2011. november 15.

JÉZUS HITE



JÉZUS HITE

“...hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.”
 (Róma 3,2, 6b)

Jézus onnan jött, amit mi csak a hitünkkel tudunk felfogni. Számára teljes valóság volt a kárhozat, üdvösség, örök élet, Isten angyalainak világa. Nagy hitre volt szüksége, amikor látta itt a földön a különféle beteg embereket, és Isten nevében kimondhatta feléjük a gyógyító szót. Tudott segíteni a vakokon, sántákon, bélpoklosokon. Hite által halottak nyerhettek életet. Jézus szavára a naini ifjú felült és élt. Amikor Lázár sírjához lépett, minden tiltakozás ellenére volt hite az oszló hullát élettel megtölteni.
Vajon Jézus hitéből való vagy már? Benned ugyanaz a hit van, mint Benne volt? Jézus a Szentlélek által belőled is tud egészen új embert teremteni. Jézus hite elég arra, hogy szabad légy, és másként folytasd az életed, mint eddig tetted.
Olyan sokszor, amikor életem legnehezebb helyzetét jártam végig, és azt mondtam, hogy nem tudok megállni, arra gondoltam, ha az Úrnak volt hite, hogy beleengedjen ebbe a helyzetbe, ha Ő megbízik bennem, én is bízzam Őbenne.
Nézz a körülményekre, ahol élsz, ahová Isten állított. Hidd el, meg tud tartani, győzelmes életet tud adni. Van-e hited azokra az emberekre nézve, akik között élsz? Hidd el, elég Jézus hite, szeretete arra, hogy a legnehezebb embereket is újjáteremtse.
Bár úgy tudnál nézni minden emberre, mint Istennek egy drága gyöngyére. Akkor másképp néznéd a házastársad, gyermeked, szomszédod, vagy lelkész a gyülekezetét. Egy családban vagyunk öten - öt drágagyöngy! Ne azt keresd a másikban, ami rossz, a drágagyöngyöt lásd meg benne. Messzire gurulva, bepiszkolódva.
Akarj Jézus hitéből való lenni, hogy másokat az Ő közelségébe segíthess!

Trausch Liza "...BESZÉDED MEGELEVENÍT..."