2026. február 1.

Ölelj jóvá!


 
Miklya Luzsányi Mónika
Ölelj jóvá!

Az érintés erőt ad. Azt üzeni: szeretlek! Fontos vagy nekem!

Alsó tagozatos tanítónő, hitoktató ismerősömmel beszélgettem a minap. Ő mesélt egyik tanítványáról, egy kisfiúról, akit kezelhetetlennek tartottak a kollégái, és neki is sok fejtörést okozott. Egyik órán éppen emellett a gyerek mellett állt meg, s rátette a vállára a kezét, majd ahogy magyarázott, önkéntelenül is megsimogatta a fejét. A gyerek szinte belebújt az érintésbe, mint egy kiskutya, úgy bújt a tanítónőhöz, aki innentől tudta: megtalálta a kulcsot az eddig nevelhetetlennek bélyegzett gyerekhez.

Szeretsz? Ölelj meg!

Ma már talán közismert Gary Chapman öt szeretet-nyelve, melynek az a lényege, hogy mindenki másként „érti meg" és éli át a szeretet kifejezését. Az együtt töltött idő, a beszélgetés, az odafigyelés, gondoskodás, az ajándékok, a dicséret vagy az érintés, a testi kontaktus is kifejezheti az üzentet: „Szeretlek! Figyelek rád. Fontos vagy nekem." Ám minden ember más nyelvet beszél, másból érti meg ezt az egyszerűnek tűnő közlést. Ross Campbell szerint a szeretetigényünket egy üres hordóhoz lehet hasonlítani. Az életünk és a kapcsolataink akkor működnek jól, ha ez a „szeretettank" tele van. Ha azonban nem a megfelelő szeretettel fordulunk a másik felé, akkor az olyan, mintha lyukas edénybe próbálnánk vizet önteni. Barátnőmet ismerve a példában említett kisfiúval is biztos elbeszélgetett többször, próbálta jóra inteni, vagy motiválni piros pontokkal, matricákkal, biztosan rendszeresen megdicsérte, ha valami jót tett, mégsem ért el vele semmilyen eredményt. De amikor a dicsérő szavak mellé meg is simogatta, vagy a dorgálás során megfogta a karját, a gyerek azonnal megértette a jelzéseit. Mert ennek a kisfiúnak az érintés volt a szeretetnyelve.

Nagy ölelés

Az ötvenes-hatvanas években, amikor a kollektív nevelés eszméje virágkorát élte, a pszichológusok döbbenten figyeltek fel arra a jelenségre, hogy például az árvaházban, nevelőotthonban vagy bentlakásos iskolában felnövő gyerekek hiába élnek jó vagy akár jobb körülmények között, mint hasonló korú társaik, mind testi, mind lelki fejlődésük jóval alulmarad a családban felnövő gyerekekénél, s ennek egyetlen oka volt: az érintés hiánya. Nem mintha a gondozónők soha nem érintették volna meg a gyerekeket, hiszen a pelenkázás, etetés, fürdetés vagy a játék közben óhatatlanul is testi kontaktusba kerültek a gyerekekkel, de ezek a mozdulatok minidig funkcionálisak voltak, valamilyen cél érdekében történtek. A nevelőotthonban felnőtt gyerekek soha, vagy csak nagyon ritkán élték át a „nagy ölelés" élményt. Hogy csak azért ölellek meg, mert szeretlek. Azért simogatlak meg, mert jó veled lenni. Azért érek a válladhoz, hogy tudd: itt vagyok veled. A pszichológiai kutatások azt is bebizonyították, hogy a normális fejlődéshez naponta minimum 4-7 ölelésre van szüksége a gyermeknek. A későbbi kutatások kiderítették az is, hogy a felnőtt embereknél sincs ez másként: csak akkor tudunk felnőttként maximális fordulatszámon teljesíteni, ha megkapjuk a napi ölelésadagunkat, és erre mindenkinek szüksége van, függetlenül attól, hogy mi a szeretetnyelve. Akinek a testi kontaktus, azok a napi 4 ölelésnél sokkal többre vágynak.

