C.H. Spurgeon és felesége, Susannah
Jézus így válaszolt: “Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.”
(János 4:10)
Ó, Te sajgó lábú, elcsigázott, megfáradt Férfiú, aki ily módon ülsz ott annál a kútnál, s egy szegény, bűnös asszonytól kérsz inni egy kis vizet – Te vagy az én Uram és Megváltóm; Benned hiszek, Téged szeretlek és imádlak!
Már közel kétezer év eltelt azóta, hogy eme édes szavakat kimondtad, melyek most vigasztalják szívemet – mégis mily nagy erővel, vigasszal és áldással érintenek meg igéid itt, a jelenben!
„Ha tudnád.” Uram, Te elmondtad nekem, ki is vagy; kegyelmedben kijelentetted magad számomra. Tudom, hogy Te vagy „Istennek azon áldott ajándéka”, aki egyedül képes arra, hogy megmentse és megelégítse lelkemet. A mennyei szeretet óriási mélysége és szélessége jelent meg Benned. Uram, nemcsak az én szükségemre mutattál rá – hanem arra is, hogy kegyelmed és erőd bőségesen be tudja azt tölteni.
Én csak egy, ürességtől tátongó bűnös lélek vagyok – Te pedig egy, a teljességet birtokló Krisztus!
„Te kérted volna!” Ó, Istennek Áldottja, igen, ezt is megtanítottad nekem, és képessé tettél arra, hogy így tegyek. A szívem azon szüntelen kiáltása, hogy „Uram, add nekem ezt az élő vizet!” – jól ismert figyelő füleid számára. Te magad vagy az, akire vágyom; Uram, „utánad szomjazik a lelkem”! Az ajándékaid, a kegyelmed, vagy akár még a Te dicsőséged sem tudja betölteni egy olyan lélek szíve vágyát, melyben kimunkáltad, hogy csak utánad vágyakozzon. Te, a minden más egyéb, értékes ajándék Adományozója – Te magad vagy a legkiválóbb, a „kimondhatatlan” ajándék. Uram, kérlek, öntsd a Te élő szereteted bőséges folyamát az én üres, szomjazó szívembe! Add nekem önmagad – vagy meghalok!
S mivel kértelek erre, hiszem, hogy meg is adod, mert Te magad mondtad: „Ő adott volna”, és én halkan elsuttogom magamnak az áldott szavakat, „Aki szeretett engem, és önmagát adta értem”. Szívem megtelik a bűnbocsánat kiváltotta szent, túláradó örömmel, és az Istennel való békesség betölti és megelégíti lelkemet.
Így, én áldott Uram – a lelkem, mint egy fáradt kis madárka, összecsukja szárnyait az isteni vigasz eme édes kútfőjénél; belemászik ebbe az áldott „Kőszikla-Hasadékba” – és ott megpihen! –
Már közel kétezer év eltelt azóta, hogy eme édes szavakat kimondtad, melyek most vigasztalják szívemet – mégis mily nagy erővel, vigasszal és áldással érintenek meg igéid itt, a jelenben!
„Ha tudnád.” Uram, Te elmondtad nekem, ki is vagy; kegyelmedben kijelentetted magad számomra. Tudom, hogy Te vagy „Istennek azon áldott ajándéka”, aki egyedül képes arra, hogy megmentse és megelégítse lelkemet. A mennyei szeretet óriási mélysége és szélessége jelent meg Benned. Uram, nemcsak az én szükségemre mutattál rá – hanem arra is, hogy kegyelmed és erőd bőségesen be tudja azt tölteni.
Én csak egy, ürességtől tátongó bűnös lélek vagyok – Te pedig egy, a teljességet birtokló Krisztus!
„Te kérted volna!” Ó, Istennek Áldottja, igen, ezt is megtanítottad nekem, és képessé tettél arra, hogy így tegyek. A szívem azon szüntelen kiáltása, hogy „Uram, add nekem ezt az élő vizet!” – jól ismert figyelő füleid számára. Te magad vagy az, akire vágyom; Uram, „utánad szomjazik a lelkem”! Az ajándékaid, a kegyelmed, vagy akár még a Te dicsőséged sem tudja betölteni egy olyan lélek szíve vágyát, melyben kimunkáltad, hogy csak utánad vágyakozzon. Te, a minden más egyéb, értékes ajándék Adományozója – Te magad vagy a legkiválóbb, a „kimondhatatlan” ajándék. Uram, kérlek, öntsd a Te élő szereteted bőséges folyamát az én üres, szomjazó szívembe! Add nekem önmagad – vagy meghalok!
S mivel kértelek erre, hiszem, hogy meg is adod, mert Te magad mondtad: „Ő adott volna”, és én halkan elsuttogom magamnak az áldott szavakat, „Aki szeretett engem, és önmagát adta értem”. Szívem megtelik a bűnbocsánat kiváltotta szent, túláradó örömmel, és az Istennel való békesség betölti és megelégíti lelkemet.
Így, én áldott Uram – a lelkem, mint egy fáradt kis madárka, összecsukja szárnyait az isteni vigasz eme édes kútfőjénél; belemászik ebbe az áldott „Kőszikla-Hasadékba” – és ott megpihen! –
Susannah Spurgeon (1832–1903)
Forrás
Fókuszban az Ige - https://igerenezek.wordpress.com
