"Semmiért se aggódjatok..."
(Filippi 4:6)
Milyen szívmelengető biztatása van Isten Igéjének. Csak igazán azt nem értjük, hogy mire alapozza az, aki megfogalmazta. Pál apostol ugyanis börtönben ül. Onnan írja ezt a levelet. Mégis ezt írja egy egész gyülekezetnek. Vajon a börtönben élt át valami olyat az apostol, amiből rájött, hogy nincs miért aggódnia, sem neki, sem másoknak? Vagy valami másból fakad ennek a bátorító üzenetnek a háttere? Másból bizony: az Úrral való szoros kapcsolatából. Mert nemcsak úgy odalöki Pál egy egész gyülekezetnek ezt a pozitívnak tűnő gondolatot, hanem meg is magyarázza, hogy miért ne aggódjanak semmiért. Az aggódás ugyanis nyugtalanságot jelent. Valami szorongóvá, nyugtalanná teszi az embert, ami még meg sem történt, de bizonyára meg fog történni. Előre aggódunk, idegeskedünk a jövőben bekövetkező események miatt. Milyen balgák is vagyunk, amikor így teszünk! Olvastam valahol, hogy a jövővel kapcsolatos aggodalmaink 95%-a nem szokott teljesülni. Ehhez képest amennyi stressz, szorongás van a ma emberében, igazán megdöbbentő. De nekünk, hívő embereknek azért kellene sokkal kevesebbet aggódnunk, mert azt ugyan mi sem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de azt tudjuk, hogy a hatalmas Isten kezében van. Annak az Úrnak van kezében a számunkra ismeretlen jövő, aki megteremtette ezt a világot, aki Jézusban elkészítette minden bűnre a bocsánatot, aki örök életet ad a Benne hívőknek, és akinek kezébe már odatettük az életünket. Ez egy hallatlanul nagy nyugalmat, békességet kellene jelentsen számunkra. Vagy nem tettük bele egészen életünket az Úr kezébe?
"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és
könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt."
(Filippi 4:6)
Fel kell ismernünk, hogy mindennapi tevékenységeinkhez, küzdelmeinkhez erőre van szükség. A mi erőnk azonban véges, éppen ezért kell abból a forrásból meríteni, mely kiapadhatatlan! "Akik az Úrban bíznak, erejük megújul" - ismerjük jól ezt az igét, de gyakran megfeledkezünk róla! Életünkben sokkal több aggódás, nyugtalanság van jelen, mint kellene! Mit teszünk ezekkel? Pál apostol azt javasolja, hogy semmiért se aggódjunk, egyszerűen csak vigyük Isten elé imáinkban életünket, és ha mindezt hálás szívvel és rendszeresen tesszük, akkor Isten rendíthetetlen békéjét kapjuk meg! Van egy olyan fegyver a kezünkben, amellyel életünket és mások életét is meg tudjuk változtatni! Ez a fegyver szó szerint a kezünkben, az összekulcsolt kezünkben van! Az imádság által ugyanis Isten erejét hozzuk életünkbe! Isten ereje körülményeket és kapcsolatokat tud megváltoztatni. Segít megbirkózni az élet napi problémáival. Meg tud gyógyítani testi és lelki bajokat. Segít házassági problémák és anyagi nehézségek legyőzésében. Tulajdonképpen mindenfajta nehézséget, válságot vagy csüggedést megold! Valaki azt mondta, hogy amikor dolgozunk, akkor mi tesszük a dolgunkat, amikor pedig imádkozunk, akkor Isten végzi a munkát! Természetfölötti ereje az imádkozók rendelkezésére áll, akiket az a meggyőződés hat át, hogy Isten mindent mássá tehet! A kételkedők érvelhetnek azzal, hogy a meghallgatott imádságok csak a véletlen művei, de amint egy angol érsek egyszer megjegyezte: "Csodálatos, mennyi a véletlen egybeesés, amikor valaki elkezd imádkozni."
