bolondul cselekedtünk, és vétkeztünk! Kérlek ne legyen olyan Mirjám, mint a holt, amelynek húsa félig megemésztetik, mikor kijő az ő anyjának méhéből. Kiáltott azért Mózes az Úrhoz, mondván: Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!"
Mindig megdöbbentő, hogy ugyanannak, aki ellen szóltak, kell értük imádkozni. Emlékezzünk Jóbra, akiről akkor ment le a csapás, amikor imádkozott barátaiért. Mózesnek is imádkoznia kellett Miriámért, ellene beszélt, amiért Isten poklossággal sújtotta. Mindig az Urat bántjuk szolgáiban. Mirjámról nincs többé szó, csak a haláról. Ez a gőgös, elbizakodott ember nem gyógyulhatott meg másképp, minthogy kicsivé, semmivé kellett lennie. A maga dicsőségét kereste, és ezzel aratta a maga gyalázatát, szégyenét. Hogy megtérésre jutott-e, megtért-e, nem tudjuk. Hét napig állt Izráel népe. Mózes imádságára hét napig rekesztessék ki a gyülekezetből Mirjám. Addig nem mehetett tovább Izráel népe. A hiúsággal, gőggel, önfejűségünkkel nemcsak magunknak ártunk, Isten népének is. Amilyen áldás lehetett Mirjám, olyan átok lett.
Hogy ezalatt a hét nap alatt mi történt vele és benne, erről nem értesít az Ige. Lehet azért, mert nem volt már számára visszaút. Saulnak sem volt már visszaút, hiába mondogatta: vétkeztem. Lehet hogy Miriám valóban összetört, és kicsi, alázatos nővé lett. Ha Isten arra hívott el, hogy olyan szolgálatod legyen, mint Miriámnak, kérjed az Urat, támogasson az alázatosság lelkével.
A másik leány Tábita. (Ap.Csel. 9,38-42.) Valahol olvastam: az egyetlen nő, akire a Biblia azt mondja: tanítvány. Nőtanítvány! Urától tanult. Megtanulta, hogy szelíd, és alázatos szívű legyen. Ez a tanítvány valóban odaadta egész életét az Úrnak. Nyilván volt amivel szolgálhatott, amit tudott. Kegyelmi ajándéka a kezében volt: varrni tudott. Nem volt nagyképességű, nem állt a nép élén, egy névtelen kicsi tanítvány volt. Azzal, ahogy járt a szegényekhez, özvegyasszonyokhoz, nyomorultakhoz, varrásával, szeretetével kibeszélhetetlen szolgálatot végzett. Mikor meghalt, ott gyülekeztek mindazok, akiknek ruhákat varrt. Egyszerűen nem akarták elengedni még a halálba sem. Ezt a valakit az ő kicsi szolgálata nyomán a szeretet vette körül.
Péter megteszi vele a legnagyobb csodát, hogy feltámasztja. Óriási híre lesz, amit nagy ébredés követ. Sokan hisznek az Úrban. Péter nem is ment el onnan, hirdetnie kellett az Igét. Nem Tábitha hírdeti az Igét, de látván az ő életét, és jócselekedeteit, dicsőíték az Urat. Sok gyümölcsöt termett élete, kicsi és rejtett szolgálata ennek a nőtanítványnak.
Ha leány vagy, ez a két nagy lehetőséged van, - ha az Úr dolgaira viselsz gondot, - lehetsz Mirjám, vagy lehetsz Tábita. Nem te választod ki, mire rendelt az Úr. Ugyanolyan áldás lehetsz a kicsi szolgálatban, és ugyanolyan áldás lehetsz, ha Isten prófétának rendelt és megszentel ebben. Nem kisebb dolog hajadonnak lenni, mint asszonynak. Őszintén megmondom nektek, nagyon hálás vagyok, hogy Isten megszólított, és hogy a szolgálatot adta, amit adott. Biztos vagyok, ha férjhez megyek, halálosan boldogtalan asszony vagyok, mert nem erre rendelt az én Uram.
Az érettségi találkozón a barátnőm mellett ültem, mikor még iskolába jártunk, nagyon szerelmes volt, és hozzáment ahhoz, akit szeretett. Meglöktem, - boldog vagy? - Dehogy! Ő is kérdezte: és te boldog vagy? - Nagyon.
Persze ez nem azon múlik, melyik szolgálatban vagyok, hanem hogy azon a helyen éljek, ahová Isten rendelt. A lányoknak azt mondom, még azzá lehetsz, akár asszonynak rendelt, akár szolgálatra hívott el az Úr.
Az asszonynak mondom, - még bűnbánatra juthatsz, ha a magad feje szerint kerested helyed, és még áldás lehetsz ott, ahová Isten állított.
Imádkozzunk! Uram azért vagyok hálás, hogy nő vagyok. Gyermekkoromban mindig fiú szerettem volna lenni. Hadd köszönjem meg, hogy a legjobbat adtad, a legjobb módon. Segíts most igazán hálásnak lenni, és betölteni rendeltetésemet. Cselekedd meg velünk, hogy egészen odaadjuk magunkat, és arra használhass, amire akarsz. Köszönjük, hogy egy szívvel kérhetjük, és hihetjük, hogy meghallgatsz. Kérünk mutasd meg életünkben azokat a bűnöket, amik elvittek tőled. Szabadítsd meg, hogy tiszták lehessünk testünkben, lelkünkben, és szolgálhassunk minden időben, minden helyen Ámen.
(Trausch Liza)
2019. március 26.
Tábita
Egy nő, aki egyszerűen behímezte magát a világ-evangélizációba
Ha jellemezni akarnám őt, ezt mondanám:
- egy lélek, aki úgy szerette Istent, hogy minden lehetőségét neki adta, bár az más szemében elenyésző, talán lenézett semmiség volt.
- Egy nő, aki pár méter cérnával belehímezte magát a világmisszióba.
Ki volt ő, mi történt vele?
Az apostolok cselekedeteinek 9. szakaszában mindössze 6 vers foglalkozik vele, de élete örökre példakép lett előttünk.
Megtudhatjuk, hogy
- Életében sok jót tett, bőven osztott alamizsnát, támogatta az özvegy asszonyokat. Amikor rövid betegsége után meghalt, akkor a gyülekezet férfi tagjai küldtek el a közelben tartózkodó Péterért, hogy ,,Jöjj azonnal!" Baj van. Haláleset!
- Amikor megérkezett az apostol, a síró özvegyek mutatták neki mindazokat az ingeket és ruhákat, melyeket Tábita készített nekik.
- Péter mindenkit kiküldött. Letérdelt. Imádkozott. Megbeszélte a kérdést Istennel. Ugyanúgy tett, ahogy mesterétől, Jézustól látta. Majd szólt: ,,Kelj fel!" Felsegítette az életre kelt nőt. Behívta a gyászolókat és átadta őt nekik.
- Elterjedt a híre Joppéban ennek a feltámasztásnak és sokan hittek! Növekedett a gyülekezet.
Milyen gondolatokat tanít nekünk a mában ez a rövid történet?
- A Szentírás azt tanítja, hogy mi Krisztus tagjai vagyunk és ezért egymáséi is. A nekünk adott talentumok által szolgálunk másoknak.
- Miért vannak ezek a szolgálatok? Egyrészt azért, hogy Istennek dicsőséget adjunk általa - hirdetvén, hogy az Ő törvényei szerint élünk- , másrészt, hogy segítsük a lelkeket az Úrhoz térni, ezáltal az evangéliumot is terjeszteni.
- Tudjuk, hogy ez a nő, akinek Tábita, vagy néven Dorkás, a zerge volt a neve egyedülálló nő volt. Az Úr nem adott neki társat. Ez elég nehézzé tette egy szegény nő életét a korabeli Izraelben, mert nem volt eltartója, nem volt jogi képviselete sem. Mivel a neve zerge volt, talán a testalkata is következhet ebből: valószínű vékony lehetett és talán alacsony is. Olyan, akire nem igen figyelnek fel mások. Talán jelentéktelen.
- Lehetségesnek tartjuk, hogy varrásból tartotta fenn magát, de arra enged következtetni az ige, hogy az özvegyasszonyoktól nem fogadott el pénzt. Így egyetlen kicsi talentumát, amit első ránézésre látunk, Isten oltárára tette. Sőt nemcsak,hogy ingyen dolgozott nekik, de még anyagilag is támogatta őket a megszerzett munkadíjából. Hallottuk: gazdagon adakozott.
- Jakab levelének 1.27-ből látjuk, hogy ez az élet az igazi tiszta istentisztelet volt. ,,Jak. 1.27 Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól."
- Tábita boldog és elégedett volt az Úrban, mégpedig úgy, hogy adni is tudott ebből az érzésből másoknak is. Pedig más egyedülálló nők sokszor elkeseredettek, visszahúzódóak: hol vagyok én a családos nőktől? - de ő nem így gondolkodott.
- A Biblia-kutatók szerint ő volt egyetlen nő, akit tanítványnak vagyis evangélistának nevez a Szentírás. Evangélista? Nekünk Billy Graham és más nagy nevek jutnak eszünkbe. Istennek Tábita jutott az eszébe. Honnan tudjuk? Onnan, amilyen feladatot adott neki és hogy azután gazdagnak nevezi őt cselekedeteiben Isten szent lelke.
- De hogyan evangelizálhat már egy szegény, egyedülálló, nő? Végtelenül egyszerű módon. Úgy ahogy azt Isten várta tőle és ott ahol az Úr ajtót nyitott neki. Ugyanúgy mint a meggyógyult gadarai megszállott a 10 város evangleistája lett, úgy Tábita a joppébeli özvegyasszonyoké és később az egész városé és környéké. Hogyan kezdődött ez a szolgálat? Varrt a rászorulóknak és miközben dolgozott, beszélgetett velük. Az ige nem állítja azt, hogy csak a gyülekezet özvegyeit segítette volna, hanem kinyitotta a szívét mások előtt is és ezzel megismerhették Jézus szeretetét, gondoskodását. Joppé a Földközi tenger kikötője volt. Sok férfi odaveszett a tengeren és sok halász és hajózó kereskedő felesége maradt özvegy. Ezt az evangelizációs területet adta Isten Tábitának.
- Kérdezhetné ma sok kissé büszke lélek: ezeket? Én szívesebben mennék királyokhoz, gazdagokhoz, híresekhez... Nos, Tábita ilyesmit nem kérdezett. Fogta az egy szem talentumát: varrástudományát és sokat csinált belőle. Hogyan? Beszélgetett velük. Meghallgatta őket. Tanácsolta őket. Szerette őket. Egy hiteles életet mutatott fel nekik. Honnan tudjuk? Onnan, hogy forró Isten-szeretete a jézusi emberszeretetre ösztönözte őt. Vagyis bemutatta Megváltónkat másoknak.
