Gyökössy Endre erősítő gondolatai

Akarsz-e meggyógyulni ?

Gyökössy Endre

Akarsz-e meggyógyulni akaratgyengeségedből?

Akarsz-e meggyógyulni?

Micsoda kérdés! Hát van beteg a világon, aki nem akar meggyógyulni?

Van! Nem is kevés!

Sok jel arra mutat, hogy az a beteg is többé-kevésbé ezek közé tartozott, akiről János evangélista ír evangéliumában: Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett). Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem." Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj" És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: "Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat." Ő így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?" De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: "Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled." Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította. Ez a férfi már harmincnyolc éve beteg, s ebből jó néhány évet a jeruzsálemi "Dagály-fürdő" oszlopos csarnokában töltött, a Bethesda tavánál, valami hordágy-félén heverve. Lehet, hogy eleinte várta a "vizek mozdulását": gyógyulását, de évek múltán már ő is olyan megszokott reménytelenséggel heverhetett ott, mint hever ma is szerte a világon számtalan beteg az elfekvő kórházak sűrű levegőjű és sűrű ágyas termeiben. Ekkor megáll valaki mellette. Nem valamely betegtársa, hogy siránkozva magáról beszéljen, hanem egy ismeretlen valaki. Ez az ismeretlen ránéz, majd megszólítja: - Akarsz-e meggyógyulni ?

Jézus Krisztus szólítja meg ezzel a kérdéssel! Szónoki kérdés ez? Ismételten fel kell vetnünk: el lehet azt képzelni, hogy valaki harmincnyolc éve beteg, és már nem is akarna meggyógyulni? Igen, nagyon is el lehet képzelni. Éppen azért, mert már harmincnyolc éve beteg. És betegségét úgy megszokta, mint púpos ember a púpját, kopasz ember a kopaszságát. A betegséget is meg lehet szokni. Mindent meg lehet szokni.

Valaki két évtizedet töltött börtönben. Amikor kiengedték, azt kérte: engedjék vissza, már nem tud kint élni. Kinevették. Ő pedig betört egy üzletbe, csak azért, hogy újra megszokott helyére, társaságába kerülhessen.

Szenvedélyek, bűnök rabságát is meg lehet szokni. Lehet velük "békésen együtt élni". - Van egy madárfajta, amelyik a krokodilus hátán él, teljes szimbiózisban azaz, együttélésben a krokodilussal. Egy különös halfajta pedig a cápára tapad rá, és azzal él együtt. Már nem is tudna nélküle élni. Be sokan élünk a magunk krokodilusával és cápájával békés együttélésben! Évek, évtizedek óta együtt egy titkos szenvedéllyel, rejtett bűnnel, és eszünkbe sem jut, hogy meggyógyuljunk, hogy ki is gyógyulhatunk belőle. Már teljes és komfortos ez az együttélés, testileg-lelkileg.

Egy vezetőállású embert gyakorta zaklatott hivatalában egy lerongyolódott értelmiségi. Minden héten megpumpolta, mondván: - Nincs munkám! Vagy ezzel: - Éhen halok! A főtisztviselőnek megesett a szíve rajta, és munkát, mégpedig irodai munkát kerített neki. De miután felajánlotta, hol és mikor foglalhatja el állását - az ott sem jelentkezett és ő se látta soha többé. Az az ember már teljes és békés szimbiózisban élt lustaságával, munkátlanságával. Tibolddarócon valamikor, nem is olyan nagyon régen még barlangokban is laktak emberek. Végül is a kormány intézkedett és egy ház-sort épített a barlanglakóknak. Nagy ünnepély keretében költöztették át őket. Rövid idő leforgása alatt igen sokan visszaköltöztek régi barlanglakásukba, az új házakat meg kiadták bérbe, mert szimbiózisban éltek már a barlanggal: a nyirkossággal, penésszel, sötétséggel. De gondolhatunk a gazdag ifjúra is, aki úgy hozzánőtt a vagyonához, hogy nem akart meggyógyulni - mert a pénzzel is lehet szimbiózisban élni. Tehát egyáltalában nem olyan felesleges kérdése ez Jézusnak: - Akarsz-e meggyógyulni? Akarsz-e valóban kigyógyulni abból, amivel vagy akivel szimbiózisban élsz? (Mint például a gadarénus a maga kétezer disznóra való démonával.) Akarsz-e valóban meggyógyulni beteges vagy túltengő képzeletvilágodból? Félelmeidből, szorongásaidból, aggodalmaskodásodból? Elfojtott indulataidból? 

Agyonlapító magányodból? Belső ürességedből, a halál félelméből? Te tudod: mivel, kivel élsz békés - talán nem is olyan békés! -együttélésben. Rettenetes "édes-kettesben", úgy, hogy közben egyre fogy életerőd, morzsolódik idegrendszered. De akarsz-e meggyógyulni? Nem szónoki kérdés ez. Gondolj csak arra, amire nem szívesen gondolsz, de mégis minden gondolatod odamutat.

Amire nem gondolnod - most szinte lehetetlen... Akarsz-e meggyógyulni belőle? Valóban meggyógyulni! - Nos: AKARSz-E?

"Az a baj, hogy szeretnék, de nem tudok. Én már nem tudok akarni. Nem is tudom, mit és hogyan kellene akarnom..." Egyszóval: az akarattal van baj. Lehet, hogy eleve azzal volt bajod, és akarathiányodból származott eddig is minden egyéb nyomorúságod. Gondolj csak a bethesdai betegre!

