"Építsetek utat a pusztában az Úrnak!
Az Úr jön hatalommal. "
(Ésa. 40,3.10)
Zsoltárok 68,20-36.
"Áldott az Úr! Napról napra gondot visel
rólunk szabadító Istenünk."
(20.v.)
A tehermentesítés
Egy újságban megjelent egy karikatúra, azon egy férfi óriási csomagot hordott a fején, melynek őt tulajdonképpen agyon kellett volna nyomnia, ez azonban egyáltalán nem látszott meg rajta. Feljebb tekintve láthatóvá lett a daruhorog, amin a súlyos teher függött. – Ugye, így már érthető a helyzet? Ilyen a mi életünkben is előfordulhat. Isten nem kímél meg bennünket súlyos megterhelésektől. Arról azonban gondoskodik, hogy ezekben ne menjünk tönkre, segít az elhordozásban. Erről a megtapasztalásról beszél itt a zsoltárköltő. Isten erősebb, mint az ellenségei. Még a haláltól is képes megmenteni. Jézusnak a halálból történt feltámadása óta tudjuk, hogy a halál legyőzött ellenség. Jézus erősebb nála. Aki tudja, hogy ez az erősebb Úr állandóan mellette áll, annak nincs mitől félnie. A zsoltáríró ezt az Istendicsőítést Izráel törzseinek a jeruzsálemi templomba történő bevonulása alkalmából írta. Ahol keresztyének összejönnek, ott ennek a dicsőítésnek szintén meg kell jelennie (27.v.).
Elgondolkodtató:
Hogyan énekeljük mi a dicséreteket és Istent megszólító énekes imádságainkat? Benne van a szívünk? Tudatosult-e bennem, hogy a legerősebb Úr velem van? Tudom-e, hogy Jézussal én is a győztes oldalán vagyok?
Ajánlott igeszakasz:
Máté 11,28-30.
Forrás
FÉNYSUGARAK - 2008.