2014. november 25.
„...ami jóhírű...”
„...ami jóhírű...”
(Filippi 4,8)
Amikor örvendetes eseményekről hallunk, megdöbbenve látjuk, hogy hol találhatók. Ott, ahol éppen az ellenkezőjére számítottunk. Amikor tekintetünket Jézus Krisztusra függesztjük, mások életében elkezdjük meglátni azoknak a képességeknek a virágzását, amiket azelőtt soha nem láttunk. Meglátjuk azokat az embereket, akiket eddig kikerültünk és a másik oldalra helyeztünk, olyan tulajdonságokat látunk meg, amelyekkel mi soha nem rendelkeztünk, bár mi megváltottnak és megszenteltnek nevezzük magunkat.
Soha ne keresd a másik emberben a szentet. Ez kegyetlenség. Ez eltorzítja az önmagadról és a többiekről alkotott képet. Lehet-e bárkinek szigorúbb véleménye a bűnről, mint Jézusnak, és mégis volt-e valakinek több szeretete, elnézőbb türelme a legrosszabb emberrel is, mint Őnéki volt? A különbség a hozzáállásban az, hogy Jézus Krisztus soha nem várta el az emberektől, hogy szentek legyenek. Ő tudta, hogy képtelenek rá, azért jött, hogy az embereket szentekké tegye. Mindössze annyit kér az emberektől, hogy ismerjék el, nincs igazuk és Ő elvégzi a többit: „boldogok a lelki szegények.”
Forrás
„Napi Gondolatok” Oswald Chambers
2014. november 23.
Bízom Benned Uram!
Istenem,
talán nem értem, hogy életem miért vett most egy ilyen fordulatot.
De azt tudom, hogy a
Te útjaid mindig jobbak, mint az enyémek.
Bízom Benned Uram!
Ámen.
Forrás
Facebook
2014. november 6.
A lelki nagyság ...
"A
lelki nagyság jele a sugárzó tekintet és az optimista nyitottság az
emberi mélységekre. A lelki ember puszta lényével jobbá avatja
környezetét. A szemei és nem egyéb földi hívságai azok, amik vonzzák a
tekintetet. Egy hercegnő értékű nőnek sohasem a keblét vagy a tomporát
veszi észre az ember. Ahhoz, hogy egy nő öltözködésével ne legyen
kihívó, hogy ruhatára fő darabjai ne a szűk miniszoknyák és a merész
dekoltázst mutató topok legyenek, először el kell érkeznie abba a
fejlettségi állapotba, hogy ráébredjen: szemeiben csillognak kincsei."
(Illés Csilla-Gonda István: A szépség szimfóniája)
(Illés Csilla-Gonda István: A szépség szimfóniája)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