- Mit tudunk az özvegyasszonyokról Izraelben? Sajnos a vezetők elhanyagolták őket. Jézus a ,,7 jaj" beszédében, az utolsó héten, a templomban így vádolta a zsidó vezetőket: megemésztitek őket!!! Pedig Isten az özvegyeket kiemelt módon szerette. Ézsaiás könyve 54,4-5-ben ez áll: ,,Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel, és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel. Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik." Vagyis Isten annyira szerette az özvegyasszonyokat, hogy felajánlotta, ő lesz a férjük: gyámolítójuk, eltartójuk, vigasztalójuk, üdvözítőjük... mindenük. Nos az Úr ezeket a gyengéden szeretett lelkeket bízta Tábitára, ott Joppéban. Tábita az Úr ígéretének eszköze lett. Kérdezem: érhet-e valakit nagyobb megtiszteltetés? Nagyobb bizalom?
- Tábita Isten szeretetének szabadságában élt és így bontakoztatta ki talentumát. Illetve már többet. Ugye tudott varrni. Aztán tudott adni ellenszolgáltatás nélkül, tudott másokat meghallgatni, vigasztalni, tanácsolni és szeretni. Tudott hitelesen élni, Istenhez vezetni. Be tudta mutatni, hogy nem Istent kell okolni az egyedüllétért, hanem élni lehet ezzel a léttel is. Nem voltak nagy igényei. Maga helyett másokat kényeztetett. Az élő gyakorlatban mutatta be Isten szeretetét az elhagyottak felé. Nos ez már hány talentum? Már tíznél tartunk. Egyet kapott és kilencet fialt hozzá. Ez már Isten előtt igazán kedves! Olvassuk el a talentumokról szóló tanítást és rögtön megérjük a lényeget, hogy miért?!.
- Sokan mondhatnák: ugyan már, nem nagy dolog. Akkor még a szabásminta se volt valami rafinált divat, csak össze kellett varrni néhány négyszögletes anyagdarabot. De Isten ezt másként látta. Az ő szemében ez a nő tökéletességre vitte a szolgálatot. Az ici piciből mindent kihozott amit csak lehetett. Hogyan? Az Úrra figyelt és az Úrral járt. Tőle kapott tanácsokat, gondolatokat, indításokat és ő ezeknek eleget tett. Boldog volt, hogy Isten használja őt.
- Tanuljuk el tőle mi is: ha valami picikét tudunk, abból nagy fa növekedhet, mint a cseppecske kis magból a hatalmas tölgyes!!! TE mit tudsz? Tésztát gyúrni, babaruhát javítani, kedvesen köszönni a betérőknek, átölelni egy síró lelket, meghallgatni a magányost...? Tedd ezt először, aztán majd Isten kibontakoztatja a hűséges szíved tetteit. Légy hű a kicsin először! Aztán jöhet a nagyobb tér.
Emlékszünk Mária történetére?
Megkente Jézus lábát. És mit mondott róla az Úr? Amit tett, hirdetni fogják a világon mindenütt, amíg csak szól az evangélium. És mi történt Tábitával? Benne van tette az Újszövetségben, vagyis őt is hirdettetik amíg csak a világon szól az evangélium. Gondolnád, hogy Mária és Tábita ugyanolyan kedves volt az Úr szemében? Mert ma sokszor nem ezt az értékítéletet éljük át! Mert megtéveszt sokszor a gonosz és más fontossági sorrendet sugall. Ki az előkelőbb, ki a gazdagabb, ki az okosabb, ki a híresebb, ki tett nagyobb dolgot... pedig Isten így szólt Tábitáról: gazdag volt és ez a gazdagsága majd a mennyei jutalomban fog kiteljesedni egészen, de már itt a földön is sok jutalmat kapott az Úrtól, mint már fent láttuk.
Mire tanít ez a történet minket, nőket, ma, az összes 6 kis versével?
- Tudjuk, hogy mindnyájan kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. Isten szemében egyforma gyermekek. Az ajándékaink nem tesznek különbbé minket, hiszen ,, mid van, amit nem úgy kaptál?" - kérdezi az Ige. Ezért megkockáztatom - a Mária párhuzam alapján is -hogy ez a nő Isten szemében legalább olyan kedves volt, mint Péter és Pál apostolok, de mondhatnám azt is, hogy mint Luther és Kálvin. Honnan tudjuk? Nagyon egyszerű. Mert ez a nő pont azt, pont ott és pont akkor tette, amikor azt Isten elvárta tőle. Egyszerűen engedelmes volt! Isten szemében pedig ez a legtöbb, ami értéket hoz. Alig várom, hogy beszélgethessek majd a mennyben vele erről.
- Közben csodálattal fedezzük fel az igéből, éppen a 9. fejezetből, hogy Isten arra indította Pétert, hogy éppen akkor a környéken gyógyítson és ez által is növekedjék a megtértek száma. Az apostol pont akkor - lám ő is engedelmes volt Isten indításának - Júdea, Galilea és Samária gyülekezeteit gondozta. Tehát Péter is ott arrafelé evangelizált és Isten összekötötte vele Tábita szolgálatát! Gondoltad volna? A nagy világmissziót egy semmiséggel? Talán sose jutna eszünkbe ez ma. Az én kis szolgálatom és a világ evangelizációja? Hiszem, hogy Tábita se gondolt erre, de Isten, aki a világ gyönyörű gobleinjét szövi, igen!
- Hogyan is kezdődött az egész történet? Már réges-régen kezdetét vette, ez a történet csak pont az i. betűn. Isten bízott Tábita hűségében, szeretetében és számított rá a térség megtérésében. De hogyan jön össze a tű és cérna, valamit az úr hatalmas terve? Így. Sokan, akik egyedülállók, kimondva vagy kimondatlanul is haragszanak Istenre: egyedül hagytál - vádaskodnak sokszor a szívükben! De tényleg egyedül van Tábita? Nem a legtöbbet kapta az Úrtól és nem a legnagyobb személy van vele...?
- Tábita azt tanította a támasz nélküli özvegyeknek, hogy Istenben nincs reménytelen, vagy halott eset. Lehet jönni az Úrhoz és majd ő feltámasztja a halott életeket.
- Nos, Ő lett ennek az élő példája. Isten megtisztelte ezzel őt. Mondhatjuk: megjutalmazta.
Milyen további üzenetei vannak ennek a kicsike történetnek:
- Sose vágyódj a másik szolgálatára. Sose mond: ha nekem ilyen hangom lenne, ha nekem ennyi pénzem lenne, ha én ilyen pozícióban lennék, ha én így tudnék verselni, ha én így beszélhetnék...
- Nézd meg jól, hogy Isten milyen ajándékot tett a te kezedbe és aztán indulj el azzal szolgálni.
- Nézd meg jól, hogy Isten hová állított.
- Nézd meg jól, hogy Isten milyen jócselekedeteket készített elő a számodra.
- Sose tudhatod, hogy a te kis ,,cérnád" milyen világméretű eseménnyel köt majd össze, elválaszthatatlanul!
- Ha nem ismered fel a talentumaidat: Imádkozz. Kérd meg az Urat, hogy mutassa meg. Ha nem megy: kérj másoktól segítséget: Mit látnak meg benned? Szolgálj!!!
- Sose gondold azt, hogy majd egyszer te is valami ilyesmit teszel, addig meg ülsz a babérjaidon! Ez nem így zajlik! Tábita se egyik napról a másikra lett a hit példaképe. Gondolom őt is sokszor megkísértette a gonosz az egyedüllét felnagyításával, a kisebbrendűségi érzés elhintésével, a nemlétező talentumok feletti sírással. Támadhatta őt, hogy: te egy senki vagy, mit akarsz, minek nyüzsögsz, úgy se fogadnak be, a hátad mögött meg legyintenek rád... Sok-sok átsírt éjszaka lehetett mögötte. De egy dologban győzedelmes volt: döntéseiben az Úr mellett tette le a voksot és az Ige alapján erősödött meg.
- Sokszor kérjük az Úrtól: tégy minket is alázatossá. De látjuk, hogy az alázat nem egy olyan ajándék, amit Isten csak úgy az ölünkbe tesz. Jézus is ezt mondta: ,,Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű! ,, Tanulni kell. Megharcolni a kísértéseket, a hit kemény harcát. Mózesről úgy ír Isten, hogy a világ legszelídebb embere volt. De hogyan jutott el idáig? Így született? Vagyis egyik napról a másikra ilyen lett? Dehogyis! Hitharccal lett tökéletesebb. 40 éves komoly küzdelme volt élete sivatagjában. De megérte.
- Tábita hogy tanulhatta meg az alázatot? Gondolom harcok árán. Miután belső küzdelmét megvívta lehetséges, hogy a külső dolgok szomorították meg. Nem mindenki fogadta el a szolgálatát: büszkeség is létezik. Ma is. Sokan nem tudnak elfogadni és akkor hogyan adhat a másik? De továbblépett. Meddig? Míg a szeretete utat nem talált a többi szívhez. Hiszen halálában ott mutogatták szeretete gyümölcseit az özvegyek. A szeretett özvegyek. Lám, a szeretet szeretetet szült! Tehát ne mondjátok, hogy az ő élete nem szült semmit. Új életeket az Úrban! És ez lehet, hogy több, mint a földi életadás!
- Gondoljátok, hogy feltámadása után neki már minden napja mézédes volt? Ő volt a hírességek gyöngye? Élvezte minden napját? Nem hiszem. Lázárt, akit Jézus feltámasztott, szintén meg akarták ölni a Szanhedrin tagjai, menekülnie kellett lánytestvéreivel együtt. De úgy tudjuk, hogy Ciprus püspökeként halt meg. Miből gondoljuk, hogy Tábita élete nem volt mentes ezentúl a zaklatástól? ... Nem tudjuk. De akit az Úr szeret annak minden a javára van. Egyszer ő is megjelent szeretett Istene előtt, aki karjaiba zárva mindenért kárpótolta őt.
- El tudod képzelni, hogy egy semmiségnek mondott kis szolgálat olyan tisztességet hoz valakinek, hogy ha megbetegszik és meghal, akkor a férfiak menesztenek küldöttséget Péter apostolhoz, hogy jöjjön és támassza fel őt? A férfiak, vagyis a gyülekezet vezetői! Holott a nőnek akkor nem volt igazi becsülete. De látjuk, más volt a helyzet az Úr gyülekezetében.
- De az is lehetséges, hogy valaki értékét akkor értik meg, ha már elvesztették. Amíg beteg volt, nem küldtek segítségért. Amikor meghalt, igen. Ez annak is az eredménye lehetett, hogy meghallották Péter gyógyít arrafelé.
Mai kérdésként vetődik fel.
Látsz-e a környezetedben olyan szolgáló testvért, akit egy kicsit lenézel, akit nagyon jelentéktelennek látsz, akinek a szolgálatát másoké alá rendeled? Talán nem is tudatosan, de megnyilvánulásaidban, értékrendszeredben igen. Ilyenkor gondolsz-e arra, hogy ő éppen azoknak és éppen akkor azzal szolgál, amit azok el tudnak fogadni abban az állapotukban. Pont azzal, amire akkor és ott a másiknak szüksége van. Ami kaput tud nyitni a szívén? Ha valaki pl gyászol és te nem teszel mást, csak megsimogatod a vállát istentisztelet alatt, amikor egy mondat, egy ige megérintette és felzokogott, az neki sokkal többet jelent, mintha pl. be akarnád fizetni őt egy evangelizációs hétre valahová.