Lassan elfogy az érintés...

Mindezek tudatában érdekes és egyben fájdalmas is megfigyelni, ahogy az érintés kikopik az életünkből. A családok többségében ugyanis az a tendencia hatalmasodott el, hogy a kisgyermeket gyakran ölelgetik, ölbe veszik, dajkálják, a kamasz vagy netán felnőtt gyerekkel azonban szinte teljesen megszűnik a testi kapcsolat.

De sajnos a mai gyerekek közel sincsenek olyan jó helyzetben, mint például a múlt században, vagy a száz évvel ezelőtt születettek. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy kismama-klubban kellett előadást tartanom a legapróbbaknak ajánlható könyvekről, és kiderült, hogy jelenlevő anyukák között alig van, aki tudná, mit jelentenek az arc- és testsimogató, dajkáló vagy lovagoltató játékok. A „Kerekecske-dombocskán" kívül nem ismertek egyetlen olyan mondókát, rigmust vagy éneket sem, amelynek a gyerekkel való játékos testi kontaktus lenne a legfontosabb feladata, amihez természetesen hozzátartozik a testrészek megismerése, megnevezése, az irányfogalmakkal vagy éppen a színekkel, évszakokkal való ismerkedés. Ezért tartom fontosnak az országban egyre több helyen működő Kerekítő klubokat, ahol képzett drámapedagógusok tanítják meg a gyermekeknek és az anyukáknak az ölbéli játékokat és mondókákat.
Az iskoláskorú gyerekekkel ugyan már nem lehet babázni, de ők még (akár 12 éves korban is!) igénylik az ölbe bújást, csak meg kell találni az érintés megfelelő formáját. Ilyen alkalom például az esti meseolvasás, tévénézés, vagy akár a közös vacsora, amikor beszélgetés közben szinte észrevétlenül simogathatjuk meg őket. Kiváló alkalom a testi érintkezésre a strandolás, a vízi játékok sokasága, ahol a ringató mozgást még a nagyobb gyerekek is természetesnek veszik.
Ha gyerekeket kicsi korban nem tanították meg a testi érintés fontosságára, a mozdulat szeretetnyelvére, akkor kamaszkorában határozottan elutasíthatja a szeretet testi kifejezését. A lányokkal könnyebb dolgunk van, mert ők bújósabbak, „cicásabbak", de a kamasz fiúknál gyakran előfordul, hogy még puszit is csak fintorogva adnak, vagy ellökik a kezünket, ha meg akarjuk fogni egy-egy nehéz helyzetben. Akármilyen furcsa, ennek ellenére ők is igénylik a testi érintést. Egy baráti hátba veregetés, netán nagyfiús birkózás apával a gyepen, vagy egy kimerítő edzés utáni hátmasszázs is feltöltheti kamasz gyerekeink szeretettankját, akár hosszú napokra is.

2026. január 19.

Pecznyik Pál: LELKI CSÖNDRE VÁGYOM


Pecznyik Pál - LELKI CSÖNDRE VÁGYOM

Én Istenem, lelki csöndre vágyom,
Templomod az, ahol megtalálom.
Lelki fülem ott Rád hangolódik,
s bennem a sok bűn-görcs feloldódik.

Körülöttem zajlik a bűn-tenger:
Csöndes sziget, Uram, te légy bennem,
Ahol fáradt lelkem felüdülhet,
s újabb harcra áldást, erőt nyerhet.

Megfáradtak nálad felüdülnek,
erőtlenek új erőre lelnek.
Bűnüldözött lelkek menedéke
Nálad van az örök csönd, a béke.

 

2025. december 29.

ADJON ISTEN MINDEN JÓT



ADJON ISTEN MINDEN JÓT

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb időt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben;

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!