Három okunk is van feltételeznünk róla: minden bajának alap-oka az ő akarathiánya volt.

Először is gondoljunk a történet végére, ahol Jézus figyelmezteti:

"Többé ne vétkezzél! " Arra lehet következtetnünk, hogy vétke és akaratgyengesége között kapcsolat állott fenn.

Másodszor: akarathiányára következtethetünk abból is, hogy tehetetlenül, szinte lelkileg is bénán fekszik ott, talán hosszú évek óta. Egyszerűen csak ott van. Nem tud dönteni, még szóval sem, hiszen Jézus kérdésére: "Akarsz-e meggyógyulni?" - tulajdonképpen nem is válaszol. Amit mond, az mai szóval: mellébeszélés, siránkozás.

Harmadszor: a bethesdai beteg akarathiányára mutat az az egyszerű tény is, hogy önmaga sorsáért mást okol. Jellemző ez a mondata: Más lép be előttem. Az elnyomott, a kisebbrendűségbe, a magányba csúszott ember védekezése ez. Íme, milyen következményekkel jár az akarat hiánya: Lelkileg bénult lesz. Mindezért - mást okol A történettel, de a magunk életével kapcsolatban is két kérdés vetődik fel:

1. Szüksége van-e az Úrnak akaratunkra?

2. Nem arra tanít-e más helyen az Ige, hogy mondjunk le saját

akaratunkról? (Legyen meg a Te akaratod...)

Az első kérdésre egy NEM - mel és egy IGEN - nel kell válaszolnunk: - NEM, nincs szüksége az Úrnak akaratunkra, anélkül is meg tud gyógyítani! IGEN, "szüksége van" rá mégis, mert az embernek van szüksége arra, hogy ne legyen akaratnélküli báb! És Jézus szereti az embert. Emlékezzünk csak a kananeus asszony történetére, miként becsüli meg ott is Jézus az asszony kitartó akaratát: "Asszony, legyen a te akaratod szerint!" (Máté 15,28)

Szükségünk van egészséges akaratra, hogy egybe tudjuk azt hangolni Isten akaratával. Csak az tudja az alaphangra hangolni hangszerét, akinek van hangszere! Akinek nincs, vagy beteg az akarata, az nem tudja Isten akaratára hangolni azt. Milyen szépségesen szépen kiderül ez a Jézus-i szavakból: "Én nem a magam akaratát keresem, hanem Annak akaratát, Aki elküldött engem - az Atyáét." (János 5,30) Ez nem azt jelenti, hogy Jézusnak nincs akarata, vagy beteg az akarata, hanem azt, hogy teljesen ráhangolódik az Atyára, akaratával Isten akaratát keresi.

Forrás
Kézfogás a magasból

Akarsz-e meggyógyulni félelmeidből?

Gyökössy Endre

Akarsz-e meggyógyulni félelmeidből?

Most a félelemről szeretnék "példázatokat" mondani. A félelemről, mert szinte biztos, hogy a bethesdai beteg ember félt. Félt is! Így is mondhatnám: negatív gondolatainak töltése a félelem volt. Félt a "más"-tól, aki "előtte lép be" a vízbe. Félt az "ököljogtól". Félt az élettől, az embertől, a haláltól.

Hadd mondjak "példázatokat" a különböző félelmekről, hogy mindenekelőtt tudjuk: miféle is az a félelmes "félelem"? A félelem, ami megfelezi, hasítja, szétszakítja az embert.

Tudnunk kell, hogy van olyan félelem, ami Isten óvó, féltő ajándéka. Így is mondhatnám: Isten csengettyűje: - Vigyázz! Édesanya, vigyázz gyermekedre, fogd meg a kezét: villamos alá ne fusson! - Férj vigyázz, csöngetek a szíveden! Ki ne mond "azt" a szót a feleségednek, mert az megsebzi a házasságotokat! - Kiránduló, vigyázz, még egy lépés és lezuhansz! - Orvos, vigyázz, ne vágj mélyebbre! - Politikus, vigyázz, még egy lépés és: háború!

Ha a haláltól fájdalommal óv, csönget vele testünkben a Teremtő, félelemmel is óvhat. Isten féknek szánta ezt a fajta félelmet, hogy ne legyünk féktelenek, ne rohanjunk vesztünkbe, ne fussunk lejtőre. Tehát a félelem lehet Isten féltő, óvó ajándéka is. Van azonban egy másféle félelem, amit nehezen lehetne ajándéknak tekinteni. Egy szorongató érzés, ami világrajövetelünk pillanatától, az ősfélelemtől kezdve a halál pillanatáig, a halálfélelemig végtelen széles skálán szinte aláfesti életünket. Csak a kisgyermek félelmeinek negyvenkétféle változatát ismeri a gyermeklélektan! Van tehát félelem, ami már nem mindig hasznos, nem "jó" félelem. Mint ahogy jó a fék, de nem jó, ha mindig fékez. Attól is felborulhat az autó. Ilyen életet-fékező, túlfékező, felborító félelem az, amikor annyira félünk valamitől vagy valakitől, hogy szinte foglya leszünk félelmünk tárgyának. Amikor úgy megragadja életünket a félelem, hogy már azt is mondhatnánk: az ragadott meg minket. Valaki annyira félt a ráktól, hogy halálfélelmében öngyilkos lett. Felboncolták: nyoma sem volt benne a ráknak. Ismerős tény lelkigondozók és pszichiáterek előtt, hogy kezdő művészek első koncertjük előtt ínhüvelygyulladást kaphatnak. Annyira félnek attól, hogy nem sikerül a lehető legjobban a koncert, annyira "begyulladnak", hogy a szó fizikai értelmében is gyulladásba jön az ínhüvelyük.