Tábita. Egy jelentéktelennek látszó kis egyedülálló nő, aki Isten előtt egyenlő lett a legnagyobbakkal! Akarsz-e ilyen lenni? Még van munka az Úr szőlőjében!
(Salyámosy Éva)
2009. április.
2015. március 8.
Elisabeth Elliot gondolata - Nő vagy!
"Ha átérzed, hogy nő vagy, és így fogod fel az életedet, megismered az élet teljességét. Halld meg Isten hívását! Nőnek hívott el. Engedelmeskedj a hívásnak! Energiádat fordítsd a szolgálatra! Akár férjednek szolgálsz - és rajta, a családon és a háztartáson keresztül szolgálod a világot -, akár Isten akarata szerint egyedül kell maradnod, hogy a világot szolgáld egy férj, az otthon és a család támasza nélkül, megismerheted az élet teljességét, a teljes szabadságot és a teljes örömet!"
(Elisabeth Elliot)
Címkék:
Elisabeth Elliot,
Női hivatások,
öröm,
szabadság
2014. április 8.
Isten szolgája Mária - NŐI HIVATÁSOK 5.
"A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, amelynek neve Názáret, Egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária. És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr van veled, áldott vagy te az asszonyok között. Az pedig látván, megdöbbent az ő beszédén és elgondolkodott, hogy micsoda köszöntés ez?! És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK. Ez nagy lészen és a Magasságos Fiának hívattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának királyi székét; És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen! Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek? És felelvén az angyal, monda néki: A Szentlélek száll te reád és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának. És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, akit meddőnek hívtak: Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elment ő tőle az angyal." (Lukács 1,26-35).
"És megáldá őket Simeon, és monda Máriának az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, akinek sokan ellene mondanak; Sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek." (Lukács 2,34-35).
Szeretnénk hálát adni Urunk közöttünk megszólaló Igédért. Kérünk szólíts néven minket. Annyi nevünk volt már, kérünk, adj mindnyájunknak új nevet Ámen.
A nőnek különféle elhívásáról, és szolgálatáról beszéltünk ezen a héten. Most a legkomolyabbat, Isten szolgáját szeretnénk látni. Olyan nőről beszélünk most, aki leány is volt, és asszony is. Mikor elkezdi az Úrnak való szolgálatot, Józsefnek a menyasszonya. Amikor most erről a történetről beszélünk, Isten a lelkedről szeretne beszélni. A belső életedben pontosan megtörténik mindez, ami Mária életében végbement.
Sok embernek problémája a szeplőtelen fogantatás, hogyan lehet ez? Akivel megtörtént, az tudja. Azt mondja az Ige: "Örülj kegyelembe fogadott! Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél." Ez az, ami veled is megtörténhet, örülhetsz, mert kegyelmébe fogadott az Isten. Mária azt kérdezi: "Mi módon lesz ez?...És felelvén az angyal monda néki: A Szentlélek száll te reád." Tudjuk mennyi gúnyos mondatot hallunk a világban ezzel kapcsolatban. Az új élet valóban a Szentlélektől fogantatott benned. Ahogy Mária méhében hordozta, mi is ugyanúgy a szívünkben hordozhatjuk Jézust. Nyilván éreztétek; Isten Szentlelke itt van, velem, hozzám, rólam beszél. Ha valamit megértettél az Igéből, a Szentlélek árnyékozott be. Az volt fölötted! Teremtéskor az első napon Isten Lelke lebegett a vizek felett. Bárkiben bármi történt azért van, mert Isten Lelke lebegett felette. Ha csak egy szót értek is meg az Igéből, akkor is.
"Örülj kegyelembe fogadott, áldott vagy te az asszonyok között." Olyan nagy ajándék, hogy áldott lehetsz. Benned új élet keletkezik, és szentnek hívatik, nem én vagyok, Valaki bennem. "A Szentlélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának." Az új élet ami benned fogantatott szent. Azt mondja az Ige: "Mert az Istennél semmi sem lehetetlen." Hogyan lehet ez? Csak az Istentől, úgy, hogy az Úr van veled. Így szeretném mondani: az Úr van benned, hordozod, ahogy Mária hordozta Jézust.
Aki befogadta, mind Őt hordozza. Milyen öröm az anyának, amikor megmozdul benne az új élet. Új gondolatok, új vágyak ezek. Csodálatos, ha az ember ezt megérti. Hordozni kell, és meg kell születnie. Pál apostol mondja Galata 4,19-ben: "Gyermekeim! Akiket ismét fájdalommal szülök, míglen kiábrázolódik bennetek a Krisztus." Mint az anyaméhben ahogy a gyermek kifejlődik. Először csak egy mag van benned. A lelki életben minden úgy történik, ahogyan a testi életben. Születés nélkül nincs újélet. Így van a magvetésnél is. Nem várhatod, hogy búza teremjen egy földön, ha nem vetetted el. A testi élet is így kezdődik, és ugyanerre a formára történik a lelki élet. Az Ige magva belehullik szívedbe, És elkezdődik az élet. A magzatnak, ami benned volt, mikor anyává lettél, ki kellett formálódnia.
Krisztus formálódik benned, ha hordozod ott belül. Nem könnyü dolog ez. Máriának sem volt könnyü. Mennyi szégyen származott ebből. Lehet téged is kinevetnek, hogy megbolondultál. Lukács első részében csupa öröm van, de aztán eljön Simeon, és világosan elmondja: "A te lelkedet is általhatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek." Tehát az örömmel vele jár a szenvedés is.
A helyzeted most a Máriáé. Ott van benned az új élet, hordozod, egyre jobban láthatóvá lesz, meg fog születni. Kiábrázolódik, kiformálódik benned a Krisztus. Amikor Mária végig hallgatta az angyalt, megkérdezte, mimódon lesz ez? Először ő is a testit értette. De aztán azt mondja: Imhol az Úrnak szolgálója, legyen nékem a te beszéded szerint. Látod Mária hogy odaadja magát? Az Úr mondott neki valamit, és erre ő azt válaszolta: itt vagyok Uram. Ahogy Ézsaiás is mondta: "Ímhol vagyok én, küldj el engemet!" (Ézsaiás 6,8.) Mondod-e most az Úrnak: ímhol a te szolgáló leányod, most már csak Neked akarok szolgálni. Szolgáltam az ördögnek, a bűnnek, a szenvedélynek, most szeretnék csak Neked szolgálni.
Egy másik helyen így beszél az Ige Máriáról: rátekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotára. Vajon megalázhatott-e az Úr? Kicsivé lettél-e? Lehet már rád tekinteni? Mondhatod már: ímhol az Úrnak szolgáló leánya, és a másik, hogy legyen nékem a te beszéded szerint. Összes tervem, elképzelésem áthúzva. Te mondd meg mi legyen velem, a gyerekkel, a lakással. Ez a legkomolyabb kérdés, eljutottam-e oda, hogy kimondjam: itt vagyok Uram, nincs kikötésem, legyen a beszéded szerint. Egyszer az embernek rá kell csodálkozni, hogy Istennél semmi nem lehetetlen. Engem is nagyon messziről hozott vissza az Úr. Egy hiú, önmagát imádó beképzelt emberből lettem Isten gyermeke. Pál apostol is így mondta: "De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, példa gyanánt azoknak, akik hisznek Őbenne az örök életre." (1. Tim. 1,16.) Istennek semmi sem lehetetlen. Tudsz-e most így nézni önmagadra, az egész régi természetedre? Senki nem mondhatja: belőlem nem tud Isten semmit csinálni.
Édesanyám azt mondta: nem tudom elképzelni, amit az Ige mond, hogy mindnyájan olyanok leszünk, mint Ő. Azt kérdeztem tőle: ha van egy rossz bőröd, és van egy jó cipész mester, lesz abból cipő? Ha jó a mester akkor igen. Azt mondtam: tedd oda a te rossz bőr életedet a Mester kezébe és hidd el, hogy lesz. Amit az Úr elkezdett, bevégzi. Ki fog benned ábrázolódni a Krisztus, akár elképzeled, akár nem. Merd elhinni, hogy az Úr meg tudja veled tenni a legnagyobb csodát.
Persze a szorongattatás között nagyon sötét van, a szívedet általhatja az éles tőr. A formálás dolga nem egyszeru, különösen ha kemény és ellenálló az anyag. Sok-sok eszköz kell ahhoz, hogy benned az Úr kiformálhassa Krisztust.
Nézzük végig Mária életét. Nem volt könnyű dolog elsőszülött gyermekét jászolba fektetni. Nyilván már akkor is áthatotta szívét az éles tőr. 12 éves korában elveszítik Jézust. Ha már egyszer benned élt és ismered az Urral való közösséget, nincs rosszabb mint elveszíteni Jézust. Nincs bennem az igazi öröm, boldogság. Emlékezzünk vissza a válaszra, amit Mária a 12 éves gyermektől kap: Nem tudod, hogy nékem az én Atyám dolgaiban, - eredeti szöveg szerint - az én Atyám házában kell lennem? Az éles válasz is tőr! Kevés közöm van hozzád, az a dolgom, hogy Atyám házában legyek. Mária hazamegy, de szívében ott forog az éles tőr. Voltál már úgy, hogy egyre eszedbe jutott, és egyre jobban szúrt? Gondoljunk arra, hogy Mária gyermekei, Jézus testvérei nem akarnak hinni Jézusban. Kánában elhangzik felé Jézus kemény szava: Mi közöm nekem tehozzád? Mária annyira egy akart lenni gyermekével, miért ez a kemény válasz? Csak tanácsot akar adni, és Jézus egyre inkább eltávolodik tőle, nincs beleszólása dolgaiba, nő a távolság közöttük. Aztán elmegy Jézus és elkezd tanítani, és annyi nehezet hall róla, meg akarják ölni, kövezni. Azt hiszem minden hír amit Mária Jézusról hallott, éles tőr volt számára.
Nem könnyű dolog Máriának lenni. Mégis a legcsodálatosabb dolog, de a legnehezebb is. És a legvalóságosabban ott van, amikor Jézus elindul a kereszt útján, amikor meghallja, hogy elfogták, és ott áll a kereszt alatt és végig kell néznie szenvedését annak, akit a legjobban szeret. Egyszer valaki úgy ábrázolta a keresztet, hogy a szögek a kereszt másik oldalán Isten szívét járták át. Az a festő valamit megértett a keresztből, hogy amit Jézussal tettek, azt az Istennel tették. Nem volt könnyű Máriának ott állni, és végignézni mindent. Nem mondhatta, hogy nem akarom, nem bírom látni.
Ha igazán Jézust hordozod, átéled majd a keresztet, és meglátod, hogy ami ott történt érted, az valóságos szenvedés, és nem egy szép mese, amit mindig újra elmondanak. De látjátok, az Úr Jézus, ott is gondol az anyjára, ott is tapasztalhatja szeretetét: "Asszony, imhol a te fiad!" Jánosnak azt mondja: "Imhol a te anyád!"