(Népköltés)

2025. december 17.

Az ajándékozás hónapja



Az ajándékozás hónapja

December az ajándékozás hónapja. Ha szétnézel az utcán, férfiakat és nőket látsz, amint kisebb-nagyobb csomagokkal megpakolva sietnek hazafelé, s ajkuk körül a jóság titokzatos mosolya bujkál. Az üzletek tele vannak. Amott egy férfi gondterhelt arccal női sálakat vizsgálgat, emitt egy nő nyakkendők között válogat. Most mindenki a másik ízlésére kíváncsi, a másik örömének nyitját keresi. A diák megáll a kirakat előtt, s a világosságában megszámolja a pénzét. Hónapok óta gyűjti. Nézi az árakat, és töpreng, hogyan ossza be vagyonát, hogy mindenkinek jusson valami meglepetés. Anyának, apának, testvéreknek.Ott az üveg mögött kövér mackók üldögélnek a neonfényben. Napernyő alól bokorugró-szoknyás hajas babák kacérkodnak velük, de hiába: a dörmögők közönyösen bámulnak a semmibe. Alighanem azokat a kirakathoz nyomott orrocskákat sem látják, melyek párafoltocskákat fújnak az üvegre a nagy álmélkodásban.Egy földszintes ablak mögött szemüveges nénikét látsz, kezében kötéssel, éppen a szemeket számolja, s magában a napokat: karácsonyig. Hogy elkészüljön a munkával: kötött kabáttal a menyének. Nagyapák, nagymamák feje fő a forró gondban: mije nincs még a kisunokának, s minek örülne a legjobban?Ez az anyóka hónapok óta ki sem lépett a házból, csupa köszvény, csúz, szaggatás-hja, lelkem, így van ez, ha megörergszünk-, de most egy délután, sötétedés előtt átbaktat ide a szomszédba: valami finom cukorkát, Ilonka lelkem...s boldog izgatottan az a kis öreg szíve, míg a százesztendős bukszában kotorászik, nehogy túl sokat mondjon az Ilonka, s teljék mind a húsz dekára a dédunokának...  
December az ajándékozás hónapja. A világ megváltozik. Nézz körül: egyszerre mindenki jó lesz. Az emberek mosolyognak: nem bírják magukba folytani, hogy jók. Hogy nem arra születtek, hogy bántsák egymást, hanem arra, hogy örömet szerezzenek egymásnak. Eddig olyanok voltak, mint a nyers kamasz, érdességgel leplezték gyöngeségüket. De most hiába: kitör belőlük a jóság. S mintha egy egész esztendő mulasztásait akarnák jóvátenni: lelkendezve rohannak örömet szerezni.Vigyázz, nehogy meglökd azt a férfit, amint csomagokkal teleaggatva törtet előre az utcán! A szívét viszi a hóna alatt: AJÁNDÉKBA!

( 2011. )

2025. december 3.

"Csalóka a báj , mulandó a szépség”

 

"Csalóka a báj , mulandó a szépség” 

(Péld. 31: 30)

 