Vannak, akik minél szebben akarnak elmondani valamit, annál inkább dadognak. Vannak olyan asztmások, akik megérzik, hogy "holnap" rohamuk lesz. És mert várják, félnek tőle - a félelem vonzza a félelem tárgyát! - a roham jelentkezik is. Vagy félünk, hogy "holnap rossz napunk lesz" - és az lesz. Ez a boszorkánykör, amelyből csak FELFELÉ van menekvés.

Olvastam egyszer egy idegorvos tréfásan-halálos-komoly receptjét, hogyan lehet idegbajt kapni és szanatóriumba kerülni:

- Keresd meg azt a félelmet, ami leginkább megfelel természetednek és tarts ki hűségesen mellette! (Például: elveszíted az állásod. Följelentenek valamiért. Megcsal a párod, stb.....) Gondolj rá minél gyakrabban. Lehetőleg evés és lefekvés előtt! - Ezt fűszerezd meg a napi változatos apróságokkal: feladtál egy levelet, de nem tettél rá bélyeget. Nyitva felejtetted a víz- vagy a gázcsapot. Tele van a város (akácfavirág helyett) bacilussal és vírussal. Számítsd ki, mennyi lehet egy légköbméterben? Tegnap főnöködnek mondtál valamit, s az biztosan megsértődött. Egy jó barátod nem úgy köszönt, miért? Stb., stb..... - Aki csak egy ideig betartja ezt, szinte biztos lehet az eredményben: idegösszeomlás.

Vannak, akik háromszor kerülnek szembe félelmük tárgyával: 1. mielőtt jön; 2. amikor éppen jelen van; 3. amikor már elment vagy elmúlt.

Egyszeri találkozással még kibírható a félelem, háromszorival már alig. De mint látjuk, a múltból és a jövőből is lehet importálni a félelmet. De ezek a félők még legalább meg tudják nevezni félelmük tárgyát vagy személyét. Ami még megnevezhető, az könnyen elnevezhető, imádságban exportálható.

Rosszabb a félelemnek az a formája, amikor valaki már nem tudja megmondani, mitől, kitől fél, csak fél. Fél életet, félelmes életet él. Állandó szorongásban van. Maga sem tudja, miért, de egyszerre csak szorítást érez.

Belülről indul ez az érzés, egyre inkább elhatalmasodik rajta és - fél. Felületesen lélegzik, fulladozik és - fél. Az ilyen megnevezhetetlenül és mindig, mindenkitől félő ember mindenben a bajt látja. Fél orvoshoz menni, és fél el nem menni. Fél megtenni valamit, és fél meg nem tenni.

Egy asszony szép bundát kapott férjétől. Első szava volt: - Ó, Istenem, beleesnek a molyok! A molyoktól nem látta a bundát. Vannak, akik mindennek csak a fonákját, a tövisét, rossz oldalát látják. Nem jó így élni, és szinte nem is érdemes! De érdemes és lehetséges ebből meggyógyulni, és belső félelmek nélkül élni.

Valaki egy levélben írta: borzasztó, hogy minden dolgok méhében ott érzi a halált, s csak a halált. Mintha valaki az őszi tölgyerdőben csak a lehulló faleveleket látná, a továbbélő termetes fákat nem. Csak a halált - az életet nem. Csak a nagypénteket - a húsvétot nem.

Jób könyve így írja le ezt a félelmet: "Éjjeli látásokon való töprengések között, amikor mély álom fogja el az embereket, félelem szállt rám és rettegés, és megreszketteti minden csontomat." (Jób 4,13-14)

Íme az "életfélelem ". Amikor egyszerre csak az élet maga válik nyomasztóan, szorongatóan félelmessé. A belül hordozott és kívül reánk váró élet egyaránt. Egy életfélelemmel telített ember így vall erről: "Úgy érzem magamat, mintha kisgyermek volnék, és őserdő mélyén titokzatos ház zárt ajtaja előtt állnék, s a halk neszek között be kellene nyitnom, de nem merek, és visszafordulni sem merek, és felnézni a falra sem, és futni sem, és tovább ott maradni sem, és kiáltani sem, és csöndben maradni sem, és nem merem a szemem behunyni, és nyitva tartani sem!

Minden olyan valószerűtlen. Mintha mögöttem lenne, aminek lennie kell, de nem merek a semmi mögé nézni; mert hátha a semmi mögött sincs semmi. Hátha minden és mindenki mögött csak a semmi van! Az üres

semmi. És ha valami van? Jaj, mi van? Az ismeretlen iszonyat??!!"

Az életfélelem okozója általában - az Ismeretlen. Az ismeretlen bennünk-való. Az ismeretlen kívül-való.

Milyen félelmes élmény, amikor rádöbben az ember, hogy él benne valami, ami erősebb nála! Ami megnyergelheti, felzabolázhatja és véresre sarkantyúzhatja!

Nem kis szorongással írhatta Pál ezeket a sorokat: "Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn." (Róm 7,19-20) Pál meg is nevezi ezt a nála "erősebbet": "Nem én, hanem a bennem lakozó bűn". Még megnevezni is félelmes. Ha kikerülöm a nevét, és nem akarom vagy már nem is tudom megnevezni: még félelmesebb. Minél ismeretlenebb - annál félelmesebb.

