2013. július 1.

A ruha teszi az embert



3.Mózes 8,1-13

"Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel."
(6.v.)

A ruha teszi az embert

Mózes Isten megbízásából adott utasításokat az áldozatra nézve, majd ezek után Áront és fiait ünnepi ceremónia keretében szentelték papokká. De miért pont Áront választotta Isten? Hát nem vallott teljesen kudarcot akkor, amikor a zsidóknak elkészítette az aranyborjút? Istennek a csődtömegekre is szüksége van, de persze azért semmi sincs következmények nélkül. A papoknál a megtisztulás nagyon fontos, s ez elsősorban nem a külső tisztálkodásra vonatkozik, hanem a bűnöktől való megszabadulásra. A rituálékból egyértelművé válik, hogy szentnek kell lenniük, méghozzá az Úrnak szenteltnek. Csak így láthatják el a közvetítői szerepet Isten és a nép között. A ruha a hivataluk méltóságát és szentségét jelképezi. Isten öltözete: tisztaság, igazság és szentség, amelyek elfednek minden emberi gyengeséget. És mi a helyzet ma? Számunkra Jézus főpap és áldozati bárány is egy személyben, aki bűntelenként közbenjár értünk. Mindenki, aki Jézusban hisz, maga is pap, ahogyan azt Isten is szeretné, s így szentek is, ami azt jelenti, hogy életük Istenhez tartozik.

Elgondolkodtató:
 Jézussal való kapcsolatunknak olyan szorosnak kell lennie, mint ahogyan az Pál szavaiból is kitűnik: "öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust" (Róm. 13,14).

Ajánlott igeszakasz:
 Efézus 6, 10-18 .


FÉNYSUGARAK - 2009.