"Tizenkilenc évvel ezelőtt, mikor először találkoztam a feleségemmel, nem éppen az volt az első gondolatom, hogy: „Wow! Ez a lány milyen istenfélő!” Nem, a sötétvörös haja és a fertőzően lebilincselő mosolya volt az, ami elbűvölt. Nem tartoztunk egy súlycsoportba. Meg még ma sem tartozunk. Amikor megjelentem az ajtóban az első vakrandink alkalmával, egy cingár kockafejű voltam, aki szótlanul áll a legszebb lány előtt, akit valaha látott. Ő meg valamilyen furcsa okból belém szeretett. Most, évekkel később, néha még mindig nem jutok szóhoz – nem feltétlen a lángvörös haj miatt, hanem sokkal inkább a tűztől, ami benne ég. Szépsége nem fakult, de egyre inkább vonzódom a megfoghatatlan adottságaihoz, mint például az Isten iránti szeretete, az önzetlensége vagy a nagylelkűsége. Azt hiszem, Salamon is erre gondolt, amikor azt mondta: „Csalóka a báj, mulandó a szépség”. Nem hinném, hogy tudnék valaha is úgy nézni az én Shelleymre, hogy nem tartom fizikailag vonzónak. De az évek során megtanultam értékelni a gyönyörűségének fizikai mivoltába rejtett valódi mélységeit. Ha ránézek a három lányomra, az anyjuk gyönyörűségét látom viszont bennük. De ami még fontosabb, látom bennük ugyanazt az édes, isteni karaktert formálódni, amellyel az anyjuk nap mint nap levesz a lábamról. Ez tesz engem büszke férjjé és édesapává. A feleségem egyszerre egy csodálatos ajándék és egy felbecsülhetetlen élettárs, és tudom, hogy Isten olyan jövőt készít a lányaim számára is, ahol az értékük a kifinomultságuk, és nem a külsőjük alapján lesz megítélve. Nem számít, hol tartasz az utadon, soha nem késő változtatni azon, hogy mit értékelsz. Isten tekintete messze túlmutat a felszínes megjelenésünkön és sokkal inkább a szívünk mélyében kutat. Nem tudsz elrejtőzni előle, sem a magad érdekei szerint elcsábítani. Szóval ez a helyzet. Még mindig nem vagyunk egy súlycsoportban a feleségemmel. Jóval kellemesebb rá nézni, mint rám, az tuti. De ő valami sokkal több ennél. Megtanít engem és a családunkat arra, hogy mi is az igazi gyönyör. Megérteti velemi, hogy milyen fontos a szívem állapotáról gondoskodni. Ez egy dicséretes tulajdonság, igyekszem őt utolérni benne. És te mit teszel azért, hogy valami igazán szépet munkálj ki a szívedben?" (Michael Martin)

Forrás - A @yourversion Bibliaapp: 7 dolog, amit a Biblia a házasságról mond című Bibliaolvasó tervből másoltam a fenti részt. - FB. Keresztény Fiatalok Közössége -



Példabeszédek 31, 10-31:

Derék asszonyt kicsoda találhat?
Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy.
Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.
Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével.
Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt.
Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak.
Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít.
Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait.
Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese.
Ügyesen kezeli a guzsalyt, tenyerében tartja az orsót.
Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek.
Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött.
Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete.
Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt.
Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak.
Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.
Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít.
Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés.
Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!
Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az URat félő asszony dicséretre méltó. Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen!

Micsoda remek nő! Felér a világ minden kincsével! Hol találni ilyet? Vagy inkább hogyan lehetnék én is ilyen? Boldogok akik ilyen nő közelében élhetnek: férj, gyerekek, rokonok, barátok.

A 31. fejezet így kezdődik: “Lemúél masszái király beszéde, amelyre anyja tanította”. Nem tudok semmi többet erről a királyról. Úgy gondolom viszont, hogy az anyja nem mindennapi asszony lehetett.

Magamnak? Mikor fáradt vagyok, nincs kedvem a házi munkához, magamnak akarok élni, akkor olvassam, emlékeztessem magam arra, milyen a derék asszony. Mert szeretnék hasonlítani rá. Azt hiszem cseppet szem unalmas az élete.
Lássam közelebbről:
Megbízható: ura szívből bízik benne.
Kreativ: nem hagyja, hogy napjai csak úgy teljenek, reggelre este, estére reggel, hanem “egész életén át” férje javát “munkálja”, nem csak jókat kíván neki, hanem dolgozik is ezen, ezért.
Jókedvű sőt, jókedvűen dolgozik.
Jó szervező, beszerző.
Korán kel és későn fekszik. Szorgalmas. Keményen dolgozik, mert látja, érdemes.
Jól irányítja a háztartást. Az étkezések rendben folynak, mindenki tudja mi a dolga. Gondolkoztam, a ” rendelkezést ad szolgálóinak”-on – az én szolgálóim a mosógép, kenyérsütő… Azt is meg kell szervezni, hogy ezek időben működjenek…
Nem rabszolga, hisz “ha az a szándéka”, tehát tervez, befektet, dolgozik. Férje bízik benne.
Ügyes. Kézimunkázik. Munkáit el is adja, pénzt is hoz a házhoz.
Karitativ munkát is végez.
Gondoskodik házanépéről.
S ez olyan szép: Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.

