2016. augusztus 31.
Reménytelenség
Reménytelenség
Olyan, mint egy lopakodó vadállat,
rejtetten közeleg némán és csendesen,
először láthatatlanul és felismerhetetlenül,
aztán egyre hatalmasabbá válik.
Különösen éjszaka a sötétben
csap le vadmacskaként áldozatára,
és megkísérli felfalni....
Légy résen, és ne add fel,
hanem tarts ki
minden nyomorúság ellenére.
És gondolj rá:
VALAKI őrködik feletted.
Ő ismeri az alagút végét,
NÁLA nincs kiúttalanság.
Forrás:
ETHOS ÚJSÁG - 2005/1.számából való.
2016. augusztus 7.
Értékes gondolatok
Pascal sok fajta szenvedésen ment keresztül élete folyamán, és az utolsó hat hónap alatt szenvedései fokozódtak. Azért imádkozott, hogy keresztyénként tudja elviselni.
„Bármilyen beteg is vagyok, szenvedéseimben hadd dicsőítselek Téged.”
Az alábbi egyike annak a tizenöt imádságnak, melyet azért írt, hogy betegségét Isten az Ő saját dicsőségére használja fel:
Vedd el, Ó Uram tőlem az önsajnálatot, önszeretetem könnyen termő gyümölcsét, mely csalódottságomból fakad, hogy nem vagyok olyan sikeres a világban, miként természetes vágyam diktálnák - hisz mindezek nincsenek tekintettel a Te dicsőségedre. Inkább teremts bennem a Tiédhez hasonló szomorúságot! Engedd, hogy fájdalmaim inkább megtérésem és megváltásom örömét fejezzék ki! Ne engedd, hogy eztán egészséget vagy életet kívánjak magamnak, hanem veled és benned töltsem és végezzem be életem. Nem imádkozom sem egészségért, sem betegségért, sem életért, sem halálért. Inkább azért imádkozom, hogy használd egészségemet, betegségemet, életemet és halálomat a saját dicsőségedre, az én megváltásomra, és a Te egyházad és szentjeid hasznára, akik közé reményeim szerint tartozom. Egyedül Te tudod, mi hasznos a számomra. Te vagy mindenható gazdám. Tégy, amint akarsz. Adjál nékem, vagy vegyél el tőlem. Alakítsd akaratomat a Tiédhez, és add, hogy szerény és teljes engedelmességben és szent bizalomban magamat teljesen a Te rendelkezésedre bocsássam! Add, hogy a Te örökkévaló, előrelátó gondoskodásod parancsait teljesíthessem! Add, hogy változatlanul imádjalak, bármit is bocsátasz reám.
( The Mind of Fire, An Anthology of the Writing of Blaise Pascal, Multnomah Press, 1989, 291. o.)
Pascalnak, mint kisebb-nagyobb mértékben mindenkinek, a szenvedés adatott.
„Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak, hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Őérette.” ( Fil. 1:29)
Nem ragaszkodott többé a saját életéhez, feladta becsvágyó terveinek megvalósítását. Minden vonakodás, minden számítgatás, minden visszatartás a múlté.
Forrás:
Elisabeth Elliot - Út a szenvedésen át című könyvéből
Elisabeth Elliot - Út a szenvedésen át című könyvéből
2016. július 7.
Ha képes vagyok ...
"Ha képes vagyok egyetlen fénysugarat vetni valaki útjára, ha képes
vagyok segíteni egy léleknek, hogy világosabban lássa életét vagy
feladatait, s ezáltal áldást hozok rá, ha képes vagyok letörölni egy
könnycseppet egy ember arcáról, akkor e világi életem nem volt
hiábavaló."
(Ismeretlen szerző)
Forrás
Csendes Percek Istennel
2016. július 1.
A két legfontosabb....
"A két legfontosabb nap az életedben az,
amikor megszületsz, és az, amikor megtudod, miért."
amikor megszületsz, és az, amikor megtudod, miért."
(Mark Twain)
A kép forrása :
http://redhairpaintings.blogspot.hu/
Edvard Killingworth Johnson
"Lavender"
Edvard Killingworth Johnson
"Lavender"
2016. június 3.
Mosolyogj!
Van, amit nagyon szeretnék,
Sokszor ezért is harcolok,
Hogy a kedved derűs legyen
Mosolyogj!
Munkában, ha megfáradtál,
S vár még rád számtalan dolog,
Ne gondolj most kicsit rájuk,
Mosolyogj!