Az ismeretlen kívül-való éppoly félelmetes lehet, mint az ismeretlen belül-való.

Valami vagy valaki, amit vagy akit nem lehet "kiszámítani". Lehúz vagy fölemel, vádol vagy fölment. Kikerülni nem lehet.

Ádám bokorba bújt előle. (vö. 1Móz 3,8) Mi szavak mögé bújunk. Ilyen szavak mögé: Sors, Végzet, Természet. Akár elnevezzük, akár néven nevezzük: "Isten" - félelmetes; mert más.

Be sok emberi lélek csapódik úgy a külső és a belső félelem között, mint pingponglabda két ütő között! Csapódik, míg ketté nem reped. Ezt az ide-oda csapódást nevezhetnénk - menekülésnek. A két félelem között menekülővé lesz az ember. Menekül önmagától, mert szorongatja valami ismeretlen "belül-való, ami nála erősebb. Menekül a csendbe. De nem bírja azt sem, mert a csend is megcsendül, és hangotad.

Agyonlapítással fenyegeti, mint Adyt a Jó Csönd-herceg. "Fütyörésznie" kell, hogy az rá ne lépjen és el ne tiporja. Menekül - a menekülők közé! Megkísérli velük együtt "agyonütni" az időt. Mert az is félelmes. De minden "agyonütött idő" után még félelmesebb a csend és önmaga társasága és az a sötét felebarát, akit önmagában hordoz, s aki mégis félelmetesen ismeretlen. Majd szükül a kör. Megkísérli az Ismeretlen Kívül-valóhoz a menekülést. Sors! Végzet! Isten!... Jajgat, kiabál, imádkozik és káromkodik. És újra jajgat. És mint a barokk zenében: da capo alne - ismétlés újra és újra, elejétől a végéig... Mert amihez vagy akihez jajgat, kiabál, imádkozik és káromkodik: épp olyan komor, megfoghatatlan, elérhetetlen, kiszámíthatatlan, mint az a félelmetes belül-való, ami hozzá űzi. Ez az életfélelem fokozódik, lassan kibírhatatlanná válik - és az

ember nem egyszer eldobja az életet, hogy megszabaduljon a kettős félelemtől.

Milyen kísértetiesen tükröződik például ez a kettős félelem Adyban, aki hangot mert adni ennek a szorongásnak:

"Ó, Istenünk, borzasztó cethal...

sok félelmemet vedd el,

melyek velőimbe befújnak...

Ó minden és vigasztalan,

egyetlen és borzalmas Isten..."

Az életfélelem dadogós, ijedt rikoltozása ez, a külső és belső félelem között elvacogott, őszinte sorokban.

Egyelőre azonban foglaljuk össze a félelemről mondottakat:

- Van óvó félelem,

- Van megnevezhető félelem,

- és van megnevezhetetlen félelem.

- A megnevezhetetlen félelem egy sajátos ága" az életfélelem. Félelem az ismeretlen belülés kívülvalótól.

A félelem az emberi élet legkínzóbb ellensége. (Kivéve az óvó-félelmet.) Tulajdonképpen semmitől nem kellene úgy félnünk, mint a félelemtől. . A félelem az alkotó, a teremtő erő ellentéte. Szűkíti az ember látóhatárát, valóságos és átvitt értelemben egyaránt. Szétszórttá, esetleg széthasítottá teszi az egyéniséget. Elzsibbaszt, esetleg megbénít teljesen. Először munkaképtelenné, majd életképtelenné tehet. Itt kell megemlítenünk azt a sajátos félelmet, amit az úgynevezett "átmeneti" korok idéznek elő - amikor százados életformák úgy töredeznek szét, mint tavon tavasszal a jég. Minél inkább benne gyökerezik valaki a múlt életformájában, minél mélyebbek gazdasági, származási és lélektani gyökerei, annál félelmesebb számára az átmeneti kor. A szakadozó gyökerű ember reakciója erre a félelemre nem mindig "akciós". Igen gyakran mélylélektani jelenség - cselekvés nélkül. Lelkigondozói segítségre szorul.

Képzeljük el, mi történne azzal az emberrel, aki állandóan maga fölé tartaná a kezét, mintegy védekezésül? Elzsibbadna! Megdermedne! De a lélek is el tud zsibbadni és az idegzet is tönkre tud menni, ha állandóan védekezik. Sőt, mindez "áttételeződik" a testre is. A krónikus félelem (a "gond-itisz"), pl. krónikus álmatlanságot, depressziót, sírógörcs-rohamokat, dühkitöréseket, kiborulásokat, szív- és emésztési zavarokat, szédülést, vérnyomás-ingadozást, pajzsmirigy-zavarokat, stb. okozhat.

Mivel védekezhetünk a félelmek ellen?

1. Egy megfigyeléssel.

2. Egy mozdulattal.

3. És hittel!

Egy megfigyeléssel: Jegyezzük fel, csak egy hónapon át (de pontosan!), mitől félünk. Ha a hónap végén átnézzük a feljegyzéseket, kitűnik: amitől féltünk, annak csak egy kis része következett be. És ami bekövetkezett, az elhordozható volt. Attól roppanunk össze, amitől félünk - és nem következik be. A MAI nap gondja, félelme alatt még senki sem roppant össze. Csak a holnap és holnapután félelmei miatt!