Aztán ott van Mária a felházban, amikor imádkoznak, ott van a tanítványokkal, amikor a Szentlélek kitöltetik, és átéli, mi lett a következménye Jézus szenvedésének. Átéli a győzelmet is. Vajon így leszel-e te is, egészen odaadod-e magad az Úrnak, és mondod-e: Uram mindarra nézve amit szenvednem kell, - imhol az Úrnak szolgáló leánya, legyen nékem a te akaratod szerint. Jó volna, ha kiábrázolódna benned a Krisztus. Jézus nem rejtette el arcát a köpdösés elől sem. Jó volna Vele együtt járni, hogy igazán áldássá lehess.
Mária soha nem akart középpont lenni. Soha nem mondta: mennyit szenvedtem. Semmi én-szagú mondat nem hagyja el száját. Amikor a legkellemetlenebb mondatokat mondja neki Jézus, nem sértődik meg. Akkor sem sértődik meg, mikor Jézus azt mondja: aki az én beszédemet hallgatja, az az én fitestvérem, nőtestvérem, és anyám. Milyen bántásokat kap attól, akit a legjobban szeret. Tudod, hogy a formáltatásodban az is benne van, hogy bántanak, sértenek? Mária nem sértődik meg, ott a kereszt alatt sok minden kiformálódott már benne.
Vágyad-e, hogy minden formáltatáson keresztül kiábrázolódhassék benned a Krisztus? A világ nem téged keres, Krisztust szeretnék látni. Úgy örülök, amikor a görögök azt mondják a tanítványoknak: látni akarjuk Krisztust. Akarsz-e Mária lenni, hordozni, és megszülni Jézust? Hogy benned is kiformálódjon, benned is megszülessen, és benned is láthatóvá legyen. A szülés mindig fájdalommal jár. Tudod ki szenved? Az óembered. Ha Jézus növekedik benned, neked alább kell szállanod. Vállalod-e, akarsz-e Mária lenni? Milyen jó volna ha engednéd, hogy kiformálódjék benned Krisztus. Ha nem tudod kimondani: ímhol az Úrnak szolgálója, legyen nékem akaratod szerint, feleslegesen töltötted itt az időt. Ha kimondod, meghallhatod: áldott vagy az asszonyok között.
Egy kislány édesanyját látogatni járt be egy kórházba. A mellette levő ágyon aki feküdt azt mondta az édesanyának: úgy várom, hogy a maga kislánya bejöjjön. Nézem az ajtót, nem a szeretteimet várom, a kislányt. Mikor bejön olyan mintha besütne a nap. Áldott kislány volt, mert már kiformálódott benne a Krisztus. Vajon téged kísérni fog-e a ragyogás? A középkori szenteknek pléhkoszorút rajzoltak a fejük köré. Mikor hitre jutottam megértettem, azt a világosságot, ragyogást, akarják ezzel ábrázolni, ami körülveszi azt az embert, aki az Úré.
Egy kisfiú édesanyjával egy katolikus templomban volt, és azt kérte, mutasson neki egy szentet. Az édesanya az ablakon lévő szentképek közül rámutatott egyre, - látod kisfiam, az ott egy szent. A kisfiú nézi egy darabig, az ablakon besütött a nap, aztán megszólal: tehát akiken keresztül besüt a nap, azok a szentek? Azt mondtam: a legjobb megfogalmazás volt.
Most hazamégy, - átsüt-e rajtad a nap? Beszélhetsz amit akarsz, ha nem süt át, üres szöveg marad. Teljes szívből mondd most az Úrnak: ímhol az Úrnak szolgáló leánya, legyen nékem a beszéded szerint. Hadd ábrázolódjon ki bennem a Krisztus, hadd lássa mindenki, aki Őt keresi. Ha az Úr elkezdheti benned, akkor viheted ennek a világnak Jézust, Akire olyan nagy szüksége van minden embernek. Jézus azért adta magát érted, hogy életedben Ő kiábrázolódhassék.
Imádkozzunk! Szeretnék hálát adni Uram, hogy Máriát nézve újra teljes szívvel kimondhatom, semmi más célja nincs az életemnek, csak azért élek ezen a földön, hogy Jézust hordozzam, bármilyen fájdalomba kerül, és bármennyire szenved ezen az óember. Hadd kérjelek, hogy cselekedj, vidd véghez munkádat, amit elkezdtél. Köszönöm, hogy nincs nagyobb boldogság ezen a földön, mint áldássá lenni. Hadd merjük magunkat egészen odaadni a kezedbe a nevedért, és azért, hogy a neved dicsőíttessék ezen a földön. Ámen.
Biatorbágy, 1986. augusztus 4-8.
(Trausch Liza)
Forrás:
Trausch Liza írásai honlapról
Trausch Liza írásai honlapról
2014. április 3.
Az anya Rebeka - NŐI HIVATÁSOK 4.
"Izsák pedig negyven esztendős volt, mikor feleségül vette Rebekát a Sziriából való Bethuélnek leányát, Mesopotámiából, a Sziriából való Lábánnak húgát. És könyörgött Izsák az ő feleségéért, mivelhogy magtalan volt, és az Úr meghallgatta őt: és teherbe esett Rebeka, az ő felesége. Tusakodnak pedig a fiak az ő méhében. Akkor monda: ha így van, miért vagyok én így? Elment azért, hogy megkérdezze az Urat. És monda az Úr őnéki: Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek. És beteltek az ő szülésének napjai és ímé kettősök voltak az ő méhében. És kijött az első, és vereses volt, mindenestől szőrös, mint egy lazsnak; azért nevezék nevét Ézsaunak. Azután kijött az ő atyjafia, kezével Ézsau sarkába fogódzva; azért nevezték nevét Jákóbnak. Izsák pedig hatvan esztendős volt, mikor ezek születtek. És felnevelkedtek a gyermekek, és Ézsau vadászathoz értő mezei ember volt, Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó. Szereti azért Izsák Ézsaut, mert szájaíze szerint való a vad; Rebeka pedig szereti Jákóbot." (1. Mózes 25,20-28).
Nagyon köszönjük Uram, hogy meg fogod mutatni azt az egy lépést. Ha színed előtt kell megtenni csendben, kérünk vigyél oda minket. Köszönjük, hogy tudod, mi az amit tőlünk vársz. Ha otthon kell megtenni bocsánatkérésben, segíts engedelmeskedni. Hadd bízzuk Rád magunkat egészen, és csak Neked engedjünk Ámen.
A nőnek most tulajdonképpeni hívatását látjuk: anya. Meglátjuk, milyen az Isten szerint való anya. Rebeka házassága Isten szerint való volt. A történetet ismerjük, hogyan ment el Eliézer menyasszonyt keresni Izsák számára, hogyan találta meg, milyen engedelmesen mondott igent Rebeka, és ment el idegen földre, hogy felesége legyen Izsáknak. Rebeka húsz éves lehetett, férje negyven, és azt olvassuk: hatvan éves volt Izsák, mikor a gyermekek születtek.
Egy házasságot látunk, ami az Úr szerint kezdődött, és valami elromlott. A gyerekek akkor kerülnek nehéz helyzetbe, amikor a férj és feleség viszonya nem Isten szerint való. Néhány jel arra mutat, valami nincs itt teljesen rendben. Izsák imádkozik Rebekáért, hogy gyermeke legyen. Kicsit már furcsa; nem együtt kérték? A következő mondat még különösebb: teherbe esik Rebeka, és érzi a belső tusakodást méhében. Ikrei lesznek, és azt kérdezi Rebeka: "Ha így van, miért vagyok én így? Elment azért, hogy megkérdezze az Urat." Miért nem Izsák ment el? Vagy miért nem mentek ketten? Itt már egy kicsit elszakad Rebeka Izsáktól. Komoly kérdés: szerette Rebeka Izsákot? Asszony testvéreknek szeretném a kérdést feltenni: szereted a társadat? Az Úr adta a társadat? Rebeka életében ez teljesen világos, és mégis előfordulhat, hogy meghidegül a szeretet, és az asszony önállósítja magát? Úgy megy el kérdezősködni, hogy nem beszélte meg nyomorúságát férjével? Nem közös probléma volt ez? Mintha Rebeka elkülönítette volna magát.
Különbség van az asszony, és a leány között. A leány egymaga keresi az Urat, és olyan a kapcsolata Vele, hogy neki jelent meg dolgokat. Az asszonynak feje a férje, ha hozzámentem vállalnom kell, hogy ő a fő. Láttuk Ábrahám és Sára házasságát, mind a kettő bukott, de ez nem választotta szét őket egymástól. Sára meg tudott bocsátani, és Ábrahám is. Ekörül a házasság körül nincs minden rendben. Rebeka külön kezd kérdezősködni. Az ígéretet neki mondja el az Úr a prófétán keresztül. Nem tudom nem lett volna-e más, ha Izsák az Úr szájából hallja, és nem feleségén keresztül. Nagyon sok házasság akkor romlik el, mikor az asszony oktatni kezdi férjét. Vagy amikor csalódik férjében, odajut: majd én egyedül csinálok mindent, egyedül nevelem a gyerekeket. Úgy látszik, mintha Izsák nem tudta volna elfogadni, mintha nem emlékezne rá, mit is mondott az Úr. Persze nem neki mondta, Rebekának. Rebekán keresztül jut el hozzá az ígéret.
Elérkezik az idő, megszületnek a gyermekek, Izsák szereti Ézsaut, Rebeka pedig Jákóbot. Hányszor halljuk, mikor a férj mondja feleségének: a te lányod, vagy amikor a feleség mondja: a te fiad. Annyit jelent: nem az enyém. Szétválnak már akkor, amikor még a gyerekek kicsik. Izsák testi emberré lett, az idős Izsák szereti a hasát. Hány asszonynak van olyan férje, hogy csak a hasát szereti, az italt, vagy a szexet, és nagyon sokszor ezért van a megvetés. Lehet Rebekában is megszületett a gondolat: ennek az embernek engedjek én? Sára nem vetette meg Ábrahámot. Társ maradt, segítőtárs! Rebeka megszűnik segítőtárs lenni. Sokszor az az érzése az embernek, már nem szeretik úgy egymást. Amikor Eliézer hozta Rebekát, Izsák az anyja sátrába vitte be, és szerette Izsák Rebekát. Most pedig a vadat szereti. A szájíze szerint való ételt. Lehet hogy Rebeka megveti, lenézi az idős férjet. Talán csak a hibáját látja már, amit nem lehet elviselni, mindig csak ez van, hogy mit eszünk?
Gondolj most a házastársadra. Isten kérdez, - szereted a társadat? Az volna Isten szerinti, hogy akármilyen, akkor is szeresd. Nem arról van szó; ha rendes, ha jó, ha megcsinál mindent. Az ember sokszor önmagát szereti a gyermekben. Olyan mint én voltam. Izsák önmagát szereti Ézsauban, és Rebeka Jákóbban. Értitek mit jelenthetett ez a gyerekek között? Ők ezt világosan látják, és tudják, ki van a pártomon. Egy családban elkezdődik a háború, a gyerekek között már odáig fajul a dolog, Ézsau meg akarja ölni Jákóbot. Ennek a szülők az okai! Ha a házastársak között megromlik a szeretet, elromlik minden. Ez a család már nem olyan, mint az Ábrahámé, ez már nem meleg otthon. A gyerek olyan mint egy gyenge növény, napfény kell neki, szeretet, melegség, öröm, békesség. Jaj ha keménység, veszekedés, versengés van. Ha vigyáz is az apa, vagy anya, egy véletlenül elszólt mondatból minden kiderül.
