Meddig?
"Meddig
rejted el orcádat előlem?
Meddig
kell... bánkódnom szívemben naponként?"
(Zsoltárok
13)
Dávid kezdett belefáradni abba, hogy Saul király
féltékenyen üldözte és Istenhez fordult: meddig tart ez, Uram? Meddig kerekedik
fölém ellenségem?
Sokunk szívében megszólalnak ilyen kérdések. Meddig
várjam még, hogy legyen társam, szülessen gyermekünk, békén hagyjon, aki
gyötör, megszabaduljon egy családtag a szenvedélyéből...
Illik ilyet kérdezni egy hívő embernek? Illik, nem
illik, kérdezi. Csakhogy Dávidnak ez a rövid imádsága egészen más lelkületről
árullkodk, mint ha nem is lenne istenfélő ember.
Először is
Istent kérdezi. Nem róla beszél
másokkal, hanem neki önti ki a szívét. Úgy, mint aki mást is megbeszél vele,
nemcsak most, a bajban, türelme fogytán jön hozzá, ők beszédes kapcsolatban
vannak. E kapcsolatnak csak egy része az, hogy most kérdez. Uramnak szólítja,
és ezzel elismeri, hogy élete az ő uralma alatt van, és ez nagyon jó.
Kérdez. Nem
vádol, nem kér számon semmit Istenen, hogy hogyan engedheti meg... Tudja, kivel
beszél. Teljes
tisztelettel és bizalommal szól hozzá. "Mert én hűségedben bízom..."
Ezért!
egészen bizonyos abban, hogy választ és szabadítást fog kapni.
"...szívből
ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem." De
hiszen még nem tett semmit! Dávid a bekövetkező segítségben olyan bizonyos,
hogy előre megköszöni. Ő valóban ismeri Istent, és bízik hűségében.
Szabad
bármit kérdeznünk az Úrtól. Aki ilyen hittel borul elé, az megérti: addig tart
nehéz helyzete, amíg a javára van, s amíg ebben is felragyog majd Isten
dicsősége.
Forrás:
Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja
