2024. október 2.
Egyetlenegy
Füle Lajos
Egyetlenegy
Szétzüllik a vágyak csapatja,
ez erre, az amarra megy,
szívem mind , mind magára hagyja,
csak egy marad, egyetlenegy:
Egy lábnyomot követni végig,
célomhoz egyre közelebb,
egy ölelést szívemre zárni
s megőrizni a melegséget,
egy látomást kísérni végig,
sötét, sivatag helyeken,
egy álomért küszködni égig,
míg valóság lesz odafenn.
2024. szeptember 12.
A férj szerepköre
Ez a fejezet mindenkinek nagyon fontos.
Ha még nem vagy férj, de reméled, hogy az leszel, nagyon figyelj! Hiszen a szerepet már előadás előtt meg kell tanulni, nem számíthatsz súgóra.
Ha már férj vagy, de kiderült, hogy nem ismered a szerepedet, sürgősen tanulj! Isten irgalmas, és súg neked előadás közben is, ha látja igyekezetedet és elkötelezettségedet.
Lányoknak és asszonyoknak azért kell ismerniük a férj szerepét, hogy tudjanak segíteni. (Isten Évát Ádám segítőtársának szánta.) A segítés első lépése: ne foglaljátok el a házasságban a férj helyét. A második lépés: biztassátok és bátorítsátok férjeteket szerepének betöltésében.
Annak, hogy egy férj jól tölti be a szerepét, általában az a jele, hogy a felesége boldog. Sem zsarnokok, sem papucshősök mellett nem boldogok az asszonyok. Azt hiszem azért, mert egyik sem teszi lehetővé, hogy Isten terve szerint tölthesse be a maga asszonyi szerepét. Zsarnok mellett nem tud kibontakozni, papucshős mellett kénytelen „férfivé” növekedni. A Biblia szerint az igazi férfi Istenben bízik. Vajon boldog-e a felesége?
„A Feleségem énekel
– harmat hull, levél lebben így –, énekel a másik szobában.
A hálaének dallama
a csukott ajtón átszivárog,
s megtölti lelkem templomát. Ímé, az Úr jót tett velem:
a feleségem énekel,
énekel a másik szobában...”
(Füle Lajos)
A zsarnok önmagában, a papucshős a feleségében bízik, végeredményben egyik sem Istenbe, hanem emberbe veti bizalmát. Nem átokmondás, hanem ténymegállapítás:
„Átkozott az a férfi, aki emberben bízik,
és testi erőre támaszkodik,
az ÚRtól pedig elfordul szíve!
Olyan lesz, mint a bokor a pusztában, nem remélheti, hogy eljön valami jó. ”
(Jer 17,5-6)
De ez is ténymegállapítás:
„Áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, akinek az Úr a bizodalma. Mert olyan lesz,
mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad.
Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét. ”
(Jer 17,7-8)
A férj szerepköréről legátfogóbban Pál apostol beszél az Ef 5,21-32-ben. Ebben a bibliai szakaszban e szerepkörnek három fontos összetevője ismerhető fel: vezetés, szeretet, gondoskodás.
1. Vezetés
„A férfi feje a feleségnek,
ahogyan Krisztus is feje az egyháznak.”
Ebből a kijelentésből a következő gyakorlati konklúziók adódnak:
A vezetés felelősségét Isten adta a férjnek. Ezért a házasság csak akkor működik jól, ha érvényesül benne a férj vezető szerepe. A férj-szerep nem rang, hanem megbízatás. Elsősorban felelősséget jelent a feleség és a gyerekek anyagi, egészségi és lelki jólétéért. Nem azért kell a férjnek vezetnie, mert ő tökéletesebb vagy jobb teremtmény, mint a feleség – hiszen nem az –, hanem azért, mert Isten őt bízta meg ezzel – és őt is fogja számon kérni. Arról sincs szó, hogy mindent a férjnek kell csinálni a családban, de mindenről tudnia kell, mert mindenért felelős. (Nem az igazgató csinál mindent, de ha baj van, elsősorban őt vonják felelősségre. )
Először a férjnek kell betöltenie a szerepét ahhoz, hogy a feleség és a gyerekek képesek legyenek betölteni a magukét.
A vezetés a Biblia szerint szolgálat is. Krisztus, az egyház feje, azért jött, „hogy Ő szolgáljon” (Mk 10,45). A férj, aki a feleség és a család feje, a feleségét és a családját szolgálja.
„A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.”