Gondolj arra, a kedvencnek is ártasz, és nemcsak Ézsau megy tönkre, Jákób is. Pedig az anya szeretete teljesen felé fordul. Aki átélte gyermekkorában, hogy a másikat szerették, tudja milyen ez a szenvedés. Elkezdődik az irigység, féltékenység, amikor mindenért én vagyok a hibás, vagy mindent a másik kap meg. Ugyanezt érzik a gyeremekeid is otthon. Gyermekeid hogyan nevekednek fel, mit látnak, mit hallanak otthon? Nálatok is mindig puskaporos a levegő?
Egy fiú mondta el, az édesapám szegény családból származó valaki volt, az anyám úrilány, és mindig megvetette az apámat, lenéző, megvető mondatok hangzottak el, - mit hoztál ide? Mi gyerekek az apám pártján voltunk. Rettenetes volna, ha nálatok is valami ilyen alakulna ki: egyik hozzám húz, másik az apjához. Itt ez a helyzet: "Szereti azért Izsák Ézsaut, Rebeka pedig szereti Jákóbot." Tulajdonképpen nem egymásért, hanem egymás ellen vannak. A Példabeszédek könyve leírja a derék asszony dicséretét. Egy mondat van benne: "Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy. Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban." (Péld.31,10-11.) Derék asszony vagy, aki jóval illeti férjét? Jó szóval, szeretettel, akármilyen? És életednek minden napján?
A gyerekek közül bálványa lesz egyik az egyiknek, másik a másiknak. Mindegyik önmagát imádja a gyermekben. Olyan mint én, azért megértem, szeretem, engedek neki, nagyon sokszor az ujja köré csavar. A bálványimádás legmélyebb foka az önimádat. Rebeka nem segítőtársa Izsáknak, hanem ellensége. Nem vagy a férjed ellensége? Nem vagy a legélesebb kritikusa? Nem mondasz-e olyanokat rá a gyerek előtt, hogy utána magad is úgy látod: ezt nem lett volna szabad!
Rebeka. feleség sem volt igazán, - de anya sem! Rebeka tudja Isten ígéretét, tartja is magát ahhoz. De mivel elszakadt férjétől, nem imádkozik érte. Miért nem mondja a megvénhedt Izsáknak: Izsák emlékezz, megmondta az Úr, a nagyobb szolgál a kisebbnek. Az elsőszülöttségi áldás nem az Ézsaué! Milyen jó lett volna, ha tudtak volna egymással beszélni. Sok házasságban már csak kemény, durva szavak hangzanak el, már nem is tudnak együtt imádkozni. Milyen más lett volna, ha megbeszélhették volna: ezt mondta az Úr, imádkozzunk együtt érte.
Rebeka kezébe veszi a kezdeményezést. Hány asszony mondta már férjére: a gyerekekhez nem ért, a pénzkezeléshez sem. A férjem egy pipogya, nulla, lehetetlen ember, mindent nekem kell csinálni. Lehet Rebeka is így nézte a nálánál húsz évvel idősebb, tényleg lágy embert, Izsákot. Ahelyett hogy segített volna, hogy határozottabb legyen, azt mondta, - tegyük félre, majd én. Egy kicsit Rebeka is Sára lánya, amikor Izsák behívja Ézsaut és elmondja, meg szeretné áldani, Rebeka hallgatódzik és meghallja, és úgy gondolja, most már sürgősen cselekedni kell. Megint csak nem Izsákhoz megy. Úgy megromlott a kapcsolat, hogy már nem lehet rajta segíteni? Izsák félre van dobva, majd én! Rebeka hívja fiát, a kedvencét, és elmondja neki: "Ímé hallottam, hogy atyád szólt bátyádnak, Ézsaunak mondván: Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem, és megáldjalak téged az Úr előtt, mielőtt meghalok. Most azért fiam, hallgass az én szavamra, amit én parancsolok néked." Értitek ezt a rettenetes mondatot: ne az Úr szavára hallgass. Az sem jut eszébe, kérdezzük meg az Urat, most már magánosan sem kérdezi meg, tudom én hogyan kell ezt megoldani gyorsan, sebesen.
Soha ne siess azzal, mindig van annyi időd, hogy csendben lehess. Amikor Dániel könyvében arról olvasunk, hogy az összes bölcset kivégzik a babilóniai udvarban, Dániel időt kért a királytól. Döntés előtt kérj időt, nem kell félni, hogy elkések. Ha Rebeka akkor kicsit gondolkozik, imádkozik, - de látjátok elszakadt az Úrtól, és elszakadt férjétől is. "Most azért fiam, hallgass az én szavamra, amit én parancsolok néked." (1. Mózes 27,8.) A kedvenc egyetért vele. Nem izgatja a csalás, csak egytől félt, hogy kiderül. "Netalán megtapogat engem az én atyám, és olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot, és nem áldást hozok magamra." És akkor megint a rettenetes mondat: "Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra." (1. Mózes 27,12-13.) Ennyire szereti gyermekét, és ennyire nem szereti már az Urat? Nem gondolt arra, mit teszünk itt az Úr ellen?
Rettenetes dolog a kedvenc. Később Józsefnél meglátjuk mi lesz belőle, mit kell végig járni neki a cifra ruha miatt. Rebeka nem tudja, mit árt a kedvencnek. Gondolj arra, mit ártasz kedvencednek a kényeztetéssel, a megkülönböztetéssel.
Rebeka mindenre gondol, ügyes asszony, még az is eszébe jut, mi lenne ha megtapogatná az apja Jákóbot, még a szagáról se ismerje fel. És Isten engedi, hogy sikerüljön. Hiszen csak egy mozdulat, és minden kiderül. Rebeka így gondol rá, mindent jól csináltam. Minden sikerült, Jákób megkapta az áldást.És Jákób mégsem kapja meg az áldást. A Jabbók révénél azt mondja: Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engemet!" (1. Mózes 32,26.) Nem volt áldott Jákób. Izsák megáldotta, de az Úr nem áldhatja meg a bűnt. Jákóbnak hiányzott az Isten áldása. Akkor kapta meg, amikor bűnét meglátta, mikor kimondja, hogy csaló vagyok, és az Úr előtt harcolja meg a maga harcát, akkor áldja meg az Úr.
Rettenetes dolog, ha az anya elhagyja Istentől rendelt helyét, mint feleség, beleszeret gyermekébe, és abban önmagába. Jön a csalás, a hazugság, egyik rosszat a másik után csinálja. A két testvér szembe kerül egymással olymódon, hogy Ézsau meg akarja ölni Jákóbot. Kitört a családi háború. Gondoljátok el, hogy doboghatott Rebeka szíve: és ha most megöli?!
De kész a következő terve, elég okos, és ügyes anya ő. Hírül vitték neki: Ézsau megöléssel fenyegeti Jákóbot. Rebekát semmi nehéz nem kényszerítette az Úrhoz? Mikor még méhében tusakodtak a gyermekek tudott menni az Úrhoz. Amikor már maga akarja megoldani a dolgokat, az út egyre messzebb visz az Úrtól.
Aztán jön a többi hazugság, és szegény, megcsalt, öreg Izsák hallgatja az ájtatos szöveget: "Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közül vesz feleséget, amilyenek ezek is, ez ország leányai közül valók; minek nékem az élet?" (1. Mózes 25,46.) Megint hazudik Rebeka. Nem ezért küldi el Jákóbot. "Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel, fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba. És maradj nála egy kevés ideig, míg a bátyád haragja elmúlik; Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról, amit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged; miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?" (1 Mózes 27,43,45.) Hát megfosztatott! Soha többé nem látta kedvencét. Jákób visszajön, de Rebeka már nem él. Hogy Rebeka valaha megtért-e mérhetetlen sok bűnéből, hogy volt-e neki még igazi, Isten előtt való bűnbánata, erről nem értesít a Biblia.
Jákóbnak látjuk a nagyon nehéz útját, a rengeteg csalást és csalódást, amin végig megy, míg végre az Ézsauval való találkozás előtt eljut a bűnbánat helyére. Mit alapozhat meg egy anya gyermekei életében? Mennyire megnehezíti az útját! m Rebeka mindent megcsinált a gyermekért, és minden rosszul sikerült. Jákób még benne volt a szenvedések sorozatában, amikor az édesanya már nem tudja igazítani életét. Milyen jó, hogy nem tudja igazítani. Istennek el kell venni Rebekát az útból. Milyen anya vagy? Szereted az Urat? Tudod, hogy Ő az egyetlen utad férjeddel együtt? Tudod hogy alá kell rendelned magadat az Úrnak? Szegény Jákób, ott a Jabbók révénél egyedül kell megküzdenie mindazzal a bunnel, amibe belevitte az anyja. Milyen jó lett volna, ha annakidején mondja neki: nem fiam, hazugsággal, csalással nem. Isten mindent lát.
Megnehezíted majd gyermekeid életét? Talán már nem is látod, mi lesz majd a vége. Látod az anyát? Mondhatták Rebekára: milyen jó anya, ügyesen elegyengeti gyermeke útját: menj Lábánhoz. Tudod hova küldi élete legnehezebb időszakában? Ahol a csalót megcsalják, ahol mindent visszakap. Jó volna megnézni, - nem vagy Rebeka? Nem intézkedsz otthon? Nem a kezedben van minden titok, hazugság? Hányszor mondja az anya: nem kell erről tudni apádnak, hogy pénzt adtam neked. Milyen rettenetes dolog, az anyán keresztül ezt látja és tanulja meg a gyerek. Rebeka nincs benne a hithősök sorában. Ő nem hit által cselekedett, hanem saját esze és akarata szerint. Amikor Jákób visszajön, Izsák még élt, Ézsauval kibékült, minden rendeződik, csak Rebeka nincs sehol. Komoly kérdés, eljutott-e oda Rebeka, hogy megbánta amit tett? Jó mellette látni egy másik asszonyt, Annát, aki gyermekét születése pillanatában odaadja az Úrnak. Nem volt könnyű odaadni azt a gyermeket, akiért annyit imádkozott és annyira várt, de megtette. Sámuelből az Úr prófétája lett, anyja imádságán keresztül. Ha eddig Rebeka voltál, az Úr most átformálhat új emberré.
Imádkozzunk! Urunk tudod igazán mennyire bennünk van a Rebeka természet. Hadd kérjünk most Uram, hogy könyörülj rajtunk, hadd legyen most igazi megtérésünk. Mutasd meg azt az egy lépést, ami visszavezet az isteni rendbe, az alárendelt életbe. Ne engedd, hogy tovább lázadjunk, tovább mondjuk a magunk igazát. Hadd tudjuk ma igazán megadni magunkat akaratod szerint kegyelemre Ámen.
(Trausch Liza)
2014. április 2.
A háziasszony Márta - NŐI HIVATÁSOK 3.
"Lett pedig, hogy mikor az úton mentek, hogy Ő bement egy faluba; egy Márta nevű asszony pedig befogadta Őt házába. És ennek volt egy Mária nevezetu testvére, ki is Jézus lábainál leülve, hallgatja az Ő beszédét. Márta pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért monda: Uram nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem a szolgálatban? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. Felelvén pedig, monda néki Jézus: Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog, és Mária a jó részt választotta, mely el nem vétetik tőle." (Lukács 10,38-42.)