Pál apostol természetesen tudta, hogy mit jelent aggódni. Tudta, hogy a hívő ember sem mentes az aggódástól, de megtalálta ennek a lehető legjobb ellenszerét. Kipróbálta, gyakorolta, bevált, és másoknak is ezért ajánlja. Ebben áll az apostol hitelessége. Nem ránk akar sózni valamit, ami vagy bejön, vagy nem, hanem tudja, hogy működik, hatásos, áldásos következményekkel jár. Az imádkozásról van szó. Az Isten előtti hálás szívű imádkozásról. Ha valami aggaszt, akkor kezdj el imádkozni. Még pedig ne csak úgy a kéréseidet zúdítsd az Úrra, hanem előbb fogalmazd meg, hogy mi mindenért vagy hálás Istennek. Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. Aki csak kérni tud Isten előtt, az hasonlatos ahhoz a gyermekhez, aki mindig mindent megkap, amit kér, de megköszönni nem szokott semmit. Ez egy hálátlan lelkület, amely önzőséget takar, mert csak azt várja, hogy állandóan adjanak neki, míg ő képtelen a legkisebb dolgot is adni, ez pedig a köszönetmondás, a hála. Lehet, hogy nincs is ilyen gyermek a világon, de a tanulsága levonható számunkra ennek a gondolatnak: Isten elé nem csupán kérések garmadájával kell odaállnunk, hanem szívünk hálájával is. Ha ugyanis nincs bennünk hála, akkor nem fog csökkenti az aggódásunk sem. A hála ugyanis arról árulkodik, hogy észrevesszük, meglátjuk Isten áldásait életünkben, és nem felejtjük el megköszönni sem. Meglátjuk, tehát megtapasztaljuk, hogy Isten eddig is jelen volt életünkben, eddig sem feledkezett el rólunk, tehát ezután sem fog. A hálaadással teljes kérés őszinte bizalomról árulkodik. Bízom az Úrban, mert már sokszor bizonyította, hogy bízhatom Benne, ezért hálát adok, és kéréseimet is ezzel a lelkülettel tárom eléje. Így szoktunk imádkozni?
Az apostol tulajdonképpen azt kéri a filippibeli gyülekezet tagjaitól: bízzatok az Úrban! Ezzel nem azt mondja, hogy majd csak lesz valahogy, vagy olyan még nem volt, hogy valahogy ne legyen, hanem azt mondja, hogy Isten kezében van a jelen és a jövendő is. Egy régi szép ének ezt így fogalmazza meg: Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik, sorsod sötétlő árnya közt, szent arca rejtezik.
Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Nem is az a feladatunk, hogy előre tudjuk, mi vár ránk, hanem az, hogy bízzunk az Úrban! Nekünk, hívő embereknek, és a belőlünk álló gyülekezetnek az a feladatunk, hogy Istenre bízzuk magunkat! Akár jó következik ránk, és sikerülnek terveink, akár kevésbé jó vár bennünket, nekünk akkor is az a feladatunk, hogy bízzunk az Úrban! Ne magunkban bízzunk, mert csalódni fogunk. Ha önmagunkban, fiatalságunkban, erőnkben, ügyességünkben, okosságunkban bízunk, hamar csalódni fogunk. Nem is kér ilyesmit tőlünk a Szentírás sehol. Arra viszont kér, hogy minden utunkon gondoljunk Istenre és ne a magunk eszére támaszkodjunk, mert Ő egyengetni fogja ösvényeinket. (Példabeszédek 3:6) De jó lenne napról napra előre haladni ebben a bizalomban!
