"Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős?
Ne félj és ne rettegj,
mert veled lesz az Úr,
a te Istened mindenben, amiben jársz."
(Józsué 1,9)
Három biztatás van. Nem elég egyszer megszabadulni. Megszabadultunk – és újra meg újra megszabadulunk.
A harmadik biztatás a járásunknak szól; mintha azt mondaná Isten: "Ne maradjon pusztán a fejedben, amit hallottál – szálljon a lábadba!" Ne maradjon pusztán gondolati szinten bennünk az, amit a testet öltött ige mond. Nem az a kérdés, hogy gondolkodunk-e róla, olvassuk-e a Bibliát. Nem azzal a közhelyes kérdéssel van dolgunk, a szívünkben van-e az ige. Nem ez az érdekes. Hanem: a lábunkban van-e? A kezünkben van-e Jézus? Ott van-e a mindennapjainkban, a konyhában, az iskolában, a műhelyben, az ágyunkban, fiatalságunkban, öregségünkben…?
A Jézussal való járásra biztat ez az ige. Arra bátorít, amihez semmilyen emberi bátorság nem elég. Péter nem akarta megengedni, hogy Jézus megmossa a lábát. Nem azért tiltakozott, mert hideg volt a víz, hanem mert valamit megsejtett. Tudta, hogy ez halált jelent. A Vele-járás, a követés és a halál elválaszthatatlanok egymástól. "Te kövess engem és megmutatom, milyen halállal dicsőíted meg az Istennek Fiát."
VISKY FERENC: MÉZ A SZIKLÁBÓL
– Áhítatok az év minden napjára – 2008.
