"Hogyan is vagyunk a határokkal? Az élet telve van velük. Akadályok,
korlátok, falak – minden téren. Erkölcsi, anyagi, kapcsolati,
ideológiai. Sokat topogunk körülöttük. Nézzük jobbról, nézzük balról…
elölről, hátulról… Miért vannak itt ezek a sorompók? Honnan vannak itt
ezek a korlátok? Ha arra vannak, hogy átmásszunk rajtuk, rendben. De ha
azért vannak itt, hogy valamitől elválasszanak – felejtsük el. Nem
szeretjük a határokat. Alapvetően nem keltenek bennünk jó érzéseket.
Zsigerileg ellenszenvesek. Akadályoznak, elveszik szabadságunkat. Ezért
éljük meg sikerként, ha átléptünk egy-egy határt, és kudarcként vagy
frusztrációként, ha ez nem sikerült. Ma Isten határairól kívánok szólni.
Sőt, nem csak szólni, hanem az az imádságom, hogy találkozásunk legyen a
határok Istenével. Találkozásunk - először, másodszor, majd harmadszor…
Isten határai először, másodszor, harmadszor. Mit is jelent ez?
I. Isten határai először: nem szeretjük azokat
Nem szeretjük a határokat, Isten határait sem. Ezért megmagyarázzuk, és
így lesz a világosságból sötétség, a sötétségből világosság, az igazból
hamis, a hamisból igaz. Az életet halálnak mondjuk, a halál választását
pedig életnek és szabadságnak állítjuk be. A férfit nőnek, és a nőt
férfinak – ha nekünk éppen úgy tetszik. A lopás élelmesség, a
kizárólagos házasság elavult, meghaladott intézmény. Lehet, hogy azt
mondod, ez nem te vagy, de hadd szorongassalak egy kicsit a találkozás
felé: biztos, hogy van olyan terület az életedben, ahol te is
leráznád/lerázod Isten határait. Ahol megmagyarázod, vagy elhallgatod,
figyelmen kívül hagyod, és megtaposod. Nézz szembe, állj elé ennek a
Teremtő és útmutatást adó Istennek! Találkozz azzal, aki – hiába a
relativista korszellem, a politikai korrektség feltétel nélküli
parancsa, önmagunk felmentésének ezer és ezer kifinomult technikája –
minden szégyen és magyarázkodás nélkül ma is azt mondja, én vagyok az
Úr, a teremtő, az alkotó, a szabadító; nincs más Isten rajtam kívül.
II. Isten határai másodszor: az Ige testté lett
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott.” – Teremtményi lét. Isten
korlátozza magát: belép az általa teremtett világba, egy lesz a
teremtmények közül. Megszületik emberként, kiszolgáltatott csecsemő, aki
anyja gondoskodására szorul, felnövekszik, él, tanul, dolgozik, tanul,
ennie és innia kell, elfárad, haragszik, gyászol, örvendez… Térhez és
időhöz kötött, kitéve az időjárásnak, az elemeknek, a víznek, a szélnek.
Az Ige, aki által minden lett, és nélküle semmi sem lett, egyszer csak
alárendeli magát mindazon erőknek, a teremtett világ erőinek, amit
önmaga alkotott. Nem szükségből, nem kényszerből, hanem egészen más
okból. Isten, aki határokat húz, önmagát korlátozta Jézusban.
Isten határai – határátlépések sorozata,
amelyek során önmaga szab határokat önmagának, amely a végsőkig megy: a
halálig, a pusztulásig. Isteni határátlépés a mennyből a földre, a lelki
valóságból az anyagiba, a teremtőiből a teremtményibe, az igazságból a
kegyelembe, az életből a halálba. Szabad-e a testté lett Ige, Jézus, e határok között?
Aki ismeri, látja őt, csak azt válaszolhatja, igen, szabad.
Ellentmondanak-e a határok a szabadságnak? Ha Jézusra nézünk, azt kell
mondanunk, nem. Miért? Mert a szabadság a szeretetben van, és nem a
függetlenségben és az öntörvényűségben. Mert a határok Istene a szeretet
Istene. Mert Isten határai a szeretet és élet határai. Mert az
öntörvényűség, a függetlenség, a teljes magunkra maradás – azaz a korlát
és határ nélküliség – nem más, mint a pokol. Az élet, a szeretet pedig
nem más, mint az, ahogy Isten odaadja magát nekünk, értünk, hogy
bennünket Jézusban magához öleljen, és szeretetében szabaddá tegyen.
Mert amíg a határtalan szabadság felszámolja az életet, a minden
határokkal teli szeretet létesíti azt. Ezért jöjjetek, és találkozzunk
Isten határaival harmadszor is!
III. Isten határai harmadszor: nálad, előtted és benned
Hol a határ? – tegyük fel a kérdést újra! Ha a testté lett Igében, Jézusban Isten határtalan – hiszen minden határt áthidaló – szeretete jelent meg, akkor a határ, most már, nálad, előtted ill. benned van. Akkor azzal találkozol, aki „saját világába jött, és az övéi nem fogadták be”, de akiről azt is megtudjuk, hogy „akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” A határ azok között van, mondja a határtalan szeretet Istene, akik befogadják ill. nem fogadják be őt.
Hol a határ? – tegyük fel a kérdést újra! Ha a testté lett Igében, Jézusban Isten határtalan – hiszen minden határt áthidaló – szeretete jelent meg, akkor a határ, most már, nálad, előtted ill. benned van. Akkor azzal találkozol, aki „saját világába jött, és az övéi nem fogadták be”, de akiről azt is megtudjuk, hogy „akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” A határ azok között van, mondja a határtalan szeretet Istene, akik befogadják ill. nem fogadják be őt.
Hol vannak Isten határai? Itt, előtted,
sőt, benned. Mert az egyetlen egy igazán döntő határ az, hogy benned
él-e határtalan szeretet Istene, a teremtő, a törvényadó, az önmagát
korlátozó, a megfeszített Isten, vagy pedig nélküle, csak magadra
utaltan létezel? Isten határai nem a kozmoszban vannak – Isten határai
nálad, előtted, benned vannak. És akár sikerként, akár kudarcként élted
meg a karácsonyi határátlépéseket, most tedd meg a nagy határátlépést:
Uram, jöjj az életembe, és én teljes szívvel követlek téged. ÁMEN!
(Lovas András)
Forrás
János 1:1-14.
Gazdagréti Református Gyülekezet honlapjáról
2010.