Mikor életed útjain,
Elveszíted a jó nyomot,
Térképet rajzolok neked.
Mosolyogj!
Hűs kezemmel megenyhítem,
Láztól oly forró homlokod.
Mesélek, míg el nem alszol.
Mosolyogj!
Néha, mikor szomorú vagy,
Szemedben kristály könny ragyog,
Nézz rám, s könnyed fátylán át
Mosolyogj!
Egyszer vége minden télnek,
Jönnek a szép, tavasz napok.
Többé már nem kell mondani,
Mosolyogj!
2016. május 26.
Imádság
"...Nem úgy értem, hanem imádkoztál-e már ennek az ismeretlen férfinak a mostani életéért, növekedéséért, problémájáért? Ő itt van valahol, és szüksége van az imádságaidra. Imádkozhatsz úgy, ahogy egyik fiatal barátnőm teszi:
Azért imádkozom, hogy olyan emberré váljon, amilyenné Isten akarja, hogy legyen ; férfivá, a szó legigazabb bibliai értelemben, akire rábízhatom majd, hogy ő legyen az otthonunk feje.
Amint most Istennek adom őt imádságban, könnyebb lesz Istennek adni (és folyamatosan átadni) később. Ha Isten és én már most osztozunk ebben a kapcsolatban, akkor majd nem fog annyira úgy tűnni, hogy átveszi a vele való kapcsolatom helyét, hiszen Isten már most közénk tartozik.
Mikor imádkozol azért a férfiért, aki remélhetőleg eljön az éltedbe, mi lenne, ha kérnéd Istent, hogy készítsen fel arra, hogy a felesége légy? A mindennapok tapasztalataiban, a nehézségek közepette, melyeknek, úgy tűnik, nem sok köze van a dologhoz, még ebben a várakozási időben is, rá tudod-e bízni Istenre magad, hogy Ő formáljon téged megfelelővé ennek a bizonyos férfinak?..."
(Gini Andrews: Páratlan helyzet)
2016. május 23.
"Az igaz ember pedig hitből fog élni."
"Az igaz ember pedig hitből fog élni."
(Róma 1:17)
Sokunk által ismert református püspökünk, kinek nevét most nem kívánom említeni, ha a reformációról beszélt, s érzékeltetni akarta, mit is jelent a reformáció, a következő példát mondta el illetve mutatta meg: Nyakkendőjét az ujjaival tartva elmondta, hogy annak a nyakkendőnek is volt tervezője, aki kigondolta, milyen legyen. Volt, aki kiszabta az anyagot, aki megvarrta, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell. Ez a folyamat a „formáció”, vagyis a megformálás. A püspök ezután tenyerébe gyűrte a ruhadarabot, s így szólt: ami most történt a nyakkendőmmel, nem más, mint a „deformáció”. Már nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Végül ismét kiegyenesítve, kisimítva mondta: ez pedig a „reformáció”.
A mi életünknek is volt megtervezője, megalkotója, s így megalkotása, formációja is. De legnagyobb sajnálatunkra, bűneink miatt akár naponta is deformáljuk életünket, de az egész világot is. Jézus Krisztus formálhat újra eredeti állapotunkra, vagyis ő reformálhat bennünket. A nagy reformátorok, Luther, Kálvin, Zwingli és a többiek is így gondolták, ezért tették egyedüli alapnak Jézus Krisztust, és az Isten Igéjét, a Szentírást. A te életed is akkor lehet olyan, amilyennek alkotója, a nagy tervező kigondolta, ha helyes alapot választasz. Ezt naponta meg kell tenned, nem elég, ha egyszer egy napra úgy döntesz. Így mindig a Krisztusban megújulva nyerhetsz erőt a mindennapokhoz. Így gondolkodó hívők sokasága képes megújítani, ha kell naponta a református egyházat is!
(Jakab István)
Forrás:
Napi Ige és Gondolat -2010.
Napi Ige és Gondolat -2010.
2016. május 12.
Az Isten ajándéka!
C.H. Spurgeon és felesége, Susannah
Jézus így válaszolt: “Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.”
(János 4:10)
Ó, Te sajgó lábú, elcsigázott, megfáradt Férfiú, aki ily módon ülsz ott annál a kútnál, s egy szegény, bűnös asszonytól kérsz inni egy kis vizet – Te vagy az én Uram és Megváltóm; Benned hiszek, Téged szeretlek és imádlak!