"Minden napnak elég a maga baja" (Máté 6,34), amelyekhez "elég nekünk az Ő kegyelme " (vö. 2Kor 12,9). Ha nem elég, akkor elégünk.

Egy mozdulattal, azzal a mozdulattal, amellyel Jézus Krisztus egyszer szembefordult az Őt megkövezni akarókkal (vö. Jn 8,59).

Nevét segítségül híva forduljunk szembe félelmeinkkel!

Ha a víztől félünk: menjünk bele.

Ha a beszédtől: beszéljünk.

Ha a hangos imádságtól: imádkozzunk minél gyakrabban hangosan.

Ha egy embertől: ne kerüljük el, keressük fel és beszéljünk vele.

Ha a haláltól: kössünk vele barátságot.

Ha futunk a félelem elől, utolér, befog és ő használ minket: kihasznál és elhasznál. De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a félelmet, mint a sas a rázúduló vihart: szembefordul vele és fölébe emelkedik - éppen a vihar ereje segítségével. Minden legyőzött félelem fölfelé emel !

Gondoljunk csak Jézus Gecsemáné-kertbeli éjszakájára, amikor az alvó tanítványok mellett félelmesen elhagyatva vért verejtékezett - mert emberi teste félt. És akkor imádságában szembefordul a félelemmel, a szenvedéssel és így szól: "Keljetek fel és menjünk! " (Márk 14,42) Szembe a kereszttel. Legyőzött félelme átviszi a halálon, és így szerzett nekünk is "kitaposott utat" a halálon át az életre.

Hittel: Azzal a hittel, hogy sorsunk nem vaksors! "Szem" van mögötte. Mindent együttlátó és rendező intelligencia: Isten.

Csak egyetlenegy példát mutatok a végtelen sok közül: Jónásét. Jónás, Isten szolgája, engedetlen. Ninivébe kellene mennie, szolgálni - és ő menekül Isten parancsa elől. Az Ige szerint Isten az ellenkező irányba haladó hajónak elébe "áll" egy viharral. Ekkor a hajósok, akik "sors-hívők" meg akarják tudakolni a sorsot, miért van rajtuk a veszedelem.

"Egymásnak pedig mondák: - Jertek vessünk sorsot, hogy megtudhassuk: mi miatt van rajtunk a veszedelem! És sorsot vetének, és a sors Jónásra esék. " (Jón 1,7)

Mint egy görög sors-tragédia - és mégsem az. Nem vaksors labdázik itt a hajóval és a benne ülőkkel! Minden arról beszél ebben a kis bibliai könyvben, hogy Jónást egy ellenállhatatlan AKARAT vezeti, sőt neveli. Tengerbedobástól a végcélig: Ninivéig.

Minden sor arról beszél ebben a kis könyvben is, hogy minden félelmetes, érthetetlennek, sőt értelmetlennek látszó "sors" mögött Rend van. Fönséges, irányító, céltudatos, nevelő Rend. Hogy sorsunk nem vak sors, legfeljebb mi vagyunk vakok, ha nem ismerjük fel a Rend Urát! Aki felismeri, az már kezd meggyógyulni félelmeiből. Mindenekelőtt a legfélelmetesebb félelemből: élet-félelméből. Ha gyógyulásában hittel továbbjut, és felismeri, hogy Aki sorsunkat a kezében tartja, szerető szemmel néz bennünket: egészen meggyógyulhat. Ide pedig Jézus Krisztus által, Igéje és Lelke által juthat el. Mert Jézus Krisztus maga az Üzenet erről. Ezt az üzenetet Ő bemutatta, elénk élte. "Sorsa" a legszenvedőbb és legtragikusabb minden emberfia közül. És mégis a kereszten elhangzott utolsó diadalszaváig: "Elvégeztetett" - azt "mutatja be", hogy Ő nem a vak sors csapásai alatt lebukó tragikus hős - hanem Valaki, Aki egész életét az Atya kezében tudja, és magán érzi az Atya szerető szemének tekintetét.

Jézus Krisztus nem a vaksors félelmetes nihiljébe hull, hanem az Atya kezébe simul bele, Annak szerető tekintete alatt. Az Atya szerető Rendjébe. És ez a rend = ÜDVREND.

Nincs félelem-oldóbb, az életfélelemből kimentőbb élmény, mint az a Hit, amellyel elfogadjuk sorsunk elhordozásának egyetlen emberi és méltó módját: Sorsunkat az Atya kezéből venni és szerető tekintete alatt hordozni - Jézus Krisztus szerint.

Jézus Krisztus oldhat fel bennünket az "ismeretlen belülvaló és az "ismeretlen kívülvaló félelmétől is. Hittel kell hallanunk a kereszten elhangzott első szavát: Atyám! - Nem Adonáj, nem Jehova! Nem Ady "Cethal-istene"! ATYA! Ha hittel halljuk, a keresztről hallgatjuk ezt a szót: a "távoli" egyszerre közel kerül, a Nagy Ismeretlen egyszerre ismerőssé válik. S nem félelmetes már az "ismeretlen kívülvaló".

De hallgassuk csak tovább: "...bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek... " A gyilkosokért könyörög, s mert Ő könyörög: van bocsánat a bűnre! Aki ezt hittel meghallja, annak meg kell hallania

ebből azt is, hogy van valami, ami nagyobb az "ismeretlen belülvalónál", a bűnnél: a BOCSÁNAT! Van megoldás, van feloldás a belülről szorongató félelmekkel szemben is: Jézus Krisztus által.