Hadd áldjunk Urunk, hogy mindegyikünkhöz egészen közel vagy. Áldunk, hogy Benned élünk, mozgunk. Kérünk, ne mulasszuk el most azt a lehetőséget, hogy lépjünk Feléd, egészen nálad legyünk. Kérünk mutasd meg mindnyájunknak azt a lépést, amit vársz tőlünk. Ámen.
Újra egy asszony képét szeretnénk látni, és abban magunkat, az ügyes háziasszonyt. Maga Jézus is elmondja Mártáról dicséretképpen, szorgalmas, és sokra igyekszik. Márta jó háziasszony: ügyes, tiszta, rendszerető. Jézus otthon érezte magát náluk, nyitva volt előtte a ház. Nagyon nagy dolog, ha valaki befogadja Jézust házába. Egyetlen betű van, aminek nem kellene itt lenni. Mártának háza az "ő" háza. Nagyon rossz mikor minden fölött ott van, az "enyém". Az én házam, az én konyhám, az én bútorom. Ha valaki az Úré, akkor már nincs én házam, konyhám, kertem. Az egész Márta-féle szolgálat mögött ott van ez az egy szó: "én".
Márta befogadta Jézust házába, pedig ugyanúgy Mária és Lázár háza is volt. Márta úgy érezte, hogy az övé, mert ő tartja rendben, ő a háziasszony, az ő akarata teljesül, ő dönt dolgokban. Az Úr most azt kérdezi tőled, - a lakásod a tiéd? Oda ne hordja be senki a sarat.
Márta befogadta Jézus házába. Jézus jól érezte magát náluk. Vendégfogadó ház volt, ahol szerették a vendéget. Örülsz a hozzád jövőknek? Vagy arra gondolsz, hogy megint minden rendetlen lesz? Jézus otthon van nálad? Lelkészek mondják; mióta az emberek meggazdagodtak, szebb náluk minden, nagyon kevés helyen kérnek házi istentiszteletet. Szép a szőnyeg, a bútor, félti a háziasszony. De azt is átéltem, a parókiára sem mennek be, mert ott is nagy rend van.
Szereted, ha sokan jönnek hozzád? Házadat félted, vagy az embereket szereted? Házad vendégfogadó ház? Mártáé az volt! Persze most jön 13 ember, Jézus és tanítványai. Örömmel befogadta őket, pedig lehet éppen reggel takarított ki. Egy budapesti asszony mondta mikor sokan jöttek hozzá: tudod nem izgat, ez szent sár, emberek az Urat keresték, azért hozták ide, boldogan takarítottam utánuk. Sokkal rosszabb lenne, ha már nem jönnének az Úrért, és nem volna sár. Ha már az Úré vagy, sem a szőnyeg, sem a bútor nem a tied, nem kell féltened a dolgokat.
Márta a tiszta, a vendégszerető háziasszony befogadta házába Jézust. Jézus azt mondotta: aki befogad egyet a legkisebbek közül, engem fogad be. Mindenkivel úgy kellene bánni, mintha Jézus jönne rajtuk keresztül. Jézus jól érezte magát abban a házban. De baj van, Jézus ott csak vendég volt. Gyerekkorunkban így imádkoztuk: "Jöjj Úr Jézus, légy vendégünk." Mikor megértettem Jézus nem vendég, többé nem imádkoztuk. Van, aki vendégnek hívja, időnként ott van Jézus, de elmegy majd. Az a jó, ha Jézus nem vendég, - házigazda, - mi vagyunk vendégek Nála. Ő ad meg mindent. Mindnyájan egy házigazdának vagyunk vendégei, nekünk van megköszönnivalónk.
Amikor kiírtuk "Isten Háza", kérdés volt számunkra, megtehetjük-e? Méltó-e Hozzá, ahogyan csináljuk a dolgokat? Akarata érvényesül itt mindenben? Azért imádkozunk, bárki aki belép ide, azonnal a Házigazdával, Jézussal találkozzon. Harminc éve lesz, hogy itt vagyunk, de előtte húsz évvel már hívők laktak itt. Ezzel az Igével építették: "Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr." (Aggeus 1,8.) Ezt az Igét ismételte Isten mikor idekerültünk. Akik építették egy kicsit más célra adták oda, akkor változtatott Isten gazdát, és minket hívott ide. Mindent úgy építettünk tovább, hogy az Úrnak. Ha elmegyünk, az Úr marad. Itt mindig az Ő munkája folyik, mert erről Ô gondoskodik. Milyen nagy dolog, ha egy házban ilyen élet folyik. A ház átveszi a légkört, és a falak is szent falak lesznek. Mondhatjátok-e: Uram magammal együtt a házamat is szeretném Neked adni.
Jézus jön tanítványaival, a vendégekkel sok dolog van. Elég ha valahova csak 2-3 vendég érkezik, már felborul az egész ház. Aki a saját dicsőségét keresi, mindent rosszul csinál, és sorozatosan bukik. A kérdés: az Úrnak csinálod, vagy magadért? Azt akarod, hogy minden mintaszerű legyen és mondhassák: ez háziasszony!
Betért oda ez a 13 ember, és Márta azonnal kapkod, sürög-forog, ahogy szoktál. És közben sajnálja magát. Szoktad sajnálni magad, és talán mondod is, hogy ebben a házban mindent nekem kell csinálni? Hány asszonynak az a baja férjével, hogy nem segít, magára hagyja. Hazajön, leül, újságot olvas, nem veszi észre mennyit dolgozom. Márta ügyes volt, gyorsan csinált mindent, közben ott volt benne a feszültség, hogy ez a Mária pedig csak üldögél. Felháborító, hogy erre van ideje! Benned is ott van; mindent csak én? Mártában gyűlt a felháborodás, az igaza. Ez a legveszedelmesebb! Kevésbé félek a bűneimtől, azok megaláznak, az Úrhoz visznek. Az igazam megkeményít, és elválaszt az Úrtól. Magadban morogsz, az elégedetlenség és önsajnálat légkört csinál és légkört ront. Ne csodálkozz, ha férjed nem szeret otthon lenni. Mindig érzi a sértődött, feszült hangulatot. Megint nem tetszik valami, mert nem úgy van, ahogy ő akarja. Sajnos forr belül, és a forró gőz felemeli a fedőt, és kijön.
Rettenetes abban az öngőzben élni, ami Mártát hajtja. Látjuk hogy nála is kijön a fölös gőz, de a légköre addig is megvolt. Márta ingerült, mert nem veszik észre. Ez a mi bajunk is! Az otthoniak megszokták, minden természetes, minden készen van. Engem pedig nem vesznek észre. Ez a rettenetes ebben a jó háziasszonyban, ebben az énközpontú életben, hogy egyszer tényleg kijön a gőz; van egy testvérem, neki is csinálni kellene. Van férjem, nagylányom, csinálják ők is. Nyugodtan tanul, soha meg nem kérdezi; segítsek valamit? Valaki azt mondta: ebben a házban nyugodtan meg lehet szakadni, senki nem veszi észre. Voltál-e már úgy: senkinek nem szólok, csinálom némán, én vagyok az áldozat. Milyen rettenetes ilyen gondolatokkal élni. Volt mikor odajutottam, este megsirattam magam, potyogtak a könnyeim önmagam fölött. Később megtanított az Úr, - sajnálod magad? Akkor itt baj van!
Jó volna ha megállnál az önsajnálatban. Azt mondja a Biblia: "A világ szerint való szomorúság halált szerez." ( 2. Kor. 7,10/b.) Sok öngyilkosságnak ez az oka, annyira sajnálja magát az ember, hogy odajut; legjobb volna meghalni. Talán nem vetted még a mérget, vagy kötelet kezedbe, de a gondolat ott volt benned.
Szegény Márta! Itt a döntő pillanat, nem bírja tovább, kijön a száján. Márta előáll! Ránk is jellemző ez a mondat. Azt mondja az Ige: "Márta pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban. Előállván azért, monda: Uram nincs-é arra gondod, hogy az testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak?" Márta rendre utasítja Jézust: nincs-é arra gondod? Hányszor utasítottad rendre Istent: Uram nem látod, hagyod, hogy belepusztuljak ebbe az egészbe?
Eszembe jutott Péter. Tulajdonképpen Márta egy Péter-szerű asszony. Péter félrehívta és megdorgálta Jézust: nem eshetik ez meg teveled! Márta ugyanezt csinálta, Uram nincs-é erre gondod? Jó, hogy a többiek nem veszik észre, - de már Te sem veszed észre? Nem érdekes, hogy megszakadok, hogy össze fogok esni, és egyszer végem lesz? Márta azt is megmondja, a másiknak mit kellene csinálnia. Sok hívő ember imádságban diktál Istennek. Te is adsz tanácsot Istennek?
Jézusban nincs felháborodás. "Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok." (Máté 11,29.) Jézus válasza tele van szeretettel. Első szava a dicséret. Lehet egy ilyen önsajnálkozó, énközpontú embert dicsérni? Márta, Márta. Mindig mosolygok, ha az ember kétszer mond egy nevet. Nem biztos, hogy dicséret jön utána, ha annak hangzik is. "Szorgalmas vagy és sokra igyekszel". A dicséret tulajdonképpen megrovás. Figyeljétek meg, az Úr nem úgy beszél, mint mi, mindig meglátja a jót, nemcsak a hibát.
Figyeljük meg a Jelenések könyvében a gyülekezeteknek írott levél mindig dicsérettel kezdődik. Az efézusiaknak, így ír: "És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el." (Jelenések 2,3.) Aztán mondja: "De!" Itt is van egy de. "Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog." Jó volna egyszer meghallgatni, mit mond neked az Úr a "de" szó után?!
Egyszer erről a "de" szóról beszéltem egész héten. "Naámán... vitéz hős volt, de bélpoklos." (2 Kir 5,1.) "De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad." (Jelenések 2,6.) Mártánál is azt mondja Jézus: de elvesztetted a jó részt. Ez az egy "de" szó áthúz minden dicséretet.
Lehet úgy vagy, minden rám marad. Egy a szükséges, a dolog. Az az egy szükséges dolog, amit Mária választott: Jézus, Ő maga. Mária Őt hallgatta. Jézus ott volt a házban, de Márta nem vette észre, ő csak magát látta.
Egy a szükséges: az Úrral való kapcsolatod, Ő maga, hogy Őt lásd meg mindenben, és mondhasd: ez megint az Úr volt. Minden napom elveszett, ha nem látom Őt. Egy a szükséges dolog: hogy megismerjék Jézust.
Mária ott ül Jézus lábainál, megtalálta helyét. Márta nem volt Jézus lábainál. Egy magasságban volt Vele, sőt magasabban volt, mert kritizált is. Eljutottál-e valaha Jézus lábaihoz, amikor semmivé lettél, és Ô lett Valaki, a Nagy, a Csodálatos. Mária a jó részt választotta. Látod Márta, nem a világi, nem az anyagiak a fontosak, nem a munka a dolgod. Azt mondja az Ige: "Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek." (Máté 6,33.) A többi ráadásul adatik. Ha tudnád mennyire így van. Mielőtt talán fáradsz és erőlködsz, mellesleg megadatik.