Már közel kétezer év eltelt azóta, hogy eme édes szavakat kimondtad, melyek most vigasztalják szívemet – mégis mily nagy erővel, vigasszal és áldással érintenek meg igéid itt, a jelenben!
„Ha tudnád.” Uram, Te elmondtad nekem, ki is vagy; kegyelmedben kijelentetted magad számomra. Tudom, hogy Te vagy „Istennek azon áldott ajándéka”, aki egyedül képes arra, hogy megmentse és megelégítse lelkemet. A mennyei szeretet óriási mélysége és szélessége jelent meg Benned. Uram, nemcsak az én szükségemre mutattál rá – hanem arra is, hogy kegyelmed és erőd bőségesen be tudja azt tölteni.
Én csak egy, ürességtől tátongó bűnös lélek vagyok – Te pedig egy, a teljességet birtokló Krisztus!
„Te kérted volna!” Ó, Istennek Áldottja, igen, ezt is megtanítottad nekem, és képessé tettél arra, hogy így tegyek. A szívem azon szüntelen kiáltása, hogy „Uram, add nekem ezt az élő vizet!” – jól ismert figyelő füleid számára. Te magad vagy az, akire vágyom; Uram, „utánad szomjazik a lelkem”! Az ajándékaid, a kegyelmed, vagy akár még a Te dicsőséged sem tudja betölteni egy olyan lélek szíve vágyát, melyben kimunkáltad, hogy csak utánad vágyakozzon. Te, a minden más egyéb, értékes ajándék Adományozója – Te magad vagy a legkiválóbb, a „kimondhatatlan” ajándék. Uram, kérlek, öntsd a Te élő szereteted bőséges folyamát az én üres, szomjazó szívembe! Add nekem önmagad – vagy meghalok!
S mivel kértelek erre, hiszem, hogy meg is adod, mert Te magad mondtad: „Ő adott volna”, és én halkan elsuttogom magamnak az áldott szavakat, „Aki szeretett engem, és önmagát adta értem”. Szívem megtelik a bűnbocsánat kiváltotta szent, túláradó örömmel, és az Istennel való békesség betölti és megelégíti lelkemet.
Így, én áldott Uram – a lelkem, mint egy fáradt kis madárka, összecsukja szárnyait az isteni vigasz eme édes kútfőjénél; belemászik ebbe az áldott „Kőszikla-Hasadékba” – és ott megpihen! –
Már közel kétezer év eltelt azóta, hogy eme édes szavakat kimondtad, melyek most vigasztalják szívemet – mégis mily nagy erővel, vigasszal és áldással érintenek meg igéid itt, a jelenben!
„Ha tudnád.” Uram, Te elmondtad nekem, ki is vagy; kegyelmedben kijelentetted magad számomra. Tudom, hogy Te vagy „Istennek azon áldott ajándéka”, aki egyedül képes arra, hogy megmentse és megelégítse lelkemet. A mennyei szeretet óriási mélysége és szélessége jelent meg Benned. Uram, nemcsak az én szükségemre mutattál rá – hanem arra is, hogy kegyelmed és erőd bőségesen be tudja azt tölteni.
Én csak egy, ürességtől tátongó bűnös lélek vagyok – Te pedig egy, a teljességet birtokló Krisztus!
„Te kérted volna!” Ó, Istennek Áldottja, igen, ezt is megtanítottad nekem, és képessé tettél arra, hogy így tegyek. A szívem azon szüntelen kiáltása, hogy „Uram, add nekem ezt az élő vizet!” – jól ismert figyelő füleid számára. Te magad vagy az, akire vágyom; Uram, „utánad szomjazik a lelkem”! Az ajándékaid, a kegyelmed, vagy akár még a Te dicsőséged sem tudja betölteni egy olyan lélek szíve vágyát, melyben kimunkáltad, hogy csak utánad vágyakozzon. Te, a minden más egyéb, értékes ajándék Adományozója – Te magad vagy a legkiválóbb, a „kimondhatatlan” ajándék. Uram, kérlek, öntsd a Te élő szereteted bőséges folyamát az én üres, szomjazó szívembe! Add nekem önmagad – vagy meghalok!
S mivel kértelek erre, hiszem, hogy meg is adod, mert Te magad mondtad: „Ő adott volna”, és én halkan elsuttogom magamnak az áldott szavakat, „Aki szeretett engem, és önmagát adta értem”. Szívem megtelik a bűnbocsánat kiváltotta szent, túláradó örömmel, és az Istennel való békesség betölti és megelégíti lelkemet.