(Lk 22,25-26)
A vezetés a vezetettek kibontakoztatása is. A jó kertész keze alatt jól fejlődnek a növények.
A vezetés légkörteremtés is. K. Lewin és munkatársai kísérletekkel igazolták, hogy a különféle vezetési stílusok (önkényuralmi, demokratikus, ráhagyós) más-más csoportlégkört alakítanak ki. Az Istenben bízó férfi Krisztus királyi uralma alatt áll. Vezetése mellett Krisztus szeretete, öröme és békéje költözik be a családba.
2. Szeretet
„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat és önmagát adta érte.”
(Ef 5,25)
Úgy hangzik ez a nehéz parancs, mintha a bénának mondanák:
„Nyújtsd ki a kezedet!”
„Ahogyan Krisztus... ”
Kezdeményezően. Nem válasz-szeretet az Övé, hanem az én szeretetemet megelőző szeretet. Hiszen „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” (Róm 5,8), azaz amikor mi még semmi jelét se mutattuk a mi iránta való szeretetünknek. A férfi tehát ne csak vállalkozásokban, nyaralási ötletekben és a szexben legyen kezdeményező, hanem elsősorban a szeretetben.
A másik feltétel nélküli elfogadásával. Az egyház az elmúlt évszázadok során sohasem volt tökéletes, Krisztus mégis kitartóan szerette. A férj sem várhatja, hogy a felesége tökéletes legyen. Szeretete nem függhet attól, hogy felesége jól végzi-e a dolgát, de még attól sem, hogy milyen a magatartása férje iránt.
Önmaga feltétel nélküli odaadásával. Nemcsak meghalni, hanem évtizedeken át élni is lehet valakiért – önmagunkat adva.
Önmagamat adni annyi, mint időmet, figyelmemet, teljes érdeklődésemet adni – a magam érdekeit háttérbe szorítva. Ez sokszor azt jelenti, hogy fontosabb arról gondoskodni, amire a feleségemnek van szüksége, mint a saját szükségleteimről (például beszélgetni akar, amikor én aludni szeretnék). Nem kevesebbről: önmegtagadásról van szó.
Önmagamat adni annyi, mint időmet, figyelmemet, teljes érdeklődésemet adni – a magam érdekeit háttérbe szorítva. Ez sokszor azt jelenti, hogy fontosabb arról gondoskodni, amire a feleségemnek van szüksége, mint a saját szükségleteimről (például beszélgetni akar, amikor én aludni szeretnék). Nem kevesebbről: önmegtagadásról van szó.
Tettekkel. Ha kell: virrasztva, gyalogolva, több munkával, minden munkát félretéve.
Szavakkal. Jézus is használta a kommunikációnak ezt az igazán emberi módját. Hiszen „szóból ért a magyar ember”, de minden idők és minden táj embere is, szóból ért az asszony is. Ha sírva panaszolja: „Évek óta egyszer sem mondtad nekem, hogy szeretsz”, – nem elég így vigasztalni: „Megmondtam az esküvőn és nem vontam vissza.”
Egész valónkkal. A szex-kannibál a testét, a költő az érzelmeit mozgósítja, az isteni szeretet pedig, amely a Krisztus uralma alatt álló férfit betölti, az egész embert.
Az előzőekből következik, hogy szeretetünknek elsősorban akarati döntésen kell alapulnia, nem változékony érzelmeinken.
Akár a béna, aki Jézus parancsára kinyújtotta a kezét, így szeretni is csak akkor leszek képes, ha megértem: a mindenható Isten az, aki erre szólít fel engem.
3. Gondoskodás
„A férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének. ”
(Ef 5,28-30)
Ha férfi vagy, most gondold át: mennyi időt, energiát és figyelmet fordítasz naponta tested táplálására és gondozására? (Legyen benne a tisztálkodás és a borotválkozás ideje is, és természetesen az is a magaddal való törődés, amikor a tested valamelyik része fáj. )
No és mennyi idő, energia és figyelem jut naponta a feleségednek?
„Ha csak olyan pici rész lennék benned, mint a fájós fogad, többet törődnél velem” – mondta egyszer egy asszony a férjének. A gondoskodó férj ismeri a felesége szükségleteit: tudja, hogy
mik a legnagyobb gondjai, részt vesz az álmaiban és megalapozott vagy hiú reményeiben.
A gondoskodó férj úgy viselkedik, hogy a felesége érzi és tudja, hogy ő fontos a férje számára. Ezt abból tudja meg, hogy a férjének van ideje rá és kéréseit nem felejti el.