Isten Igéje imádkozó életfolytatásra bíztat bennünket. Ez az élő Istennel való szoros kapcsolatot jelenti. Belegyökerezést az Úrba, az Ő akaratának keresését és megcselekvését. Ennek pedig következménye van személyes életünkre nézve, melyet így fogalmaz meg az apostol: és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Az imádkozó élet Istenre hangolt emberi élet valójában. Ennek pedig következménye egy olyan lelki béke, melyet senki és semmi nem adhat számunkra, csak az Úr Jézus Krisztus. Ő azt mondta búcsúbeszédeiben tanítványainak, hogy Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. Ez a békesség a mindenkori tanítványoké lehet. De milyen békesség ez? Nézzünk rá két példát a Szentírásból! Biztosan emlékszünk arra a történetre, amikor a tanítványok hajója viharba kerül, és Jézus is ott van a hajóban, csak éppen alszik. A tanítványok mindent megtesznek azért, hogy mentsék a menthetőt, de nem bírnak a természet erőivel, és a legvégsőnek tűnő pillanatban felébresztik Jézust, aki szavával lecsendesíti a tomboló vihart és megkérdezi övéit: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Itt e történet kapcsán most "csak" arra csodálkozzunk rá, hogy Jézus a vihar ellenére milyen békésen aludt. Ez tényleg nem mindennapi békesség - mondhatjuk őszinte csodálattal. Aztán gondoljunk arra, amikor Jézust elfogják, kivallatják, elítélik, és ahogyan meghal a kereszten. Semmi teátrális jelenet, semmi kiakadás, ordítozás, méltatlankodás. Mert Ő ezért jött, és ilyen megmagyarázhatatlan isteni békességben hordozta el ezeket az eseményeket. Tehát a Jézus békessége azért különleges, mert nem függ a körülményektől. Nincs rá kihatással sem az anyagi, sem a politikai helyzet, sem semmi más. Ilyet kívánok mindnyájunknak! Ennek lehetősége ott van előttünk: imádságos életfolytatás, belegyökerezés az Úrba, újra és újra hálával elé tárni kéréseinket, bízni Benne és a körülményeinktől független békességünk lesz. Vagy már van is?
"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt, és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."
(Filippi 4:6-7)
Isten Igéje imádkozó életfolytatásra bíztat bennünket. Ez az élő Istennel való szoros kapcsolatot jelenti. Belegyökerezést az Úrba, az Ő akaratának keresését és megcselekvését. Ennek pedig következménye van személyes életünkre nézve, melyet így fogalmaz meg az apostol: és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Az imádkozó élet Istenre hangolt emberi élet valójában. Ennek pedig következménye egy olyan lelki béke, melyet senki és semmi nem adhat számunkra, csak az Úr Jézus Krisztus. Ő azt mondta búcsúbeszédeiben tanítványainak, hogy Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. Ez a békesség a mindenkori tanítványoké lehet. De milyen békesség ez? Nézzünk rá két példát a Szentírásból! Biztosan emlékszünk arra a történetre, amikor a tanítványok hajója viharba kerül, és Jézus is ott van a hajóban, csak éppen alszik. A tanítványok mindent megtesznek azért, hogy mentsék a menthetőt, de nem bírnak a természet erőivel, és a legvégsőnek tűnő pillanatban felébresztik Jézust, aki szavával lecsendesíti a tomboló vihart és megkérdezi övéit: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Itt e történet kapcsán most "csak" arra csodálkozzunk rá, hogy Jézus a vihar ellenére milyen békésen aludt. Ez tényleg nem mindennapi békesség - mondhatjuk őszinte csodálattal. Aztán gondoljunk arra, amikor Jézust elfogják, kivallatják, elítélik, és ahogyan meghal a kereszten. Semmi teátrális jelenet, semmi kiakadás, ordítozás, méltatlankodás. Mert Ő ezért jött, és ilyen megmagyarázhatatlan isteni békességben hordozta el ezeket az eseményeket. Tehát a Jézus békessége azért különleges, mert nem függ a körülményektől. Nincs rá kihatással sem az anyagi, sem a politikai helyzet, sem semmi más. Ilyet kívánok mindnyájunknak! Ennek lehetősége ott van előttünk: imádságos életfolytatás, belegyökerezés az Úrba, újra és újra hálával elé tárni kéréseinket, bízni Benne és a körülményeinktől független békességünk lesz. Vagy már van is?
Forrás:
Napi ige és Gondolat - 2012.
Napi ige és Gondolat - 2012.
.jpg)
