Ölelj jóvá!
Az érintés erőt ad. Azt üzeni: szeretlek! Fontos vagy nekem!
Nagy ölelés
Lassan elfogy az érintés...
"Arra születtem, hogy nő legyek. Az a tény, hogy nő vagyok, nem tesz engem másfajta keresztyénné, de az a tény, hogy keresztyén vagyok, másfajta nővé tesz. Ezért elfogadtam Istennek rólam alkotott elképzelését, és egész életem mindenestől felajánlom neki - én aki vagyok, és akivé formálni akar." (Elisabeth Elliot)
Pecznyik Pál - LELKI CSÖNDRE VÁGYOM
Én Istenem, lelki csöndre vágyom,
Templomod az, ahol megtalálom.
Lelki fülem ott Rád hangolódik,
s bennem a sok bűn-görcs feloldódik.
Körülöttem zajlik a bűn-tenger:
Csöndes sziget, Uram, te légy bennem,
Ahol fáradt lelkem felüdülhet,
s újabb harcra áldást, erőt nyerhet.
Megfáradtak nálad felüdülnek,
erőtlenek új erőre lelnek.
Bűnüldözött lelkek menedéke
Nálad van az örök csönd, a béke.
"Csalóka a báj , mulandó a szépség”
(Péld. 31: 30)
"Tizenkilenc évvel ezelőtt, mikor először találkoztam a feleségemmel, nem éppen az volt az első gondolatom, hogy: „Wow! Ez a lány milyen istenfélő!” Nem, a sötétvörös haja és a fertőzően lebilincselő mosolya volt az, ami elbűvölt. Nem tartoztunk egy súlycsoportba. Meg még ma sem tartozunk. Amikor megjelentem az ajtóban az első vakrandink alkalmával, egy cingár kockafejű voltam, aki szótlanul áll a legszebb lány előtt, akit valaha látott. Ő meg valamilyen furcsa okból belém szeretett. Most, évekkel később, néha még mindig nem jutok szóhoz – nem feltétlen a lángvörös haj miatt, hanem sokkal inkább a tűztől, ami benne ég. Szépsége nem fakult, de egyre inkább vonzódom a megfoghatatlan adottságaihoz, mint például az Isten iránti szeretete, az önzetlensége vagy a nagylelkűsége. Azt hiszem, Salamon is erre gondolt, amikor azt mondta: „Csalóka a báj, mulandó a szépség”. Nem hinném, hogy tudnék valaha is úgy nézni az én Shelleymre, hogy nem tartom fizikailag vonzónak. De az évek során megtanultam értékelni a gyönyörűségének fizikai mivoltába rejtett valódi mélységeit. Ha ránézek a három lányomra, az anyjuk gyönyörűségét látom viszont bennük. De ami még fontosabb, látom bennük ugyanazt az édes, isteni karaktert formálódni, amellyel az anyjuk nap mint nap levesz a lábamról. Ez tesz engem büszke férjjé és édesapává. A feleségem egyszerre egy csodálatos ajándék és egy felbecsülhetetlen élettárs, és tudom, hogy Isten olyan jövőt készít a lányaim számára is, ahol az értékük a kifinomultságuk, és nem a külsőjük alapján lesz megítélve. Nem számít, hol tartasz az utadon, soha nem késő változtatni azon, hogy mit értékelsz. Isten tekintete messze túlmutat a felszínes megjelenésünkön és sokkal inkább a szívünk mélyében kutat. Nem tudsz elrejtőzni előle, sem a magad érdekei szerint elcsábítani. Szóval ez a helyzet. Még mindig nem vagyunk egy súlycsoportban a feleségemmel. Jóval kellemesebb rá nézni, mint rám, az tuti. De ő valami sokkal több ennél. Megtanít engem és a családunkat arra, hogy mi is az igazi gyönyör. Megérteti velemi, hogy milyen fontos a szívem állapotáról gondoskodni. Ez egy dicséretes tulajdonság, igyekszem őt utolérni benne. És te mit teszel azért, hogy valami igazán szépet munkálj ki a szívedben?" (Michael Martin)
Forrás - A @yourversion Bibliaapp: 7 dolog, amit a Biblia a házasságról mond című Bibliaolvasó tervből másoltam a fenti részt. - FB. Keresztény Fiatalok Közössége -
Példabeszédek 31, 10-31:
Derék asszonyt kicsoda találhat?
Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy.
Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.
Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével.
Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt.
Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak.
Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít.
Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait.
Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese.
Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.
Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek.
Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.
Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete.
Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt.
Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.
Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.
Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.
Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés.
Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!
Csalóka
a báj, mulandó a szépség, de az URat félő asszony dicséretre méltó.
Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen!
Micsoda remek nő! Felér a világ minden kincsével! Hol találni ilyet? Vagy inkább hogyan lehetnék én is ilyen? Boldogok akik ilyen nő közelében élhetnek: férj, gyerekek, rokonok, barátok.
A 31. fejezet így kezdődik: “Lemúél masszái király beszéde, amelyre anyja tanította”. Nem tudok semmi többet erről a királyról. Úgy gondolom viszont, hogy az anyja nem mindennapi asszony lehetett.
Magamnak?
Mikor fáradt vagyok, nincs kedvem a házi munkához, magamnak akarok
élni, akkor olvassam, emlékeztessem magam arra, milyen a derék asszony.
Mert szeretnék hasonlítani rá. Azt hiszem cseppet szem unalmas az élete.