Van megbékélés! A golgotai kereszt kettős félelmünk közé is ékelődött, s széttárt egyik kezével az Atyáét fogja: "Atyám!" - másik kezével a miénket: "bocsáss meg nekik... " És utolsókat dobbanó szívével megbékélteti az Atyát a fiakkal. És a fiakból kiveszi a félelmet az Atyával szemben. Így vált meg bennünket a félelemtől is.

Forrás

Gyökössy Endre

Kézfogás a magasból

Gyökössy Endre erősítő gondolatai 3.

Gyökössy Endre
Akarsz-e meggyógyulni képzelgéseid rabságából?

Amikor Jézus Krisztus megkérdezi a bethesdai beteg embert: Akarsz-e meggyógyulni? - milyen természetes volna a válasz: - Hogyne akarnék!?... Ilyen természetes például Bartimeus válasza Jézus kérdésére: - Mit akarsz, hogy cselekedjem véled?... - Hogy lássak! (Márk 10,51)

Ez az ember a Bethesda tavánál ki se tudja mondani ezt a szót: Akarok. Mert az akarata volt beteg. Sőt onnan eredhetett az a bűne is, ami végül harmincnyolc éven át ágynak döntötte. De az akarat megbetegedése vagy tartós betegsége mindig következmény. Ha valakinek bénulni kezd fél-arca, vagy szája, lába, az orvos tudja, hogy ezt a bénulást egy kis vérrög okozhatja az agyban. Nem a végtagokkal van a baj, hanem feljebb és beljebb van a baj oka. Ha a vérrög esetleg felszívódik, a végtagok is gyógyulni kezdenek. Így van az akarattal is: ha az beteg, a lélek orvosa tudja, hogy feljebb, beljebb, a gondolattal, a képzeletvilággal van baj. Mert igen nagy jelentőségű, hogy miről gondolkodunk, fantáziálunk. Valószínű, hogy nem azok vagyunk, AMINEK gondoljuk, képzeljük magunkat! (Például: nem vagyunk olyan népszerűek vagy jó hírűek, emberek előtt kedvesek, stb.) De az biztos, hogy azok vagyunk, AMIT gondolunk, képzelgünk!

Gondolataink, képzelgéseink adják meg lelkünk alapszínét. Ahogy két egyforma pohár azonnal "más" lesz, ha az egyikbe vörösbort, a másikba sósavat öntünk; így töltenek ki bennünket gondolataink és adják meg lényünk jellegét. Gondolataink, képzelgéseink éppúgy átcsillannak rajtunk, mint a poháron a folyadék.

Láttunk-e már csúnya arcot szépnek? Szép arcot - visszataszítónak?

Öreg arcot - megfiatalodva, kisimulva? Fiatal arcot - napok alatt megöregedni?... - A gondolat- és képzeletvilág "varázsa" ez! De nemcsak nappal, még éjjel is hatnak gondolataink, képzeletvilágunk.

Bekúsznak álmainkba és befolyásolják éjszakánkat, pihenésünket. Nem mindegy, milyen gondolatokkal, fantáziálással alszunk el. Tisztákkal vagy tisztátalanokkal-e? Gyűlölettel, vagy csöndes, békés derűvel?

Elalvás előtt való gondolataink ugyanis álomnyitó gondolatok. Azokhoz társulnak a tudatalattinak különböző mély rétegeiből feltörő álmok.

Nem mindegy tehát, hogy gyilkosságról szóló detektívregénnyel alszunk-e el, vagy az Igével! Haragosunk arcával, vagy Jézusra gondolva. Egész éjszakánkat, sőt annak következményeképpen egész másnapunkat befolyásolja, mert álmainkra esetleg nem emlékezünk, de hangulata bennünk maradhat egész nap, ingerültség vagy derültség formájában.

Ma már a tudomány is gyakran beszél arról, hogy agyunk afféle hallatlanul finom ultra-mikrohullám leadó, tehát továbbsugározza gondolatainkat, képzelgéseinket. Ma még fel sem tudja mérni a tudomány, hogy gondolatokkal mit lehet ártani! (Jézus már beszél erről: "Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. " Máté 5,28)

Hogy gondolataink továbbsugároznak, arról sok kedves, öreg házaspár is beszélhetne, akik már úgyannyira egymás "hullámhosszára" hangolódtak, hogy olykor az egyik ki nem mondott kérdésére hangosan válaszol a másik. És ma már számos tanulmányt ismerünk a csecsemő-lélektan területéről, arról például: miért sír fel éjjel a kisgyermek - édesanyja gonosz gondolataira, tisztátalan képzelgéseire! És jól tudjuk, milyen feszült lehet egy családi légkör, anélkül, hogy egy szó is elhangzanék. A gondolat sugárzik, mint a rádium: öl vagy gyógyít.

Következésképpen kimondhatjuk, hogy gondolat- és képzeletvilágunk: lelkünk hajtóereje, dinamikája. Nem mindegy tehát, hogy ez a dinamizmus, ez a döbbenetes erő mivel van megtöltve. Azaz nem mindegy, hogy gondolat- és képzeletvilágunk milyen töltésű. Szinte élet és halál kérdése; sőt az örök élet és örök halál kérdésévé is válhat.

Lehet tiszta, jó érzelmekkel megtöltött, de lehet tisztátalan és gonosz érzelmekkel teli gondolat- és képzeletvilágunk. Így is mondhatnám: gondolat- és képzeletvilágunk lehet pozitív és negatív töltésű.