Erre az érzésre és tudásra az asszonynak azért van szüksége, mert ettől függ az, hogy képes lesz-e igazán feleség lenni, vagyis betölteni a maga szerepkörét.
Erre az érzésre és tudásra az asszonynak azért van szüksége, mert ettől függ az, hogy képes lesz-e igazán feleség lenni, vagyis betölteni a maga szerepkörét.
2024. szeptember 5.
Ne félj !....
Ne félj!...
Ne félj olyannak lenni, amilyennek Isten akart és
teremtett, tehát amilyen vagy!
Ne félj elismerni a hibáidat, mert nincs egyetlen
ember sem, aki soha nem hibázott!
Ne félj kimondani és képviselni őszinte véleményedet,
mert mások csak ezáltal tudnak téged helyesen
megítélni!
Ne félj megváltoztatni a véleményedet, ha egy másik
vélemény meggyőz téged! Mert a vélemények olyanok,
mint a tested bőre: ha nem tudnak veled együtt nőni,
akkor kőkemény páncéllá válhatnak, amely végül
megfojt!
Ne félj azoktól az emberektől, akik nem szeretnek.
Azért nem szeretnek, mert tartanak tőled, és ezt csak
te szüntetheted meg!
Ne félj a fontos és a sürgős között különbséget tenni,
és a sürgős dolgot abbahagyni, ha valami fontos tennivalód akad!
Mert a sürgős dolgok elrabolják az idődet,
a fontosak azonban meggazdagítják az életedet!
Ne félj a holnaptól, a jövőtől!
Mert mindig csak feltételezheted,
hogy mi fog történni.
Egyedül Isten tudja,
mi a terve veled!
Forrás:
Vetés és Aratás - 2012./1.
2024. augusztus 3.
Vidám nyárutó
Kovács József: Nyárutó
Fésűs Éva
Vidám nyárutó
Augusztusban már a nyár
kissé őszben sántikál,
ábrándozik, nem nevet,
falevelet festeget.
Körte pottyan, totyakos,
már a sün is pocakos,
folton-folt a káposzta,
kofa viszi városba.
Dinnye feje szép kerek,
olyan okos, szétreped!
Nyuszi füle nagyra nőtt,
ha leül is, látni őt.
Szóló szőlő kilenc tő,
őrzi madárijesztő,
széna, szalma, félkalap,
aki látja, elszalad!
2024. július 2.
Gyökössy Endre erősítő gondolatai
Akarsz-e meggyógyulni ?
Gyökössy Endre
Akarsz-e meggyógyulni akaratgyengeségedből?
Akarsz-e meggyógyulni?
Micsoda kérdés! Hát van beteg a világon, aki nem akar
meggyógyulni?
Van! Nem is kevés!
Sok jel arra mutat, hogy az a beteg is többé-kevésbé ezek
közé tartozott, akiről János evangélista ír evangéliumában: Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A
betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a
medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz
felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett). Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett
betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már
milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e
meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy
amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek,
más lép be előttem." Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és
járj" És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát,
és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók ekkor így szóltak a
meggyógyított emberhez: "Szombat van, nem szabad felvenned az
ágyadat." Ő így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta
nekem: Vedd az ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta
neked: Vedd fel és járj!?" De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után
találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: "Íme,
meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék
veled." Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az,
aki meggyógyította. Ez a férfi már harmincnyolc éve beteg, s ebből jó néhány
évet a jeruzsálemi "Dagály-fürdő" oszlopos csarnokában
töltött, a Bethesda tavánál, valami hordágy-félén heverve. Lehet, hogy eleinte
várta a "vizek mozdulását": gyógyulását, de évek múltán
már ő is olyan megszokott reménytelenséggel heverhetett ott, mint hever ma
is szerte a világon számtalan beteg az elfekvő kórházak sűrű levegőjű
és sűrű ágyas termeiben. Ekkor megáll valaki mellette. Nem valamely betegtársa, hogy siránkozva magáról beszéljen, hanem egy
ismeretlen valaki. Ez az ismeretlen ránéz, majd megszólítja: - Akarsz-e meggyógyulni ?
Jézus Krisztus szólítja meg ezzel a kérdéssel! Szónoki
kérdés ez? Ismételten fel kell vetnünk: el lehet azt képzelni, hogy
valaki harmincnyolc éve beteg, és már nem is akarna meggyógyulni? Igen, nagyon is el lehet képzelni. Éppen azért, mert már
harmincnyolc éve beteg. És betegségét úgy megszokta, mint púpos ember a
púpját, kopasz ember a kopaszságát. A betegséget is meg lehet
szokni. Mindent meg lehet szokni.