Lássam közelebbről:
Megbízható: ura szívből bízik benne.
Kreativ:
nem hagyja, hogy napjai csak úgy teljenek, reggelre este, estére
reggel, hanem “egész életén át” férje javát “munkálja”, nem csak jókat
kíván neki, hanem dolgozik is ezen, ezért.
Jókedvű sőt, jókedvűen dolgozik.
Jó szervező, beszerző.
Korán kel és későn fekszik. Szorgalmas. Keményen dolgozik, mert látja, érdemes.
Jól
irányítja a háztartást. Az étkezések rendben folynak, mindenki tudja mi
a dolga. Gondolkoztam, a ” rendelkezést ad szolgálóinak”-on – az én
szolgálóim a mosógép, kenyérsütő… Azt is meg kell szervezni, hogy ezek
időben működjenek…
Nem rabszolga, hisz “ha az a szándéka”, tehát tervez, befektet, dolgozik. Férje bízik benne.
Ügyes. Kézimunkázik. Munkáit el is adja, pénzt is hoz a házhoz.
Karitativ munkát is végez.
Gondoskodik házanépéről.
S ez olyan szép: Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.
Jutalma?
Férje bizalma s hogy vagyona el nem fogy.
Férje
a vezetők között van, naggyá lesz mellette. Férje számára ő a
legdrágább, “Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!”
Fiai boldognak mondják. Azt hiszem, jól nevelte őket.
Mi a titka ennek a derék asszonynak? Hogyan lett ilyen? Ez lenne a válasz: Urat félő asszony.
"A nő élete, hivatása: nem rózsa egészen, de nem is kereszt csupán: – együtt mind a kettő.
Idővel – úgy vélem – lehull a rózsa s megmarad a, puszta kereszt, a rózsának csak emléke, de e keresztben és ez emlékben, ha agy akarja a nő, megmarad számára ama titokzatos erő, mely a keresztről árad feléje és segíti viselni ennek terheit; s megmarad számára a gondolat, hogy a kereszt, mely egy egész világnak szerzett üdvösséget, meg tudja alapítani az Ő lelkére, az Ő szíve gondjaira bízottak boldogságát is.
És íme, e szóval – szinte észrevétlenül – meghatároztam a nőhivatását: élni másokért, a mások boldogságában keresni
a magáét .
... a nő munkája sokszor értékesebb, mert a szív, a lélek munkája az, mely reá marad."
( Ruschek Antal )
"Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell nézni a lelkét.
Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hét fátyol táncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei hatalmát vagy a csípőjét nézed.
"Nőnek lenni jó! Úr kegyelméből és szeretetéből élni még csodásabb! Elisabeth Elliot könyve kapcsán jött az ötlet, megosztom minden kedves hölgyeknek, nőtestvéremnek, nőtársaimnak! Más írások és egyéb idézetek is találhatók.... Ezáltal erősítsük egymást, akár egyedülállóként, akár anyaként, akár nagymamaként....Úr gazdag áldása legyen minden Olvasón!
ÁLDÁS
Utad és utam vezessen egyre csak felfelé,
Mindig mögötted fújjon a szél,
Arcodon érezd a nap melegét,
Földedet öntözze csendes eső.
Tudom találkozunk mi még,
Hordozzon addig Isten a tenyerén!
„Az a nő, aki elfogadja a különbséget a férfi és a női nem között, színlelés és minden erőfeszítés nélkül nőies lesz."
(Elisabeth Elliot)
"Minden nőnek megvan a maga sajátos szép része: a vidám nevetés, huncut pillantás, vágyakozó szem, lehajtott fej, kíváncsi értelem, csendes melankólia, mély sejtés, figyelmeztet ő búskomorság, égi honvágy, meg nem gyónt indulatok, kérlelő ajkak, titkokat rejtő homlok, csábító fürtök, álcázó szempillák, földi büszkeség, szűzi szemérmesség, angyali tisztaság, lebegőszárnyalás, vágyakozó álmok, titokzatos sóhajok, karcsú termet, szelíd járás, dús kebel, ringó csípő, apró láb, selymes érintésű kéz. - Mindegyiknek megvan a maga szépségrésze, s ami az egyikben nincs meg, megvan a másikban."
“MA IMÁDKOZTAM ÉRTED, ÉS TUDOM, HOGY ISTEN MEG KELLETT, HOGY HALLGASSA. ÉREZTEM A VÁLASZT A SZÍVEMBEN, BÁR Ő NEM SZAVAKKAL BESZÉLT. NEM KÉRTEM GAZDAGSÁGOT ÉS HÍRNEVET, TUDTAM, HOGY TÉGED EZEK NEM ÉRDEKELNEK. SOKKAL TARTÓSABB KINCSEKET KÉRTEM TŐLE. AZT KÉRTEM TŐLE, HOGY LEGYEN MELLETTED MINDEN ÚJ NAP KEZDETEKOR. HOGY ADJON NEKED EGÉSZSÉGET, ÁLDJON MEG, ÉS KÜLDJÖN NEKED BARÁTOKAT, AKIKKEL EGYÜTT JÁRHATOD AZ UTADAT. BOLDOGSÁGOT KÉRTEM SZÁMODRA A KIS ÉS NAGY DOLGOKBAN EGYARÁNT. DE LEGINKÁBB SZERETŐGONDOSKODÁSÁÉRT IMÁDKOZTAM.”
( ELISABETH ELLIOT )