Jutalma?
Férje bizalma s hogy vagyona el nem fogy.
Férje a vezetők között van, naggyá lesz mellette. Férje számára ő a legdrágább, “Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!”
Fiai boldognak mondják. Azt hiszem, jól nevelte őket.

Mi a titka ennek a derék asszonynak? Hogyan lett ilyen? Ez lenne a válasz: Urat félő asszony.

A tökéletes nő - A Biblia szemszögéből

A Biblia által Isten útmutatást ad, hogyan lehet egy nő kedves az Ő szemeiben.
Szívből szereti az Urat:
„Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó.” Példabeszédek 31:30.
Szerelmet ébreszt, kedves, és szép:
„Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel.” Példabeszédek 5:19.
Megbízható:
„Ura szívből bízik benne.” Példabeszédek 31:11.
Támasz nyújt egy életen át:
„Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát.” Példabeszédek 31:12.
Dolgos:
„nem kenyere a semmittevés” Példabeszédek 31:27.
Házias:
„Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak.” Példabeszédek 31:15.
Irgalmas:
„Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek.” Példabeszédek 31:20.
Igényesen öltözködik, és ad magára:
„Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete.” Példabeszédek 31:22.
Ízléses:
„Mint disznó orrában az aranykarika, olyan a szép asszony, ha nincs jó ízlése.” Példabeszédek 11:22.
Tisztességes:
„A kedves asszony a tisztességhez ragaszkodik.” Példabeszédek 11:16.
Bölcs:
„Az asszonyi bölcsesség építi a házat” Példabeszédek 14:1.
Hűséges:
„a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint… Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek számít, ha más férfié lesz” Róma 7:2-3.
Alázatos az Úr igéje iránt, és nem okoskodik:
„az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek” 1Korinthus 14:34.
Férjét tiszteli:
„mindenki úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” Efézus 5:33.
Engedelmes:
„Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak” Efézus 5:22.
Szereti férjét és gyermekét:
„neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék férjüket és gyermekeiket” Titusz 2:4.
Tud magán uralkodni:
„feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket” 1Péter 3:1

AKARSZ SZÉP LENNI?

Akarsz szép lenni? Nem kerül pénzbe,
Nem kell költeni rúzsra, festékre.
Szépítőszered mind eldobhatod,
A fáradtságot mind megvonhatod.
Ha szíved az Úr Jézus lakhelye,
Életeden látszik szeretete,
Az Ő szépsége ég az arcodon,
Akkor valóban szép leszel nagyon.

Akarsz szép lenni? Az Úr Jézus vére
Széppé tesz, és megmos fehérre.
Én is ilyen szép akarok lenni,
Vidám szívvel mindig Őt követni.

(Balaton Zoltánné Koszta Vilma, Dal a csodakertről)

 

Adventi imádság....



Én is kaptam és megosztom ....

Adventi imádság....

Advent első vasárnapjára...