Valaki két évtizedet töltött börtönben. Amikor kiengedték,
azt kérte: engedjék vissza, már nem tud kint élni. Kinevették. Ő pedig
betört egy üzletbe, csak azért, hogy újra megszokott helyére,
társaságába kerülhessen.
Szenvedélyek, bűnök rabságát is meg lehet szokni. Lehet velük
"békésen együtt élni". - Van egy madárfajta, amelyik a krokodilus
hátán él, teljes szimbiózisban azaz, együttélésben a krokodilussal.
Egy különös halfajta pedig a cápára tapad rá, és azzal él együtt. Már
nem is tudna nélküle élni. Be sokan élünk a magunk krokodilusával és
cápájával békés együttélésben! Évek, évtizedek óta együtt egy titkos szenvedéllyel, rejtett bűnnel, és eszünkbe sem jut, hogy meggyógyuljunk, hogy ki is gyógyulhatunk belőle. Már teljes
és komfortos ez az együttélés, testileg-lelkileg.
Egy vezetőállású embert gyakorta zaklatott hivatalában egy lerongyolódott értelmiségi. Minden héten megpumpolta,
mondván: - Nincs munkám! Vagy ezzel: - Éhen halok! A főtisztviselőnek megesett a szíve rajta, és munkát, mégpedig irodai munkát kerített neki. De
miután felajánlotta, hol és mikor foglalhatja el állását - az ott
sem jelentkezett és ő se látta soha többé. Az az ember már
teljes és békés szimbiózisban élt lustaságával, munkátlanságával. Tibolddarócon valamikor, nem is olyan nagyon régen még
barlangokban is laktak emberek. Végül is a kormány intézkedett és egy
ház-sort épített a barlanglakóknak. Nagy ünnepély keretében költöztették át
őket. Rövid idő leforgása alatt igen sokan visszaköltöztek régi
barlanglakásukba, az új házakat meg kiadták bérbe, mert szimbiózisban éltek
már a barlanggal: a nyirkossággal, penésszel, sötétséggel. De gondolhatunk a gazdag ifjúra is, aki úgy hozzánőtt a
vagyonához, hogy nem akart meggyógyulni - mert a pénzzel is lehet
szimbiózisban élni. Tehát egyáltalában nem olyan felesleges kérdése ez Jézusnak: - Akarsz-e meggyógyulni? Akarsz-e valóban kigyógyulni abból,
amivel vagy akivel szimbiózisban élsz? (Mint például a gadarénus a
maga kétezer disznóra való démonával.) Akarsz-e valóban
meggyógyulni beteges vagy túltengő képzeletvilágodból? Félelmeidből, szorongásaidból, aggodalmaskodásodból? Elfojtott
indulataidból?
Agyonlapító magányodból? Belső ürességedből, a halál
félelméből? Te tudod: mivel, kivel élsz békés - talán nem is olyan békés! -együttélésben. Rettenetes "édes-kettesben", úgy,
hogy közben egyre fogy életerőd, morzsolódik idegrendszered. De akarsz-e meggyógyulni? Nem szónoki kérdés ez. Gondolj
csak arra, amire nem szívesen gondolsz, de mégis minden gondolatod
odamutat.
Amire nem gondolnod - most szinte lehetetlen... Akarsz-e
meggyógyulni belőle? Valóban meggyógyulni! - Nos: AKARSz-E?
"Az a baj, hogy szeretnék, de nem tudok. Én már nem
tudok akarni. Nem is tudom, mit és hogyan kellene akarnom..." Egyszóval: az akarattal van baj. Lehet, hogy eleve azzal volt bajod, és akarathiányodból
származott eddig is minden egyéb nyomorúságod. Gondolj csak a bethesdai
betegre!
Három okunk is van feltételeznünk róla: minden bajának
alap-oka az ő akarathiánya volt.
Először is gondoljunk a történet végére, ahol Jézus
figyelmezteti:
"Többé ne vétkezzél! " Arra lehet következtetnünk,
hogy vétke és akaratgyengesége között kapcsolat állott fenn.