A pozitív töltés - pozitív embert formál. Dinamikus, lendületes, alkotó, építő, gyógyító egyéniséget.

A negatív töltés negatív embert alakít. Széteső, lágy, puha, tétova, gátlásokkal teli, vagy éppen romboló, rossz hatású egyéniséget. Negatív gondolat például: "Ez úgysem fog sikerülni!" - s a gondolat megtelik borúlátó, keserű érzelmekkel. És ha valaki gondolatban máris csődöt mondott, az saját bukását, sikertelenségét készíti elő.

Aki sasra vadászik, ne tartsa puskáját lefelé! Aki el akar érni valamit, annak a célra kell szegeznie a tekintetét, nem az akadályokra. Milyen megdöbbentően megelőzi ezt a mélylélektani tételt Jézus, amikor így szól a kapernaumi századoshoz: "Legyen neked a te hited szerint!" (Máté 8,13)

Mert mindaz, amiről eddig szó volt - hitkérdés is. Gondoljunk csak bele, ha hitetlenkedő, kesergő, borúlátó megjegyzéseinkre megszólalna mögöttünk Jézus: - Legyen neked a te hited szerin t!... Gondolataink, képzeletvilágunk nemcsak sorsunkra, életünkre, jövendőnkre hatnak ki, hanem testi egészségünket is befolyásolják.

Valaki a "kiborulás" szélén került lelki gondozóhoz. Orvosi leletei effélékről beszéltek: magas vérnyomás, szívzavar, fulladás, vastagbélhurut, halálfélelem... Reggel kimerülten ébred, éjjel nem tud aludni, nappal pedig folyton leragad a szeme. Már-már a leszázalékoltatás gondolatával foglalkozik, de ezt orvosi leletei nem teszik indokolttá, panaszai ellenére sem.

A beszélgetések során kiderül, hogy évek óta rögeszméje, kényszeres gondolata az: hogyan tudná majd egyszer a rajta esett sérelmeket megbosszulni?! Ezzel alszik el, ezzel kel, ezzel fekszik. Természetesen naponként kell találkoznia azokkal, akiket gyűlöl - sőt ilyenkor udvariasan kell mosolyognia éppen azokra, akiket képzelgéseiben megkínoz. Ez szinte kibírhatatlan feszültséget szül és sokféle gátlást, következésképpen testi zavart okoz, egészen a munkaképtelenségig.

Mihelyt megértette a Miatyánknak ezt a mondatát: "Bocsásd meg... miképpen mi is megbocsátunk... " és azt az egyszerű tényt, hogy gondolatai, képzelgései egyedül csak neki ártanak, s ezt a lelki beszélgetés során le tudta tenni: rohamosan megkezdődött testi gyógyulása is.

Vagy: Egy ember, ahányszor csak szülővárosába utazik, hogy édesanyját meglátogassa, mihelyt messziről meglátja a templom tornyát, amelynek tövében valamikor égető megszégyenítés érte: asztmatikus rohamot kap, mert megrohanják régi szégyene emlékei. A rohamok csak akkor és ott jelentkeznek.

Vagy: Ki ne ismerné azt a jelenséget, hogy elég egyeseknek egy nemszeretem ételre gondolni; máris csalánkiütést kapnak? A legújabb mélylélektani és orvosi irodalom szerint, huzamosan tartó, kellemetlen gondolatok, keserűségek és izgalmak övsömört vagy akár furunkulust is okozhatnak. A nagyon gyakran gondolt gondolatok és az ismételten elképzelt képzelgések úgynevezett kényszergondolatokká és kényszerképzetekké alakulhatnak. Amelyek már maguktól bukkannak fel. Amelyeket már "muszáj" megélni! Minden életörömét és lendületét elvehetik annak, aki fölött úrrá válnak. Ilyenek például a szadisztikus gondolatok, amikor valaki szüntelenül arra kell, hogy gondoljon, hogy valakit vagy valakiket meg kell kínoznia, szúrnia, ütnie vagy vágnia, vagy csak bele kell csípnie a másik karjába, és már alig képes visszatartani magát. - Ilyenek a parázna képzeletek, amelyekből alig lehet kiszabadulni. Vagy valaki például azért nem jár templomba, mert mihelyt megkezdődik az istentisztelet, hangtalanul szidalmaznia kell Istent, az Igét, az igehirdetőt. Föl kell ugrania és ki kell futnia a templomból, hogy ez be ne következzék hangosan is. Természetesen ez már súlyos betegség és már nem lelkigondozói, hanem orvosi eset elsősorban.

Íme, csak ennyit arról, hogy testünkre visszahatnak a gondolataink, képzelgéseink, és igen súlyosan hatnak vissza, ha azok érzelmi töltése negatív. 

A mi generációnk egyik legnagyobb lélektani felfedezése, hogy az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít.

Amit úgy tartanak számon, mint a "mi generációnk nagy felfedezését", azt jól ismeri Jézus Krisztus, amikor annyiszor hangsúlyozza: - Térjetek meg! (Márk 1,15)

A megtérés az ősi szöveg szerint: metanoia, amelynek első jelentése a szótárban: a gondolkozás megváltoztatása. Minden megtérés gyökere ez. Ha ez nem történik meg, csak álmegtérés történhetik, valami érzelmi bizsergés, ami hamarosan elillan. De mindig az a nagy kérdés: hogyan változtathatjuk meg gondolkodásunkat, azaz: hogyan kezdődhetik meg bennünk a megtérés? Vagy ha már megtértünk, hogyan frissülhet és újulhat meg bennünk új-szövetségünk?