Így, én áldott Uram – a lelkem, mint egy fáradt kis madárka, összecsukja szárnyait az isteni vigasz eme édes kútfőjénél; belemászik ebbe az áldott „Kőszikla-Hasadékba” – és ott megpihen! –
Susannah Spurgeon (1832–1903)
Forrás
Fókuszban az Ige - https://igerenezek.wordpress.com
2016. május 3.
Az elég titka
Füle Lajos :
Az elég titka
Az elég több a soknál
Az elég több a soknál
a szépségből,
a tehetségből,
a sikerből,
a szeretetből,
az élet édes ízeiből.
Sokan szeretnék ezt a többet,
mert a sok nem elég,
mert a sok kevés,
mert az elég mértéke más
és más a lényege.
Neked sokad van már,
de nincs még eleged.
Én ismerem az elég titkát,
és megmutatom neked:
Mid van, amit nem kaptál volna?
Milyen végtelen sokat kaptál!
S mindaz megsokszorozódna,
ha érte szívből hálát adnál.
Tedd meg, ha teheted!
Akkor... kinyílik fölötted az ég,
fény hull szívednek minden zegzugába
és – ez elég.
2016. április 2.
Spurgeon: Az Úr gondot visel
Spurgeon:
Az Úr gondot visel
100. ZSOLTÁR
1. v. Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!
2. v. Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!
3. v. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az Ő népe és legelőjének nyája.
4. v. Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!
5. v. Mert jó az Úr örökké tartó szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre.
2. v. Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!
3. v. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az Ő népe és legelőjének nyája.
4. v. Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!
5. v. Mert jó az Úr örökké tartó szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre.
A 98. zsoltár negyedik versének az ismétlése ez. Az eredeti szó örvendező kiáltozást jelent, mint ahogy a hű alattvalók üdvözlik uralkodójukat, amikor meglátják. Istenünket boldog népnek kell imádnia! Ha végiggondoljuk Isten lényét és műveit, lelkünk örömmel telik meg, és újra meg újra megtanuljuk, hogy kegyelméért hálásak legyünk. Az egész földön meglátható az Ő jósága, ezért dicsérje Őt az egész föld. Ó, ti népek, meddig utasítjátok még el Őt vakságotokban? Nem jön el addig az aranykor számotokra, amíg nem imádjátok Őt teljes szívvel!
2. vers: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel”
Tisztelettel és örömmel hódoljatok előtte. Ő a mi Urunk, és ezért Őt kell szolgálnunk. Ő kegyelmes Urunk, ezért örömmel kell szolgálnunk Őt. Ez a vers imádásra hív fel. A felhívás nem szomorú, mintha temetésre hívna. Nem! Vidám, örvendező felszólítás: ahogyan menyegzőre hívnak.
„Vigadozva járuljatok színe elé.” Imádnunk kell Őt, hogy megérezzük jelenlétét, és hogy teljes akarással közeledhessünk hozzá. Minden Istenre hangolódott szívnek ünnepélyes cselekedete ez, amit félelem nélkül megtehet. Ezért ne sírással, panaszkodva járuljunk elé, hanem zsoltárokkal és dalokkal. Amikor éneklünk, legyünk vidámak.
Ezért közeledjünk Istenhez szüntelenül ilyen módon. Ha odaadó hívők gyülekezete illően, harmonikusan és szívből dicséri Istent, akkor sok örömet is hoz számára. Szinte előre érezzük, milyen lesz majd a mennyben, ahol már az imádkozás egyetlen módja Isten dicsérete lesz. Úgy érezzük, el kell mondanunk dr. Wattsszal együtt: „Ám ne énekeljenek azok, akik nem ismerik a mi Istenünket; mi azonban, akik mennyei Királyunk kedveltjei vagyunk, mindenütt hirdessük énekkel is Istenünk dicséretét.”
„Vigadozva járuljatok színe elé.” Imádnunk kell Őt, hogy megérezzük jelenlétét, és hogy teljes akarással közeledhessünk hozzá. Minden Istenre hangolódott szívnek ünnepélyes cselekedete ez, amit félelem nélkül megtehet. Ezért ne sírással, panaszkodva járuljunk elé, hanem zsoltárokkal és dalokkal. Amikor éneklünk, legyünk vidámak.