Mennyei Atyánk! Úr Jézus nevében jövünk hozzád!
Látod, Uram, milyen esendő vagyok? Amikor úgy gondolom, jól mennek dolgaim, sokszor elfelejtek hozzád fordulni, beszélgetni veled. Ám amikor gond gyötör, fizikailag, lelkileg fáj valami, mindjárt kiszalad a számon: Add Uram, hogy...
Itt állok az ünnepre készülve, lelassulva, elcsendesedve, és lesütöm szememet. Bocsásd meg ezt a vétkemet is. Hiszen most is kérni jöttem hozzád. Kérni, de nem csak magamnak, hanem másoknak is. Mindnyájunknak.
Azt látjuk magunk körül, hogy az adventben elcsendesedés helyett egyre inkább felpörög a világ. Zene, zaj, kavalkád, rohanás, kapkodás, villogó fények. Kihagyhatatlan akciók, és újabb, még kedvezőbb akciók. Csak most! És ebben a forgatagban hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a plazmatévéktől, tabletektől, iphone-októl, parfümöktől, mézeskalácsillattól, fényben úszó háztetőktől és ereszektől leszünk boldogabbak. Hogy ott, abban találjuk meg azt, ami igazán fontos, amire igazán szükségünk van.
Uram, add, hogy ezek helyett boldogan tudjunk gyönyörködni a teremtett világban, a csupasz fák ágaira fagyott kristály-zúzmarában, a kergetőző hópihékben!
Add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból, és újra és újra erőt tudjunk meríteni Belőled!
Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni, és add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát – emberi módon, emberien!
Kérlek, szabadíts meg minket az ellenségeskedéstől, a gyűlölettől, a félelmeinktől, a bosszúállás vágyától! Segítsd sebeink gyógyulását, lelkünk megtisztulását!
Add, hogy higgyünk egymásnak és egymásban!
Add, hogy mindig tudjuk úgy kezdeni imánkat, hogy köszönöm, Istenem!
Add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket!
És add Uram, hogy ne csak ez az advent, hanem életünk minden napja a veled való találkozásra készülésről szóljon! Hogy megtaláljuk minden napban az ünnepet, megtaláljunk minden napban téged, Uram!
Adj nekünk békességet!
Ámen.

( Tamásy Éva )

Áldott adventi készülődést kívánok lelkiekben!

2025. november 28.

Advent



Advent

"Bizony, hamar eljövök." 
Ámen. Jöjj Uram Jézus! 
(Jelenések könyve 22: 20)

A karácsony előtti négy hetet adventi időszaknak szokták nevezni. Ez a szó az adventus Domini latin kifejezésből jön, ami ezt jelenti: az Úr eljövetele, és Jézus Krisztusnak a történelem végén bekövetkező második eljövetelére utal.
Bod Péter, a 18. században Erdélyben élt tudós református lelkész és irodalomtörténész ezt írja: A mi Urunk Jézus Krisztusnak négy adventusa, eljövetele van: midőn testben megjelent, midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti, midőn halála óráján elmégyen az emberhez, és midőn eljő az utolsó ítéletre. 
Advent idején jó ezeken elgondolkodnunk. Az első megtörtént, minden Jézus eljöveteléről szóló ígéret pontosan beteljesedett karácsonykor.  
Jézus elvégezte a megváltás munkáját, és megígérte, hogy visszajön majd ítéletre. 
Egy ember szívébe akkor száll be ő, amikor az illető rádöbben, hogy gyakorlatilag Jézus nélkül élt, és ez maga a halál. Nem akar tovább így maradni, s átadja az uralmat élete felett Jézusnak. Tőle kér bocsánatot a múltjára, rábízza jövőjét, s neki akar engedelmeskedni a jelenben.
Halálunk órája mindnyájunknak eljön, s addig van módunk arra, hogy Jézussal összekössük az életünket. Ha ez megtörtént, magához vesz a mennyei dicsőségbe  ha azonban ez az óra nélküle, a benne való hit nélkül ér, az örök kárhozat következik.
És mi most ebben a világkorszakban várjuk, hogy egyszer hirtelen megjelenik majd a mi Urunk ítélni élőket és holtakat, véget ér a történelem mostani szakasza, s elkezdődik egy új világ, aminek már nem lesz vége. 
Jó, ha meghányjuk-vetjük ezzel kapcsolatos gondolatainkat, és Istentõl kérünk világosságot, hogy tisztán lássunk, és idejében rendezzük, amit kell.

