2015. március 29.

Isten legcsodálatosabb műalkotása


 

Isten legcsodálatosabb műalkotása  

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk."  
(Efézus 2,10)
 
Isten remekműve vagy! Ez azt jelenti, hogy nem vagy hétköznapi, átlagos, hanem egyedülállóan eredeti vagy! Amikor Isten megalkotott mindent bevetett, hogy pontosan olyan legyél, amilyennek Ő akart. Az Ő műalkotása vagy. Most képzelj el egy festőművészt, aki egy gyönyörű festményen dolgozik.
A művész elképzeli, hogy mit fog alkotni és az alkotás a fejében jóval előbb megjelenik, mint a festővásznon. Festés közben gondosan ügyel minden egyes ecsetvonásra, és tudja hogyan fog illeszkedni az adott vonás a kép egészébe. Azonban egy külső szemlélő, aki a művet csak egy bizonyos fázisában látja, el sem tudja képzelni, mi lesz belőle.
De a művész pontosan tudja, mit csinál. És amikor mesterműve elkészül, nagyon büszke rá! Gyönyörködik alkotásában tudva, hogy minden egyes részletbe teljesen beletette önmagát. A művész szereti az alkotását, mert a saját kezével alkotta meg pont olyannak, amilyennek elképzelte.
Szeretnélek emlékeztetni, hogy minden idők legnagyobb Művésze alkotott téged. Jóval előbb megálmodott téged, mint hogy megszülettél volna, vagy életedből egyetlen ecsetvonás megjelent volna. Lehetnek olyan napjaid, amikor fogalmad sincs, hogy a nagy Művész mit alkot életed festővásznán. Lehet, hogy nem mindig érted a folyamatban lévő munkáját, de Ő tudja, mit csinál, és mindig észben tartja, hogy mi a legjobb számodra.
Ő teljesen beleteszi Önmagát az életedbe, szeretettel megformálva annak minden egyes részletét, mígnem az egy csodálatos remekművé áll össze. Ideje, hogy úgy lásd önmagad, mint a nagy Művész értékes alkotását, akit Ő szeretettel formált.  

(Prókai Árpád)

Forrás
Napi Ige és Gondolat 2015.
 

2015. március 22.

Ki akarok bontakozni!



György Emőke: 
Ki akarok bontakozni!

Ki akarok bontakozni,
Mint csupasz ágnak pici rügye,
Gumóból kecsesen a lepke,
A világ felé kinyílni.

Ahogy, bimbóból a virág,
Lelkem ablakait kitárni,
Rajtuk lét-örömöt beszívni,
Elém táruljon, e világ.

Akár meztelen kisgyermek,
Lénye még érintetlen, tiszta,
Gonosszal a sátán nem szívta,
Csodálkozóak a szemek.

Parázsból tűzzé lobbanni,
Suttogásból sikollyá nőni,
Világunkban neszként érződni,
Patakból folyammá lenni. 

Mint sas tárja ki szárnyait,
Úgy szeretnék kimagasodni,
Bőszült hullámként sziklát nyalni,
Engedni lelkem vágyait.

Mert csak a hegy csúcsa látszik,
A sas, mely magasan szárnyaló,
Az éj csillaga, mely ragyogó,
Fenyő, melyen gerle játszik.

Kicsi vagyok, de valaki
Számára nagy szeretnék lenni!
Béke szigetét ostromolni:
Fáradt vándor, kössél ki!

Nem a magasság a nagyság,
Porszemként, ha a szél felkapna,
Létem viharként folytatódna,
Kicsinek is jut boldogság…?

2006. 
 

2015. március 8.

Elisabeth Elliot gondolata - Nő vagy!



"Ha átérzed, hogy nő vagy, és így fogod fel az életedet, megismered az élet teljességét. Halld meg Isten hívását! Nőnek hívott el. Engedelmeskedj a hívásnak! Energiádat fordítsd a szolgálatra! Akár férjednek szolgálsz - és rajta, a családon és a háztartáson keresztül szolgálod a világot -, akár Isten akarata szerint egyedül kell maradnod, hogy a világot szolgáld egy férj, az otthon és a család támasza nélkül, megismerheted az élet teljességét, a teljes szabadságot és a teljes örömet!"

(Elisabeth Elliot)

2015. március 3.

Emalyn Spencer: Nevetve néz a holnap elé



"Bárkik vagyunk vagy bármilyen szerepünk is van - valahol van valaki, akivel szoros kapcsolatban vagyunk, és ez a kapcsolat a kölcsönös bizalomra, megbecsülésre és szeretetre épül. 
Isten bízta ránk ezeket a kapcsolatokat, és megbízhatóságot követel tőlünk."

(Emalyn Spencer: Nevetve néz a holnap elé)

2015. március 1.

Boldog ember vagy...



Boldog ember vagy...

Boldog ember vagy, hogyha Isten szól,
és engedelmes szívvel válaszolsz,
s a kettéhasadt kárpiton belül
az Isten szentségébe menekülsz;
mert senki onnan ki nem vettetik ,
örök életet biztosít a HIT;
ÚR JÉZUS vére ISTEN oltárán
érted is hullott ott, a Golgotán.