Ezért közeledjünk Istenhez szüntelenül ilyen módon. Ha odaadó hívők gyülekezete illően, harmonikusan és szívből dicséri Istent, akkor sok örömet is hoz számára. Szinte előre érezzük, milyen lesz majd a mennyben, ahol már az imádkozás egyetlen módja Isten dicsérete lesz. Úgy érezzük, el kell mondanunk dr. Wattsszal együtt: „Ám ne énekeljenek azok, akik nem ismerik a mi Istenünket; mi azonban, akik mennyei Királyunk kedveltjei vagyunk, mindenütt hirdessük énekkel is Istenünk dicséretét.”
3. vers: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten”
Istent értelmesen kell dicsérnünk. Tudnunk kell, kit imádunk, és miért. „Ember, ismerd meg magadat” - hangzik az emberi mondás, de igazi, mély bölcsességet ajándékoz Istenünk megismerése. Kérdéses, hogy az ember meg tudja-e ismerni önmagát, mielőtt Istenét megismerte volna! Az Úr a szó abszolút és egyetlenszerű értelmében: Isten! Egyedül Ő az Isten! Őt így látnunk és ismeretünket engedelmességgel, bizalommal, alázatossággal, buzgósággal és szeretettel bizonyítanunk: mindezek olyan gyümölcsök, amelyeket kegyelem által teremhetünk csupán. Akik Őt egyetlen, igaz Istennek elismerik, azok képesek Őt méltó módon dicsérni.
„Ő alkotott minket, és nem mi magunkat.” Hát ne dicsérje a teremtmény a Teremtőjét? Egyesek úgy élnek, mintha ők maguk teremtették volna magukat. „Magacsinálta” embernek nevezik magukat, és önmagukat tisztelik, mint teremtőjüket. A hívő keresztyének viszont tudják, kiben van létük eredete, kitől származik jólétük, és nem igénylik, hogy őket dicsőítsék, sem a puszta létükért, sem pedig azért, amivé lettek. Sem ebben, sem az eljövendő világban nem igényelhetjük a magunk számára a dicsőségnek egy morzsáját sem. „Nem nekünk, Urunk” - ez marad mindörökre minden igazán hívő vallástétele.
„Az Ő népe, és legelőjének nyája” (vagyunk). Különleges tisztesség számunkra, hogy minden ember közül éppen minket választott ki arra, hogy az Ő népe legyünk! Ezen az alapon az Ő bölcsessége vezérel, az Ő nagylelkűsége táplál, és az Ő gondviselő szeretete ápol minket. A juhok a pásztor köré csoportosulnak, és rá néznek. Ugyanígy kell nekünk is az egész emberiség Pásztora köré gyülekeznünk. Ha Istenhez való viszonyunkat megvalljuk, már azzal is Őt dicsérjük. Ha jóságáról beszélünk, azzal imádjuk Őt! Énekeink nem kitalált történetekről szólnak, hanem tényekről tesznek tanúságot. Az Úr kegyelmének egyszerű felsorolása megrendítőbb, mint bármi, amit a fantázia kiagyalhat! Hogy mi az Ő legelőjének juhai vagyunk, az színtiszta igazság, és bizonyságtételünk tartalma.
„Ő alkotott minket, és nem mi magunkat.” Hát ne dicsérje a teremtmény a Teremtőjét? Egyesek úgy élnek, mintha ők maguk teremtették volna magukat. „Magacsinálta” embernek nevezik magukat, és önmagukat tisztelik, mint teremtőjüket. A hívő keresztyének viszont tudják, kiben van létük eredete, kitől származik jólétük, és nem igénylik, hogy őket dicsőítsék, sem a puszta létükért, sem pedig azért, amivé lettek. Sem ebben, sem az eljövendő világban nem igényelhetjük a magunk számára a dicsőségnek egy morzsáját sem. „Nem nekünk, Urunk” - ez marad mindörökre minden igazán hívő vallástétele.
„Az Ő népe, és legelőjének nyája” (vagyunk). Különleges tisztesség számunkra, hogy minden ember közül éppen minket választott ki arra, hogy az Ő népe legyünk! Ezen az alapon az Ő bölcsessége vezérel, az Ő nagylelkűsége táplál, és az Ő gondviselő szeretete ápol minket. A juhok a pásztor köré csoportosulnak, és rá néznek. Ugyanígy kell nekünk is az egész emberiség Pásztora köré gyülekeznünk. Ha Istenhez való viszonyunkat megvalljuk, már azzal is Őt dicsérjük. Ha jóságáról beszélünk, azzal imádjuk Őt! Énekeink nem kitalált történetekről szólnak, hanem tényekről tesznek tanúságot. Az Úr kegyelmének egyszerű felsorolása megrendítőbb, mint bármi, amit a fantázia kiagyalhat! Hogy mi az Ő legelőjének juhai vagyunk, az színtiszta igazság, és bizonyságtételünk tartalma.