Másodszor: akarathiányára következtethetünk abból is, hogy tehetetlenül, szinte lelkileg is bénán fekszik ott, talán
hosszú évek óta. Egyszerűen csak ott van. Nem tud dönteni, még szóval
sem, hiszen Jézus kérdésére: "Akarsz-e meggyógyulni?" -
tulajdonképpen nem is válaszol. Amit mond, az mai szóval: mellébeszélés,
siránkozás.
Harmadszor: a bethesdai beteg akarathiányára mutat az az
egyszerű tény is, hogy önmaga sorsáért mást okol. Jellemző ez a mondata:
Más lép be előttem. Az elnyomott, a kisebbrendűségbe, a magányba
csúszott ember védekezése ez. Íme, milyen következményekkel jár az akarat hiánya: Lelkileg
bénult lesz. Mindezért - mást okol A történettel, de a magunk
életével kapcsolatban is két kérdés vetődik fel:
1. Szüksége van-e az Úrnak akaratunkra?
2. Nem arra tanít-e más helyen az Ige, hogy mondjunk le
saját
akaratunkról? (Legyen meg a Te akaratod...)
Az első kérdésre egy NEM - mel és egy IGEN - nel kell
válaszolnunk: - NEM, nincs szüksége az Úrnak akaratunkra, anélkül is meg tud
gyógyítani! IGEN, "szüksége van" rá mégis, mert az embernek
van szüksége arra, hogy ne legyen akaratnélküli báb! És Jézus szereti az
embert. Emlékezzünk csak a kananeus asszony történetére, miként
becsüli meg ott is Jézus az asszony kitartó akaratát: "Asszony, legyen a te akaratod szerint!" (Máté 15,28)
Szükségünk van egészséges akaratra, hogy egybe tudjuk azt
hangolni Isten akaratával. Csak az tudja az alaphangra hangolni
hangszerét, akinek van hangszere! Akinek nincs, vagy beteg az akarata,
az nem tudja Isten akaratára hangolni azt. Milyen szépségesen
szépen kiderül ez a Jézus-i szavakból: "Én nem a magam akaratát
keresem, hanem Annak akaratát, Aki elküldött engem - az Atyáét." (János 5,30) Ez nem azt jelenti, hogy Jézusnak nincs akarata, vagy beteg
az akarata, hanem azt, hogy teljesen ráhangolódik az Atyára,
akaratával Isten akaratát keresi.
Forrás
Kézfogás a magasból
Kézfogás a magasból
2024. június 18.
Nagy dolgokat várj Istentől!
"Isten véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik ...
a mi bennünk munkálkodó erőnk szerint."
(Efézus 3, 20)
Az imádkozó ember csak akkor fordul bizalommal Istenhez, ha Isten csodálatos erejének megtapasztalásában él. Pál apostol megtapasztalta ezt az erőt. Általa lett az üldözőből Jézus nevének hitvallója. Amit senki nem tartott lehetségesnek, amit maga Pál is kizártnak tartott, azt Isten megtette.
Ez az erő szakadatlanul munkálkodott benne, ezért kiált fel így: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!"(Filippi 4:13) Máskor pedig: „Felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett." Ezért bízott abban, hogy Isten mindent megtehet (2. Kor 9, 8); az apostol sziklaszilárdan hitte ezt. Imádkozásán mint ragyogó korona, ott van Isten dicsőítése és imádása. Isten véghetetlen bőséggel mindent megtehet, azaz feljebb, mint valaha is megtapasztalhattuk.
Megtapasztaltuk már mi is Isten kegyelmének ezt a csodálatos erejét, amellyel új embert teremt? Új mederbe sodorta-e életünk folyamát ez az erő? Megtörtént bennünk is az a nagy változás, amit Pál ezekkel a szavakkal ír le: „A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden"? Amire semmiféle emberi rábeszélés vagy ékesszólás nem képes, amit az ember legjobb szándéka sem vihet véghez, azt elvégzi Isten hatalma. Elveszi belőlünk a kőszívet és ad helyette újat, mely készségesen követi az Ő vezetését. Azután naponta új erőt és új bátorságot ad arra, hogy legyőzzük a gonoszt. Segít elhordozni a nehézségeket. - Csak ha átéltük és mindig újra átéljük Istennek ezt az erejét, tudunk igazán bizalommal imádkozni.