Forrás
Cseri Kálmán - A kegyelem harmatja

2025. október 3.

ISTEN SZÁMÍT RÁD!!!




Ismeretlen szerző
Isten számít Rád!


Egyedül Isten tud teremteni,
de teremtését te tudod otthonoddá tenni.

Egyedül Isten tud életre hívni,
de te tudod azt óvni és továbbadni.

Egyedül Isten tud egészséget ajándékozni,
de te tudod megtartani, és a betegséget gyógyítani.

Egyedül Isten tud reménységet plántálni,
de te tudsz testvérednek bizalmat szavazni.

Egyedül Isten tud szeretetet ajándékozni,
de te tudsz mást szeretetre tanítani.

Egyedül Isten tud békét ajándékozni,
de egyedül te egy mosolyt.

Egyedül Isten tud erőt adni,
de te tudsz az elcsüggedtbe erőt önteni.

Egyedül Isten az út,
de te tudod azt másnak megmutatni.

Egyedül Isten a fény,
de te tudsz a másik szemébe ragyogást hozni.

Egyedül Isten tud csodát tenni,
de te tudod az öt kenyeret és a halat elhozni.

Egyedül Isten képes a lehetetlenre,
de te tudod a lehetetlent megtenni.

Isten egymagában mindenre képes,
Mégis úgy látja jónak, hogy rád számítson!

2025. szeptember 23.

ISTEN KEZÉBEN





Felvett az Isten az út
porából, s a kezére tett
félénk ázott bús kis
Verebet,
Sokáig egyebet sem tett,
Csak melengetett.

Lassan - Ó de lassan! -
Minden csepp véremet,
átjárta melege,
Kimondhatatlan hűsége,
Atyai szeretete.

Kezéből etetett.
Igéjéből itatott.
Csipogni, repülni, hordani
tanított. Mindez sokáig
ó, de sokáig tartott.

Kezében vagyok.
Kezéből élek...
Bár szédít sokféle veszély,
Ujjai közt, ha kinézek,
De nem félek!

Tudom, - vihar is megtépáz,
Héja is kerülget,
Kétség, bú, gond, nyomor,
szívemre feküdhet,
De Isten kezéből
Semmi ki nem vehet!

S így ,,lelkem szép csendesen
Nyugszik csak az Úr Istenben."
Kezében csupán eszköznek lenni,
Ugyan-e kezekbe lelkeket vezetni,
Megtanít az Isten!

2025. szeptember 12.

„A kegyelem mindnyájatokkal!”



„A kegyelem mindnyájatokkal!” 
(Zsidókhoz írt levél 13,7-17)

Kegyelemből fakadó erő és vezetés kell mindannak megéléséhez, amit itt olvasunk.

 1. Azok a hitben vezetőink, akik életük végéig megmaradtak a hitben, róluk el ne feledkezzünk. 

2. Jézus Krisztus az első, Ő mindenkor ugyanaz, ezért tetszetős idegen és ideig való tanítások ne térítsenek el bennünket! 

3. El ne nehezedjen a szívünk ételek miatt!!!

 4. Jézus Krisztus a kapukon kívül szenvedett, és az Ő követői sem lehetnek sikeresen otthon a „mulandó város kapuin” belül. 

5. Bármi történik, a hívő ember tudja, hogy az Úr vele van, vezeti Őt, ezért a dicséret áldozatát viszi Isten elé mindenkor; azaz hálát ad, és lemond arról, ami megilletné őt, egészen a jótékonyságig, és az önmegtagadásig.

 6. Bízzunk vezetőinkben, hogy munkájukat örömmel és ne sóhajtozva végezzék. Majd az Isten számon kéri őket. A Te számon kérésed csupán bizalmatlanság, hiszen a dolgokat úgysem látod át.

Forrás
Ige mellett - 2012.