4. vers: „Menjetek be kapuin hálaénekkel!”
A zsoltár nevét valószínűleg onnan nyerte, hogy ezen a helyen megjelenik a „hála” szó. Minden istentiszteleten túl kellene csordulnia a hálaadásnak. Olyan ez, mint a tömjén illata a templomban, amely betölti az egész házat. A bűnért való áldozat ideje elmúlt, de a hálaáldozat mindvégig megmarad. Mindaddig, amíg kegyelmet kapunk, hálát is kell adnunk. Csak kegyelem által vonulhatunk be kapuin. Ezt a kegyelmet kell dicsérnünk. Elképzelhető-e jobb középpontja az Úrról való gondolatainknak, mint maga az Úr, amikor az Ő házában vagyunk?
„Udvaraiba dicsérettel.” Az Úrnak akármelyik udvarába lépünk be, a belépődíj a dicséret. Istennek legyen hála, a hívők számára a legbelső udvar is nyitva áll, és beléphetünk a kárpit mögé is. Kötelességünk, hogy ezt a kiváltságunkat énekeinkben is kifejezzük.
„Udvaraiba dicsérettel.” Az Úrnak akármelyik udvarába lépünk be, a belépődíj a dicséret. Istennek legyen hála, a hívők számára a legbelső udvar is nyitva áll, és beléphetünk a kárpit mögé is. Kötelességünk, hogy ezt a kiváltságunkat énekeinkben is kifejezzük.
„Adjatok hálát neki.” Legyen hála szívedben és szádon, és add azt annak, aki erre jogosult.
„Áldjátok nevét!” Megáldott téged, ezért adj neki hálát! Dicsérd nevét, lényét, személyét. Dicsérd Őt, amíg csak élsz, minden körülmények között. Dicsérd Őt minden tulajdonságáért, akárhonnan is nézed Őt!
5. vers: „Mert jó az Úr”
Ez foglalja össze Isten lényét, és minden okot megad arra, hogy dicsérd Őt! Mert Ő jó, kegyelmes, kedves, nagylelkű, és szeret minket - sőt, Isten maga a szeretet! Isten jósága szüli bennünk a boldog dicséretet, amit ez a zsoltár fejez ki gazdagon.
Ez foglalja össze Isten lényét, és minden okot megad arra, hogy dicsérd Őt! Mert Ő jó, kegyelmes, kedves, nagylelkű, és szeret minket - sőt, Isten maga a szeretet! Isten jósága szüli bennünk a boldog dicséretet, amit ez a zsoltár fejez ki gazdagon.
„Örökké tart szeretete.” Isten nem akarja a bűnös halálát! Népével szemben még nyilvánvalóbb lesz az Ő kegyelme. Népe hozzá tartozik az idők kezdetétől fogva, és Övé marad mindörökké. Az örökké tartó kegyelem a szent énekek dicsőséges témája.
„És hűsége nemzedékről nemzedékre.” Isten nem ember, hogy megígérne valamit, amiről aztán elfeledkezik. Szövetségre lépett népével, és ezt nem vonja vissza, sem nem változtatja meg szavát, amit egyszer kimondott. Ahogy atyáink megtapasztalták hűségét, ugyanúgy megtapasztalják majd fiaink és azok leszármazottai is.
Ha Isten nem Ő lenne, akkor az igazaknak minden okuk meglenne a rémületre. Nem volna életünknek titkos alapja, és a szüntelenül változó világban állandóan félniük kellene. Ezért lenne jó, ha az igehirdetők többször prédikálnának Isten hűségének valóságáról! Ez véget vetne a hívők üdvözülésével kapcsolatos kételyeknek, és sokkal vigasztalóbb evangéliumot tudnának hirdetni. Szívünk repes az örömtől, amikor hódolunk Őelőtte, aki szavát még sohasem szegte meg, és aki szándékain még sohasem változtatott.
„Ahogyan nem hagyja el soha teremtményeit, ugyanígy nem szegi meg egyetlen ígéretét sem, és nem is feledkezik meg róluk.”
Ha életünk alapja Istennek bizonyos Igéje, akkor érezhetjük azt az örömet, amit ez a zsoltár nyújt, és annak örömével járulunk most is az Ő színe elé, és dicsérjük az Ő nevét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