Életünk legnagyobb csodája: az ember szívének megújulása. Aki ezt megtapasztalta, abban eldőlt az a kérdés, hogy léteznek-e csodák vagy sem, mert saját magában látja Isten csodálatos hatalmának legnagyobb bizonyítékát. Halálosan beteg lelke csodálatosan meggyógyult és most naponta Isten gyógyító erőiből él. Aki a legnagyobbat megtette, hogyne tenné meg a többit is? És ahogyan megmentette az én lelkemet, úgy másokat is életre vezethet. Imádságunk meghallgatásában is túlmegy azon, amit kérünk vagy elgondolunk. Isten bennünk munkálkodó ereje által - ami által fenntart és mindenen átsegít - fogalmat alkothatunk arról, hogy ennek a hatalomnak nincs határa. Mindent úgy tud és úgy akar irányítani az életünkben, hogy célhoz érjünk.
(Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből)
2024. május 23.
Szeretett Isten gyermekei vagyunk
"Szeretni magunkat alapvető fontosságú. Ha nem szeretjük önmagunkat, akkor hogyan tudnánk szeretni másokat."
"Isten szívében, elméjében minden ember egy, mi mind
az Ő része vagyunk. Ő mindenkit egyformán nagyon szeret, valódi Énünket
látja örömmel és szeretettel teli Szellemével/Szentlelkével, örömmel és szeretettel
teljes valónkat. Nála nincsenek vallások, felekezetek, csak szeretett
gyermekei - vagyis mi emberek, mindannyian."
(Mharisha True)
Rómabeliekhez írt levél 8,14-16
"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem a
szolgaság lelkét kaptátok, ismét a félelemre, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki
által kiáltjuk: „Abbá, Atyám!" Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel
együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk."
Címkék:
értékes gondolatok,
értékes vagy,
Idézet,
Isten szeretete,
önértékelés,
szeretet
2024. május 5.
Boldog Anyák Napját kívánok!
Boldog Anyák Napját kívánok!
"Adhat Isten néked kincset, gazdagságot ,
Rubintokat és gyémántot, márvány palotát,
Adhat pénzt, ragyoghat rajtad drága ékszer,
Csak egyet nem adhatsz kétszer,
Édes jó anyát."
(Honthy Hanna)
Forrás
Facebook - Családi net.hu
2024. május 1.
Szöllõsy István: AJÁNDÉK
Ajándék mindegyik napod,
az élet, egyre teljesebben.
Úton vezérlő csillagod
s az árnyék, mely nyomomban rebben.
Ajándék gond, kudarc, remény
nehéz próbák dús áradatja
s végzésed tisztuló színe,
amely életem Feléd ragadja.
Gyermekmosoly, cirógató kéz,
május derűje, őszi pára
s ha fárasztó nap végivel
halk álmot küldesz éjszakára.
Ajándék mind a múlt s jövő:
lehet - napok, lehet, csak órák
s ajándékod mindegyre nő,
ha gondolok s nem gondolok Rád,
mert gondolsz rám Te szüntelen,
bár nem kérlek, hogy megsegíts,
kegyosztó kedved végtelen
s ajándék vagy Te is.
2024. április 20.
Porszem ember
Pecznyík Pál
Porszem ember
Porszem ember vagyok, a sok porszem között,
de mióta Jézus, szívembe költözött,
Ő a dicső szobrász, formálgat engemet,
de mióta Jézus, szívembe költözött,
Ő a dicső szobrász, formálgat engemet,
szebb dicső életre készíti lelkemet.
Hála, idősen is, eszköze lehetek,
Vele: tűzön - vízen, keresztülmehetek!
Amíg Vele járok, nem ijeszt félelem,
kezében tudhatom, megváltott életem!
Övé már régóta szívem, kezem, lábam,
bennem: Ő világít, e sötét világban.
Mert még ma is sokan, sötétségben mennek,
és ha nem látnak fényt, örökre elvesznek.
Porszem ember vagyok, sivatagi vándor,
lelkem kis sátora, már viharvert sátor.
Jézussal vonulok, lelki sivatagban,
Vele bátran megyek vészben, viharokban.
Csak csodálni tudom, hogy engem, porszemet,
még ha megbántom is, így óv és így vezet.
Ő a dicső Király, Világ Teremtője,
porszem bűnösöknek, áldott Megmentője!
Nem csak lejött hozzánk, hanem meg is váltott,
hol halál aratott, Ő egyedül járt ott!
Áldozatos harca, győztesen ért véget!
Mégis kész győzelmét megosztani, véled.
Lehetsz hű gyermeke te is, az Atyának,
ám csak úgy, ha hátat fordítsz a világnak!
Celldömölk
2012. VII. 18.
2012. VII. 18.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