Családomat megkérdeztem: miért tértetek meg? Azt felelték: mert láttuk milyen boldog vagy, és mi is azok akartunk lenni. "Akik Őreá néznek, azok felvidulnak." (Zsoltár 34,6.) Az öröm titka: Jézust nézd. Ha magamat nézem, tönkremegyek. Nézd Jézust, és akkor a családod is meglátja Őt. Egy a szükséges dolog, ne erőlködj tovább, kerülj a lábaihoz, onnan csodáld, és hallgasd Őt, és akkor a jó részt választottad, mely el nem vétetik tőled. Nem elvétetik, hanem adatik hozzá, és megszaporíttatik.
Jó volna, ha most megtalálnád az igazi helyedet, ahol Jézus csinál mindent. Sokszor azzal a gondolattal keltem föl: lehetetlen elkészülni mindennel. Olyan jó meglátni: nem nekem kell csinálni, majd az Úr. Valaki mondta, nem ér rá reggel csendességet tartani, annyi a munkája. Azt mondtam: olyan vagy, mint az az ember, akinek fűrészgépe van, és kézzel fűrészel, nem ér rá bekapcsolni az áramot. Azt mondtam akkor este: Uram minden kész, és még fáradt sem vagyok. "Mindenre van erőm a Krisztusban." (Filippi 4,13.) Mintha azt mondanám: mindnere van erőm az erőforrásban, csak kapcsolatban kell lennem Vele.
Jó részt választani annyit jelent, kapcsolatban lenni Vele, ülni a lábainál, miközben a dolgom végzem. Miközben végzem a dolgom, legyek ott a lábainál. Márta vagy, vagy Mária? Mártával még egyszer találkozunk Lázár halálánál. Megy Jézus elé, szemrehányás van benne: "ha itt lettél volna!" Amikor Jézus megteszi a csodát, akkor is beleszól: nem lehet elvenni a követ, szaga van! Márta mindig mindent jobban tud, és van mondanivalója.
Jézus ezen a szomorú alkalmon, Lázár sírjánál találkozik még Mártával. Mindkét testvér ugyanazt mondja: "ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem." A nagy különbség, hogy Mária megint odaesik a lábaihoz. Márta megint fölülről mondja a dolgokat. A szöveg ugyanaz, - de a szív egészen más. Lehet imádkozol, de vajon milyen szívvel?
Amikor Lázár kijött a sírból, sokan látták a csodát, sokan hittek a zsidók közül, akik Máriához jöttek. Ha azt szeretnéd, hogy Isten megvilágosítson, és áldás ragyoghasson rajtad keresztül, az emberek az Urat találják meg körülötted, akkor számodra egy a szükséges dolog: a Vele való kapcsolat.
Eljutottál-e már Jézus lábaihoz? Hiába hallgatod az Igét, ha nem jutsz el oda. Ha majd a kemény, büszke, önhitt szíved összetörik úgy, hogy teljesen megsemmisülve odajutsz Jézus lábaihoz, akkor jönnek majd Jézushoz sokan rajtad keresztül.
Imádkozzunk! Tudod Uram, hogy test szerint pontosan olyan ember vagyok, mint Márta. Mindig valamit csinálni kell, dolgozni kell, még a lelki munkában is. Uram olyan sokszor elmulasztom azt az időt, amikor ott lehetnék lábaidnál, hogy jobban megismerhetnélek Bocsásd meg, hogy Nálad is magamat keresem, a tisztábbat, a jobbat, a megszenteltebbet, az igazabbat. Kélek segíts, könyörülj rajtunk, hogy Téged keressünk. Áldalak, hogy az asszonyoknak is azt mondták az angyalok: ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Azt is tudod most, mit keresünk itt. Hadd legyenek itt olyanok, akik már Téged keresnek. Olyan jó volna, ha áradhatna rajtunk keresztül a szereteted, a lényed Ámen.
(Trausch Liza)
Címkék:
háziasszony,
Márta,
Női hivatások,
Trausch Liza
2014. március 26.
A feleség Sára - NŐI HIVATÁSOK 2.
A feleség Sára
"Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az Igének, feleségük magaviselete által Ige nélkül is megnyeressenek; Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket. Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából, vagy aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjöknek. Midőn Sára is engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt; akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek. A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint akik örököstársaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak." (1. Péter 3,1-7).
Hadd adjunk hálát Uram halálos szeretetedért. Köszönjük, hogy életedet adtad értünk, hogy számunkra üdvösséget szerezz. Segíts most mindent meglátni, ami akadály lehet közted és köztünk. Hozd világosságra rejtett bűneinket, és segíts azoktól megszabadulni. Köszönjük, hogy minden lehetséges Nálad. Kérünk add, hogy magunknak halljuk és értsük az Igét Ámen.
Az Igében Sárát mint feleséget látjuk. Szeretnénk komolyan megvizsgálni, milyen feleség volt Sára. Aztán meglátni az Ige fényében, milyen feleségek vagyunk? A lányok arra gondoljanak: milyen feleség lehetek majd, ha arra hívott el az Úr.
Két dolgot mond az Ige Sáráról: az egyik, hogy engedelmes, a másik pedig, hogy hitt. A Zsidók 11-ben a hithősök között találjuk. "Hit által nyert erőt Sára, az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szült, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette." (11.v.) Az engedelmesség és a hit adhat igazán értékes életet az embernek. Sáránál ott kezdődik az engedelmesség, amikor az Úrnak is engedelmeskedik, és férjének is, amikor Ábrahám elhívást kap Úr-Kazdimból. Azt mondja az Úr: menj ki arra a földre, amit mutatok néked. Sára semmit nem kapott az Úrtól, de engedelmesen megy Ábrahámmal, mert Isten összekötötte az életüket. Amikor Ábrahámnak engedelmeskedik, az Úrnak engedelmeskedik. Nem volt könnyű Sárának a nagy városból, rokonai közül elindulni idegenbe.
Asszonyok egyik legfontosabb jellemzője a férjnek való engedelmesség. A férfiak ezt nagyon jól tudják. Mindig megkérdezem: maguk asszonyok? - Nem. Akkor miért az asszonyoknak szóló részt olvassák? Van következő vers, ami így kezdődik: Ti férfiak...Ne olvassuk más levelét, nem használ senkinek.
Levelünk így kezdődik: "Az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjüknek." Ha nekem kellemetlen is, ha semmi kedvem nincs hozzá, ha sokkal jobb és kényelmesebb életem van, akkor is. Engedelmes asszony vagy? Nem úgy volt, hogy állandóan két akarat ütközött egymással, mert azt gondoltam, úgy van jól, ahogy én gondolom és akarom?
Az első, amit Sáráról hallunk, elmentek Úr-Kazdimból, és mikor letelepedtek Háránban, még az apjuk is velük volt. Aztán meghal Tháré, és Isten azt mondja: még tovább. Már csak Lót megy velük, de tőle is el kell válni. Az Úron és az ígéreten kívül mindent elvesztett ez a két ember. Az első küldéssel kapcsolatban hangzott az ígéret: nagy néppé teszlek. Világosan elmondja az Úr: Eredj ki a te földedből...nagy nemzetté teszlek...és annyi lesz a te magod, mint a földnek pora, és tebenned áldatnak meg a földnek minden nemzetségei. A messiási ígéret. Sára ezt csak a férjén keresztül hallotta, és mégis hitt, és otthagyott mindent. Ez a két ember nagyon komolyan az Úrban lehetett.
Ti is így vagytok? Szereted annyira a férjed, hogy engedelmeskedel? Sokszor mondom asszonyoknak: ne hidd, hogy asszony létedre leány módra élhetsz. Valakivel a házastársi kapcsolatban való engedelmességről beszélgettünk. Megmutattam az Igét: "A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje." (1 Kor.7,4.) Csodálkozott, hogy ez benne van a Bibliában. Azt mondta: ha én ezt tudom, hogy soha többé nem rendelkezem a saját testemmel, nem megyek férjhez. Életében komoly fordulatot jelentett ez az Ige. Ha Isten mondja, vagy alárendelem magam, vagy az Úrtól is elszakadok.
Ezt a két embert komoly, mély kapcsolat kötötte össze egymással, és az Úrral. A Biblia így beszél erről: a kettős kötél, amikor ketten egyek, férj és feleség, és a hármas kötél, amikor hárman egyek. "A hármas kötél nem hamar szakad el." (Prédikátor 4,l2/b.) Nálatok hármas kötél van?
Sára becsüli férjét, nem kell magyarázni, miért megyünk, jó lesz így? Tulajdonképpen az Urat becsüli Sára, amikor Ábrahám elmondja: az Úr így mutatta nekem. Sárának nincs tovább kérdése, engedelmeskedik. Csodálatos házasság! A tietek is ilyen, ahol az Úr a fő, utána a férfi, és azután az asszony? Ez isteni rend!
Nem vagyunk oka a házasságunkban lévő bajnak? Sára a férjén keresztül hisz, azért van kapcsolatban az Úrral, mert férjének engedelmes. Sára segítőtárs, nem olyan valaki, aki nehezíti férje útját. Részestárs az ígéretben, mert ő is hitte és várta a beteljesedést hit által. Sára engedelmes, ezért megbízhat benne a férje. Tudja, hogy úgy fog cselekedni, ahogy Isten szerint helyes.
Miközben halljuk ezeket a szavakat, jó volna magunkat mérni, és annak örülni, hogy a hívők atyja és Sára közötti kapcsolat első előképe Krisztus és az egyház kapcsolatának. Efézus 5-ben beszél Pál a házasság nagy titkáról, és akkor mondja: "de én a Krisztusról, és az egyházról szólok." (32.)A lányok is engedelmességgel tartoznak az Úrnak, mert az egyház, a Krisztus-test engedelmességgel tartozik a Főnek.
Láttuk Ábrahám és Sára csodálatos indulását Háránból, majd elszakadnak Lóttól, aki "csak" velük ment. De meglátjuk ennek a házasságnak a bukását, mert a földön nincs tökéletes ember. Egy házasságban sok múlik azon, el tudom-e viselni férjem gyengeségét, ahol látom, hogy test szerinti? Sára olyan asszony, aki elviselte a bukásokat. Meggyőződésem: első nagy csalódása az lehetett Sárának, amikor Ábrahám az éhség miatt délfelé kezdett menni, és eljutottak Egyiptomba. Ábrahám bátor ember volt, és most félteni kezdi az életét. Azt mondja Sárának, mondd hogy húgom vagy, nehogy elvegyenek tőlem, és engem megöljenek. Nem Sárát félti, önmagát. Micsoda szerelem, micsoda szeretet, aki nyugodtan vásárra engedi feleségét, csakhogy őt meg ne öljék. Ez Ábrahám?!