Azt tudjuk, hogy Jézus Krisztus a kezdeményező. - Hogy nem kereshetnénk Őt, ha Ő nem keresne bennünket. Hogy meg se találhatnánk, ha Ő már meg nem talált volna. De azt is tudjuk, hogy Jézus Krisztus senkit sem kényszerít semmire. És vannak lépések, amelyeket nekünk kell megtennünk Felé, ha csak néhány lépés is ez. Nos, van-e ilyen lépés kifelé - képzelgéseink rabságából?... Az Ige különösképpen három lépést mutat; ezek elfogadása és átélése gyógyító erejű:

1. "Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani." (Ézs 55,7)

Elhagyni az utat?! Hogyan?

Egy férfi Jézus Krisztus Igéjének hatása alatt abbahagyta az ivást. Időnként azonban újra és újra megrohanják a kísértések. A kívánság ereje letörve gyöngülő akaratot - többször elsodorja a kocsma közelébe, de ott megáll a sarkon, belefogódzik egy rozsdás csatornacsőbe, mint a fuldokló egy parti gyökérbe, lehunyja szemét és így szól Jézus Krisztushoz:

- Jézusom, aki velem vagy, akarsz inni velem egy fröccsöt?

Ha ezt a kérdést felteszi, már el tudja engedni a görcsösen fogott csatornacsövet, akarata megújul és hátat tud fordítani a kocsmának.

Ahol mi már nem tudunk semmit "beleadni" gyöngülő akaraterőnkbe, Ő még mindig bele tudja adni Önmagát! Elhagyni a gondolatokat?! Annyi mindent elhagytunk, s készek vagyunk elhagyni. Meg kell tanulnunk gondolatokat is elhagyni. Az elhagyásnak egyik módja a kibeszélés. Egyszer ki kell beszélnünk fojtogató gondolatainkat - a lelkigondozónak. Ahogy az a vérfolyásos asszony ott a kapernaumi utca porában elmondott Jézusnak "mindent, igazán" (Márk 5,33). Szüntelenül ki kell beszélnünk, ki kell mondanunk az Úrnak beteg gondolatainkat, hogy elvehesse tőlünk.

Egy ismerősöm, ha este vagy éjjel gonosz indulatok rohanják meg, lelép az ágyáról, letérdel és Jézusra gondol. Így is mondhatnám: imádkozik.

Próbáld meg egyszer! Milyen más gondolatok kísértenek fekve, és milyen más gondolataink támadnak, amikor térdepelünk! Mennyi minden "lemarad", s mennyi gondolatot el lehet hagyni ! Azt mondják: a gondolatok szállnak leggyorsabban. Megtapasztalhatod: térdeiden "röpülve" meg tudod előzni rossz és gonosz gondolataidat.

2. "...Foglyul ejtvén minden gondolatot... engedelmeskedjünk Krisztusnak" (2 Kor. 10,5/b).

Imádsággal meg lehet kötözni, sőt "be lehet kísérni" Jézus Krisztus elé gondolatainkat. Döntéseink előtt - gondolatban - megkérdezhetjük

Tőle: - Te mit gondolsz, Uram?

Van egy keleti közmondás: "Legokosabb a kígyót még tojásában megölni."

Legokosabb, ha gondolatainkat még akkor ejtjük foglyul, mielőtt cselekedetté válhatnának. Ez a lázadó gondolatok legyőzésének módja.

3. Végül: "...testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!" (Filippi  4,8-9)

Röviden így mondhatnám: Gondoljunk többet Istenre, hogy az Ő akaratát cselekedhessük!

Nehéz gyűlölködve vagy tisztátalanul gondolni valakire - s ugyanakkor Jézusra is gondolni... Gondolunk-e annyit az Úrra, mint egy haragosunkra?

Egy édesapa belép a szobába és sírva találja kislányát egy dolgozat felett: - Nem megy? kérdi szelíden.

- Nem! - szipog a kislány.

- Szedd össze csak az eszecskédet és az akaratodat, és menni fog.

- Már mindent összeszedtem, édesapám, és nem megy.

- Mindent? Igazán mindent összeszedtél? kérdezi az édesapa és belemosolyog a csodálkozó leányszembe. - Engem még "nem szedtél össze", nekem, látod, még nem szóltál.

Mindent összeszedtél, mindent megkíséreltél - és mégsem megy?!

Neki, Neki szóltál már? - Felé fordulva, megfordulva szóltál-e már?

Nos: akarsz gyógyulni?

Akarathiányodból, zilált testi-lelki állapotodból? Metanoia: Térj meg!

Változtasd meg gondolataidat! 

Az elmondott három lépés a te feladatod!

l. Elhagyni.

2. Foglyul ejteni.

3. Ezekről - Róla - gondolkodni !

De mielőtt az első lépést megtennéd, arra gondolj:

Mit és Kit hagyott el Jézus Krisztus érettünk? 

Hogyan esett foglyul érettünk? 

Hogyan gondol ránk, sőt van velünk szüntelen? 

Mert lehetséges olyan szimbiózis, együttélés is, mint a szőlőtő és a szőlővesszőé. Mi Őbenne Ő pedig mibennünk.

"Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni." "Eddig nem kértetek semmit azén nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes  legyen. "

(János 15,5 és 16,24)

Forrás

Kézfogás a magasból