Sára rögtön bekerül a fáraó háremébe. Hogy semmi nem történik vele, az csak azért van, mert az Úr meginti a fáraót. Arra gondoltam, Ábrahám nemcsak feleségét teszi kockára, az ígéretet, a gyermeket. Ha a hárembe kapcsolata lesz a fáraóval, hová lesz az ígéret? Semmi nem számít, amikor a saját bőrömről van szó. Ábrahám ilyen volt? El tudjátok képzelni, hogy érezte magát Sára az egyiptomi háremben teljesen kiszolgáltatva, egyetlen védelem csak az Úr. Hogy tudott Sára azután már megbízni férjében, ha ilyenre képes? Egy vádoló szava sincs. Ha volna, az Ige feljegyezné, ahogy övéinek bukását is feljegyzi. A Biblia nem ideális, hanem test és vér emberekről beszél. Nincs ilyen, hogy Ábrahám, hogy voltál erre képes? Hogy tudtad megtenni? Nem tört ketté a házasságuk, nem mondta Sára, amit a legtöbb megcsalt asszony így mond: nem élem túl, elválok! Minden folytatódik, mintha semmi nem történt volna. Ez az asszony meg tud bocsátani, és folytatódik kettőjük között a szeretet kapcsolat.
Ez a komoly bukás még egyszer megismétlődik Ábrahám életében, amikor az éhség elől Gérárba megy, és azt mondja a királynak: húgom ő. Tulajdonképpen húga is volt, mert egy apának és két anyának a gyermekei. Húga volt, de fél igazságot mond, mert ha akarom így mondom, ha akarom úgy. Nagyon sokszor kapom rajta magam, egyszer így mondok valamit, máskor úgy. Hívőknek így mondom, világiaknak úgy. Ügyesen válogatjuk a szavakat.
Ábrahám nem tört össze és nem tanult az első bukásból? Itt már minden durvább, ha az ember ismétli a bűnt, súlyosabbá válik. Itt már a király mondja amikor meginti Ábrahámot: miért tetted ezt velünk? És kidobják az országból. Isten emberét egy világi ember feddi, és Ábrahám nem tudott válaszolni, mert igaz volt. Milyen csalódások érik ezt az asszonyt. A tiétek semmi ehhez képest. Sára mégis feleség, segítőtárs marad. Nem halljuk, hogy valamit is szemére hányt volna Ábrahámnak, a megbízhatatlan férjnek, aki kétszer eladta, odaadta hogy saját életét mentse. Nincs vád, nincs vita, nem hallunk veszekedést Ábrahám sátorában. Gondoljatok arra, a láthatatlan jelenlevő mindent lát és hall.
Sárának is van bukása. Az ígéret neki is szól, úgya núgy, mint Ábrahámnak. Ez az asszony türelmetlen. Be akar segíteni Istennek, mikor már tíz éve késik az ígéret, hozzáadja szolgálóját, Hágárt Ábrahámhoz. Legyen tőle gyermek! Majd ő hoz egy kis áldozatot. Hitetlen, és türelmetlen!
Ha vannak ígéreteid, hitre és békességes tűrésre van szükséged, hogy elnyerd az ígéreteket. A hit mellett ott kell lenni a türelemnek, hogy ki tudjam várni Isten idejét. Ha Ő mondta, megteszi, nem kell besegíteni. Sára ügyes asszony, rá tudja beszélni férjét. Ádám hallgatott Évára. Ábrahám Ádám gyermeke, hallgat Sárára. Láttuk a következményét, hogy Ádám az asszonyra hallgatott. Itt is látjuk: megszületik Ismáel. Következménye: rengeteg könny, szenvedés, 13 évig hallgat az Úr. Miután mind a ketten eggyek ebben; Isten nem csinál semmit. Besegítünk: megszületik Izráel népének legnagyobb ellensége. Ismáeltől származnak az arabok. Sára nem láthatta, mit szenved majd Izráel az araboktól.
Sára is bukott, elég mélyen, és elég nagyot. Rossz befolyással volt a segítőtárs a férjre, akit Isten mellé adott. Ádám fájóan mondja Istennek: az asszony, akit mellém adtál, az vett rá.
Az 1. Mózes 18. rész 10 versében Isten megjelenti, hogy egy év múlva fia születik Sárának. 13 év után ez az első szava Istennek hozzájuk. Megjelenik három férfi, Ábrahám fogadja és megvendégeli őket. A kérdés így hangzik: Hol van Sára, a feleséged? Sára bent volt a sátorban, hallja amint az ő nevét mondják ezek az idegen férfiak. Elhangzik Isten üzenete, Ábrahámnak mondják, de Sára is hallja. Mind a kettőnek mondja, de Ábrahámmal beszél Isten. Feleségednek fia lesz! Nem neki mondták, de neki is szólt. Hallania kellett.
Így mondja tovább az Ige: "Ábrahám pedig és Sára, élemedett korú emberek voltak, megszűnt Sáránál az asszonyi természet. Nevetett azért Sára ő magában mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? Meg az én uram is öreg! És monda az Úr Ábrahámnak: miért nevetett Sára?"
Sára magában nevetett, és az Úr tudta. A hitetlenség nevetése volt ez. Mondja tovább: "Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annakidején esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára pedig tagadta, mondván: Nem nevettem, mivelhogy fél. De monda az Úr: nem úgy van, mert bizony nevettél." A párbeszéd Ábrahámmal kezdődött. Az Úr előhívhatta volna Sárát is, hiszen ott volt. Az Úr Ábrahámmal beszélt Sáráról úgy, hogy neki is szólt. A Biblia azt mondja: "Az asszony pedig meglássa, hogy félje a férjét." (Efézus 5,33,/b.) A lány egyenes kapcsolatban van az Úrral, az asszony pedig a férjén keresztül. Ha hívő férje van, engedelmeskedjék férjének. Jó volna ezt nagyon komolyan venni.
Azután Sárához szól, a megerősítést ő kapja, amikor nem hisz, és nevet, és az Úr azt mondja: "Bizony nevettél!" Sárával a bűnéről beszél Isten!
Jó volna megérteni a hívő házastársak viszonyát. Akinek férje nem hívő, nem lehet feje feleségének. Engedelmességgel tartozik akkor is a feleség, egészen addig, amíg a férj olyat nem kíván, amire már azt mondhatja: "Istennek kell inkább engedni, hogynem embereknek." (Ap. Csel. 5,29.) Ez már felemás iga. Azért olvastam Péter leveléből az Igét, mert erre is vonatkozik: "Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az Igének, feleségük magaviselete által Ige nélkül is megnyeressenek." Sehol nincs a Bibliában ígéret arra, hogy valaki Ige nélkül is megnyeretik, csak a hívő asszony férjének, mert az élő Igét látja. Mondja is utána: "Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket."
Felemás igában élő asszonytestvérem, férjed szemlélheti-e feddhetetlen életedet? Vagy állandóan feddésre szorulsz? Feddhetetlen annyit jelent: nincs rajta mit feddni. Vajon megnyeretik-e férjed Ige nélkül, látva a te Isten szerinti engedelmes, feddhetetlen életedet?
Mindenféle hívő asszonyra vonatkozik: ékessége ne legyen külső. Akkor a hajfonogatás volt a divat, most más. Ékességük ne legyen aranynak felrakása, és öltözékek felvevése. A hívő asszony szépsége nem divatból áll. Nem ez az ékessége, hanem a szívnek elrejtett embere. A szépség belül van, nem kívül. Még hitetlen koromban olvastam Márai Sándor könyvéből: a szépség tisztaság, a szó hősies értelmében. Minden egyéb csak kozmetika. Honnan tudja ezt ez az ember? Amikor a belső tisztaság kiragyog az ember szemén, egész lényén keresztül, az a szívnek tisztasága. A hívő asszonyok így ékesítették magukat. Erre mondja az Ige: "A szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. Mert így ékesítették magokat hajdan a szent asszonyok, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjüknek. Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek."
Sára szép asszony volt, hiszen éppen ezért féltette őt Ábrahám. Mi lesz, ha meglátja a király, vagy Gérár fejedelme, és elveszik tőle. Meg vagyok győződve, hogy Sára szépsége leginkább tisztaságában rejlett. Hogy ilyen idős kora ellenére is szép volt, annyit jelentett: békés életet élt. Harag és gonosz gondolatok nem tették tönkre arcát. Belülről kifelé ragyogott ez az asszony.
Vajon a te szépséged belül van? Mennyit nézed magad feleslegesen tükörben? Mennyi mindent tépkednek ki asszonyok, mennyit színeznek, csak azért, hogy szebbek legyenek. Rózsaszín ruhát vesz föl masnival, hogy fiatalabbnak nézzék. Nem így ékesítették magukat a hajdan asszonyai. A férfiakról azt mondja az Ige: "A férfiak hasonló módon együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén." Nem tudom férjed tisztességet tesz-e neked, mint gyöngébb edénynek? Vajon kiérdemelted-e viselkedéseddel, lényeddel, csendes és alázatos lélekkel azt, hogy tiszteljen a társad? Sokszor szeretnénk, ha tisztelnének. Fel vagyunk háborodva, ha valamit nem tesznek meg, holott a gyöngébb edény vagyok. Nyilván azért, mert nem vagy olyan asszony mint Sára, engedelmes, igazi társ, aki megbecsülésre méltó, aki nem hányja szemére férjének gyengeségeit, hanem elhordozza.
Látod ez a társ tisztességet, szeretetet, megbecsülést kapott, mint gyöngébb edény. Körülvették, amit annyira szeretnél sokszor. Nem kapod meg, mert csak egyszer jöjjön haza később, vagy ittasan a férjed, már patáliát csapsz.
Sára nem mondta Ábrahámnak: milyen voltál akkor! Jó volna szembenézni, akár fejem a férjem, akár felemás igában élek, - hogy élek mint asszony?
Két nő van a Zsidók 11-ben, és Jézus nemzetségtáblázatában. Az egyik Sára volt. Nem mondja a nemzetségtáblázat, de a Zsidók 11 említi a hithősök között, és egy másik nőt, Ráhábot, a parázna lányt, aki mikor hitből engedelmeskedett, asszony lett belőle. A nemzetségtáblázat mutatja, ő szülte Boázt, és az ő nemzetségéből született a Megváltó. Ráháb ilyen tisztességben részesült.
Akármilyen sötét a múltad, hit által megtisztulhatsz, és lehetsz Istennek olyan szolgája, akin keresztül sokan megismerik az Urat, a Megváltót. Most csak az a kérdés, akarsz-e bűnbocsánatot a múltra, és akarod-e életedet alárendelni az Úrnak, hogy azzá tehessen, akivé Ő szeretne tenni.
Imádkozzunk! Köszönöm Uram, hogy néven szólítasz minket: hajadonok, asszonyok. Kérünk legyen vége annak, hogy mindig visszabeszélünk. Hogy mindig elmondjuk: ilyen férjjel szemben hogy legyek engedelmes? Annyi ideje vitázunk már Veled, amikor fejünkre olvasod önfejűségünket, akaratosságunkat, nemcsak férjünkkel, hanem Veled szemben is. Urunk adj igazi megalázkodást, igazi megtérést. Hadd lehessen életünk igazán ragyogó élet, akin keresztül házastársunk, gyerekeink, és még nagyon sokan körülöttünk megismernek Téged, a szelíd, és alázatos Jézust Ámen.
(Trausch Liza)
Forrás: Trausch Liza írásai honlapról
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








